KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt képen: Kirill Budanov, az ukrán katonai hírszerző szolgálat vezetője 2024. február 25-én az "Ukrajna Év 2024" fórumon.

Horváth József: Leszámolás Zelenszkij belső köreiben

Az ukrán vezető megválik Kirilo Budanovtól, a katonai hírszerzés parancsnokától.

Minden, ami igazán fontos dolog az életben, azt már ismerték a rómaiak – tartja a mondás. Csaknem kétezer esztendővel ezelőtt élt egy régi patrícius családba született fiatal, aki már tizenhét esztendősen Róma ura lett. Nero uralkodása ma egyet jelent a fékevesztett terrorral, a véres diktatúrával. Ahogy elhatalmasodott rajta hatalmi tébolya, illetve félelme a vélt vagy valós ellenségeitől, úgy veszítette el az önkontrollt. Meggyilkoltatta anyját, állapotos feleségét, tanítómesterét, majd a gazdag polgárokat, szenátorokat vette célba. Közben pedig verseivel, dalaival lépett a közönség elé, hogy zsenialitását ünnepeltesse. Hogy aztán magányosan, elhagyatva, saját császári testőrsége által elárulva az öngyilkosságba meneküljön.

Úgy tűnik, hogy Zelenszkij elnök nem ismeri ezt a történetet.

Pedig hasznos lenne pótolnia ezt az elmaradást. Ugyanis Ukrajna vezetője hónapok óta folyamatos tisztogatásokkal tartja izgalomban a világ közvéleményét és saját választóit. Persze példaként felhozhattuk volna a Sztálin vezetése alatt történt leszámolásokat is a hadsereg és a politikai elit legfelső köreiben. Amit nyilván tanult még a fiatal Vlagyimir, akiből aztán Volodimir lett. A hidegháború évei alatt vált önálló kutatási területté a kremlinológia. Történészek, politológusok, szociológusok és persze a titkosszolgálatok is igyekeztek megfejteni, hogy mi és miért történik a Szovjetunió legfelső vezetésében.

Az elmúlt hónapok kijevi eseményei lassan megkövetelik, hogy az egykori orosz cári rezidencia, a mai ukrán elnöki palota, a Mariinszkij épülete is új kutatási területnek adjon nevet. Ugyanis ez év februárja óta folyamatossá váltak a személycserék, egy dolog állandósult, a bizonytalanság. Ennek egyrészről az az oka, hogy a korrupció még mindig átszövi az egész országot. Így a nyugati, jórészt amerikai jelzések után egyre-másra takarítani kell. Megyei vezetőket, minisztériumi tisztviselőket, toborzó irodák parancsnokait. Ám a helyzet érdemben alig változik.

Ez is érdekelheti:  A magyar kormány ezúttal sem járult hozzá az ukrajnai fegyverszállítások finanszírozásához

De van itt egy másik vonulat is. Ez pedig úgy erősödik, ahogy romlik Ukrajna helyzete a fonton, illetve, ahogy csökken a szponzor országok elszántsága. A sort a hadsereg főparancsnokának a leváltása nyitotta meg.

Márpedig egy háborúban álló ország hadseregének az első emberét lecserélni igencsak kockázatos vállalkozás. Majd Zaluzsnijt követte az ukrán hadsereg tábornokainak egymás utáni menesztése. A főparancsnok legfőbb „bűne” egyébként a szakértők szerint az volt, hogy népszerűségét magasabban mérték az elnökénél. A katonai eredmények nem számítottak. Ezt követően az ősz elején már a fél kormányát leváltotta Zelenszkij elnök. Köztük olyan kulcsfontosságú vezetőket, mint a külügyi, gazdasági, privatizációs és a honvédelmi. A valós okokat a belső mozgatórugókat a külső szemlélők csak találgatják. Ám abban szinte mindenki egyetért, hogy Zelenszkij egyre idegesebb reakciói komolyan nyugtalanítják az ország nyugati támogatóit.

Így érkeztünk el a belső tisztogatási hullám legfrissebb és talán legérzékenyebb pontjához. Az ukrán vezető a hírek szerint megválik Kirilo Budanovtól, a katonai hírszerzés parancsnokától. Az már biztosra vehető, hogy két helyettesét indoklás nélkül leváltották. Ezzel a lépéssel minden valószínűség szerint megküldték a selyemzsinórt a tábornoknak is. Hiszen két bizalmi emberének a menesztése problémássá teszi a titkosszolgálat működését. A kijevi sajtó már azt is tudni véli, hogy a polgári hírszerzés vezetője lép Budanov helyére. Hogy miért kulcsfontosságú ennek a fiatal tábornoknak a státusa? Azért, mert az általa vezetett szolgálat volt eddig az ukrán elnök ökle az oroszokkal szemben. A katonai hírszerzés vállalta be azokat a diverzáns akciókat, amelyeket mélyen orosz területeken hajtottak végre.

Emlékezzünk Darja Dugina két esztendővel ezelőtti felrobbantására. Orosz katonai vezetők elleni merényletekkel, és legutóbb a zaporizsjai atomerőmű biztonsági főnöke autójának felrobbantásával került címlapra a katonai hírszerzés. Kirilo Budanov négy esztendő óta vezeti a szervezetet. Titkosszolgálati karrierje akkor vett rakétarajtot, amikor az amerikai hírszerzés (CIA) kiképzői igen jó személyes kapcsolatot építettek ki vele. Ez a bizalmi viszony vezethetett oda, hogy alig harminchárom évesen a szolgálat vezetője lett. A háború kitörése óta pedig Budanov igyekezett meghálálni a bizalmat. Kockázatos akciókat vállalt el és szervezett meg. Nyilatkozataiban pedig maximálisan kiszolgálta Zelenszkij elnök törekvéseit. Amiért ő maga és felesége is komoly árat fizetett. Állítása szerint több mint tíz merényletet kíséreltek meg ellene, míg feleségét nehézfémmel mérgezték meg helyette.

Ez is érdekelheti:  Putyin: Oroszország nem az ukrán nép ellen harcol

Most mégis mi történhetett, hogy a leváltása napirendre került? Az egyik magyarázat szerint a CIA szívesen látta volna a későbbiekben őt az ukrán elnöki székben. Ezt valószínűsíti az is, hogy a jelenleg legerősebb személyként számon tartott elnöki főtanácsadó, Andrij Jermak sem bízik benne.

Amit erősíthet az is, hogy Budanov felesége már jó ideje a kijevi főpolgármester, Vitalij Klicsko tanácsadójaként dolgozik. Márpedig ő az egyik leghangosabb bírálója Zelenszkij elnöknek, és kiváló nyugati, főként német kapcsolatai vannak, még sportolói múltjából. Egy szó, mint száz, úgy tűnik, hogy Kirilo Budanov is elvesztette az elnök bizalmát, ami nem sok jót jelez számára a jövőre nézve. Hiába vállalt be minden piszkos munkát, hiába szolgálta ki fenntartás nélkül az elnököt.

Egy hónapja eltüntették a nyilvánosság elől, néhány napja egy szánalmas fotóval igyekeztek bizonyítani, hogy a tábornok él és dolgozik. Ez állítólag Harkovban készült, amint egy üzletben vásárol ásványvizet, narancslét és még néhány jelentéktelen dolgot. Finoman szólva sem életszerű a kép, inkább árulkodó. A titkosszolgálati vezető az orosz határ közelében leugrik ásványvízért, több mint tíz sikertelen merénylettel a háta mögött. Na persze. A minap pedig egy másik fotón látjuk, amint a miniszterelnöktől vesz át egy kitüntetést, mosoly nélkül, merev arccal, egyedül.

Nero császár végső menekvésként akkor választotta az öngyilkosságot, amikor a császári testőrgárda parancsnoka is elhagyta. Zelenszkij elnök ha valóban megválik egyik leghűségesebb emberétől, akkor erre figyelnie kell.

A szerző nemzetbiztonsági szakértő

Magyar Nemzet

 

Kiemelt képen: Kirill Budanov, az ukrán katonai hírszerző szolgálat vezetője 2024. február 25-én az „Ukrajna Év 2024” fórumon.

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!