Idejét múlt emberek, idejét múlt eszközök – avagy Félelmetes párhuzamokat hoz felszínre a víz!

Zajlanak az események. Rossznyelvek szerint a miniszterelnök úr főszereplésével éjjel-nappal – a Hír Televízió prezentálásában a nap 24 órájában „Magyarország élőben” – izgulhatja végig a „Legény a gáton” című nagyszabású produkciót, amely tulajdonképpen nem más, mint a meglehetősen szerencsétlenre sikeredett „Márciusi tél” című kormányzati propaganda eposz folytatása.

De ezek csak tényleg pletykabeszédek! Egyrészt elképzelhetetlen olyan hatalmi gépezet és csatolt része, az elmaradhatatlan agit-prop osztály, amely olyan ostoba lenne, hogy kihagyjon egy ilyen ziccert, másrészről viszont a miniszterelnöktől – úgyis, mint az ország első számú és egyszemélyi felelős vezetőjétől – el is várjuk, hogy ha mással nem is, de legalább személyes megjelenésével lelket öntsön a természettel harcolni próbáló sokaságba. A jelenlegi kormányfő pedig kellő jártassággal rendelkezik e tárgykörben, olyannyira jól végzi a dolgát, hogy a minap az egyik televíziós beszélgetésben még Magyar Kornélia, a Progresszív Intézet igazgatója is elégedettségét fejezte ki a jó kormányfői kommunikáció, helyzetfelismerés és –kezelés láttán. Igaz, azért itt is be kell tartani a kényes egyensúly szabályát, mert egy olyan karizmatikus vezetőnél, mint Orbán Viktor, könnyen megképződhet a túlkompenzálás esete is:

„Semmilyen utasítás nem hajtható végre, csak ha a Bakondi úr vagy én mondom.”

Merthogy a miniszterelnök úr sok egyéb más mellett az árvízhez is ért!

Ami viszont igazán érdekes, hogy az utózöngéket tekintve, elgondolkodtató párhuzamokat hozott felszínre a víz.

A minap láttam egy előadást az Álmos Király Akadémián az ősi magyar ártéri gazdálkodásról. Akinek új a téma ajánlom szíves figyelmébe Andrásfalvy Bertalan professzor úr, hazánkban valószínűleg e tárgykör legnagyobb szakértőjének előadásait, melyek a neten is elérhetők.

A téma azért érdekes, mert ha megfigyeljük az európai áradásokról szóló híradásokat, mindenütt rekordmagasságokról, az addigi legmagasabb vízszintet is meghaladó értékekről beszélnek. Egyre magasabb és magasabb gátakat kell emelni, hogy megzabolázzák a folyókat, ezek viszont egyre nagyobb veszéllyel átszakadhatnak, s akkor aztán… Belegondolni sem mer az ember, hogy mi fog történni. Ugyanakkor egyre több tanulmány linkje is megjelenik a közösségi oldalakon, melyekben szintén a rég elfeledtetett ártéri gazdálkodásról esik szó.

A laikus külső szemlélő számára úgy tűnik, a régiségben a természettel szervesen együtt élő magyarság valahogy sokkal jobban és azt kell mondjuk, modernebben oldotta meg ezt a kérdéskört, hiszen nem ártott a környezetének. Az Álmos Király Akadémia előadását nézve az volt számomra a legmegdöbbentőbb, hogy én, aki nem vagyok vízügyi szakember, tökéletesen megértettem az ún. fokgazdálkodás lényegét. Fel is tettem magamnak a kérdést, ha ez ilyen egyszerű, hogyan lehetséges az, hogy a vízügyi szakemberek nem ebbe az irányba próbálnak elmozdulni, de legalábbis miért erőltetik ezt a láthatóan megbukott gátrendszert, amelyik évről-évre egyre nagyobb költségeket, élőerőt emészt fel, miközben egyre nehezebb produkálni vele az eredményt, azaz a hatékony védekezést?

Ez a gátrendszer idejét múlt megoldás, egyelőre azonban várnunk kell, mert

„Semmilyen utasítás nem hajtható végre, csak ha a Bakondi úr vagy én mondom.”

Szintén rossznyelvek beszélik, hogy az imént említett „Legény a gáton” című egész estés szuperprodukció figyelemelterelését kihasználva a kormányzat stikában szeretne meghozni bizonyos kényes intézkedéseket. Amikor e sorokat pötyögöm, egyelőre még nem szavazták meg a földtörvény néven emlegetett valamit. Hogy ez a kegyelmi állapot meddig tart, azt egyelőre nem tudjuk. Mindenesetre egy biztos, az idejét múlt eszközök és az idejét múlt emberek időszakát éljük.

Az Álmos Király Akadémia hasonló néven internetes televíziót is működtet. Hétköznapokon délután 6-tól este 8 óráig Skype segítségével bárki betelefonálhat a műsorba a világ bármely pontjáról, Kubínyi Tamás a műsor házigazdája nem fogja lekeverni három perc után. (A műsor itt érhető el: http://www.kubinyitamas.hu)

Valamelyik nap volt egy érdekes hozzászólás, mely a tüntetések iránt mutatott passzivitással foglalkozott. Az egyik fő ok a közöny. Amikor már-már heti rendszerességgel felrángatják az embereket a fővárosba, mert hát valamire való tüntetésnek a fővárosban kell zajlania, különben nem is valamire való tüntetés, aztán mégsem történik semmi – ki tudja, tán most sem voltunk úgy öltözve? –, nos, akkor nagyon hamar elmegy az emberek kedve a tüntetésektől.

A másik súlyosbító tényező az ún. modernkori röghöz kötöttség, amikor már ahhoz is pótjegyet kell venned, ha a szomszéd településre akarsz elvonatozni. Az üzemanyagköltségről már nem is beszélve. Oly mértékben elszegényítették az embereket, hogy a nagy médiavisszhangot kapott rezsicsökkentés után sem marad annyi a zsebükben, hogy csak úgy passzióból hetente utazgathassanak székes fővárosunkba tüntetgetni. (kiemelés: szerk.) Ez a privilégium úgy tűnik csak a pártpénzből (értsd: végső soron a mi pénzünkből) kistafírungozott ún. békemenet nevet viselő társas tömegmegmozdulások számára van fenntartva.

Ugye valamennyien emlékszünk még a nemzetközi (el)nyomás alatt álló kormány védelmére kelt és a fővárosi utcákon fenségesen hömpölygő több százezres tömeg látványának magasztos pillanataira?

Ugye valamennyien emlékszünk még azokra a kínos passzolgatós pillanatokra (a felelősség egymásra hárítása magyar szakértők bevonásával folyamatban van), amikor a szervezők nem nagyon tudtak választ adni arra a kérdésre, hogy akkor tulajdonképpen ki és miből finanszírozta az egész heppeninget?

Nos, úgy tűnik, a tüntetés, a gátrendszerhez hasonlóan nem más, mint egy idejét múlt eszköz.

Emlékeznek még a régi táncdalfesztiválok és „Ki mit tud,”-ok idejére. Régen a villany fel- és lekapcsolásával szavaztak az emberek. Ki sem kellett tenni a lábukat a lakásból. Manapság, a valóságshowk idején már emelt díjas sms-ben mondanak véleményt a nézők. Ha ezekre súlyos milliárdokat szórnak szét Frutti helyett, bizonyára lehetne találni valamilyen más megoldást, amely kellően hatékony, ugyanakkor anyagilag nem teszi tönkre a magyar lakosságot, ha országos érvényű véleménynyilvánítással szeretne élni. Tudom, hogy az informatikai megoldások is aggodalomra adnak okot, hiszen a szavazópolgárnak semmiféle rálátása nincs arra, mi fog történni a szavazatával, ha bekerül a rendszerbe. Talán, ha kapna egy másolatot arról, hogyan szavazott az adott kérdésben, a leadott szavazatokat pedig kötelező lenne archiválni, nem lehetne megsemmisíteni, csak és kizárólag a szavazatot leadott polgár által bármikor visszakereshető lenne, ki lehetne védeni a visszaéléseket. 100%-os védelem persze nincs, de mivel a világháló ma már mindenhol elérhető, valószínűleg nem okozna jelentős költségekkel járó infrastruktúra-bővítést egy ilyen rendszer bevezetése.

Egy biztos! A tüntetés, ahogyan az évről-évre egyre magasabbra feltornázott gátrendszer, ma már lejárt lemez. A jelenlegi rendszerrel elégedetlenkedők első mondata, hogy fogjunk össze. A második rögtön ez után, hogy tömegeknek kellene az utcára mennie. A tömegek azonban egyre kevésbé és kevesebben mennek az utcára. A tömegeknek ma már egyre kevesebb kedvük, no meg pénzük van kimenni a fővárosi utcákra. Még az ún. devizahitelesek sem tudnak tömegeket az utcára vinni a tiltakozás jeleként, pedig annyian vannak, hogy (stílszerűen) Dunát lehetne velük rekeszteni!

Kicsit olyan ez, mintha a mai Magyarországon be lenne tiltva a rendszerszemlélet. A rendszer szintű látásmód, amikor összefüggéseiben látja az ember a nagy egészet. Amerikanizálódunk ezerrel. Mindenkinek csak egy kis szűk szeletet tesznek láthatóvá, odáig szól a papírja, csak azt végezheti, eggyel arrébb már másik végzettség játszik, másik papír kell hozzá. Az egykori SZDSZ csinálta ezt zseniálisan! Leküldték megalázóba a közoktatást, nehogy véletlenül kiművelt emberfők tömegei jelenhessenek meg kis hazánkban, akiket nem lehet átverni, mert azonnal átlátnak a szitán, miközben saját ivadékaikat drága magániskolákban okíttatták a zökkenőmentes jövőbeni boldogulás mikéntjére. És az ivadékok érdekes módon mindig a hatalom közelében vagy jól fizető állásokban kötöttek ki!

Többször, több helyütt is elhangzott már, de nem lehet elégszer ismételni. Ezek a múlt emberei, a múlt gondolataival, idejét múlt eszközeivel, megoldásaival, akik nem tudnak, de talán nem is akarnak válaszolni a ma kérdéseire, a holnap kérdéseinek feltevését pedig egyenesen betiltották!

Egy kaptafára készült, mindazonáltal félelmetes párhuzamok ezek! Félelmetesek, mert félelemben és tudatlanságban tartják emberek millióit! A kizárólagosság mesterségesen fenntartott látszatával pedig kilátástalanságra kárhoztatnak bennünket!

Rendben van, nemet is mondhatsz ránk, elvégre errefelé tombol a demokrácia, de akkor visszagyün nagy nemzeti ikonunk, Lúdas Matyi nevére is szégyent hozó libás Gordon! Tudod, ő az, akit a minap a képzeletbeli politikai szőnyeg szélére kellett állítani, mert megint szembe ment az aktuális trenddel, nem készült róla felvétel a gáton, amint éppen homokzsákot rak. Hát őt akarjátok? Ilyen vezetőt akartok magatoknak? Vagy ők, vagy mi! Aki nincs velünk, az ellenünk! Aki nincs ellenünk, azt megnyerjük magunknak! (Legalábbis ezen dolgozunk ezerrel!) Más út nincs! És nem is lehet!

Mindig van más út!

Van, amikor bölcsebb hátrébb lépni néhány lépést, és onnan szemlélni a dolgokat a maguk egészében. A holnap kérdéseit pedig már ma kell feltennünk, különben nem fogjuk tudni azokat megválaszolni! Még akkor is ezt kell tennünk, ha sem Bakondi úr, sem a miniszterelnök úr nem szólt erről egy árva szót sem!

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

Nemzeti InternetFigyelő