Horthy és a zsidóság

Olyan témához nyúlok és osztom meg a széles nyilvánossággal, melyhez ritkán szoktam és nagyon régen, öt évvel ezelőtt nyilvánítottam véleményt utoljára. Sokat gondolkodtam, hogy egyáltalán fűzzek hozzá előtte véleményt, de mivel meghívottként múlt héten jelen voltam Rabinovich előadásán és hozzá is szóltam nem tehettem meg, hogy most hallgatok.

Különösen fontos, hogy az 1938-ban a bolsevikok Gestapo-ja az NKVD által meggyilkolt volt moszkvai főrabbi 40 évvel ezelőtt Amerikába emigrált unokája orosz zsidóként kutatásai során hogyan jut el Magyarország kormányzója Horthy Miklóssal kapcsolatos meglepő és tisztességes következtetéséig.

Érdekes, hogy írásom délutánján tárgyalt látogatása utolsó állomásaként a hazai zsidó szervezetek képviselőivel Angela Merkel német kancellár és számomra meglepő módon a hírekből úgy tűnik, azonosult a Mazsihisz és egy másik zsidó szervezet által a találkozó után kommentált álláspontom szerint megalapozatlan és sommás véleménnyel, a hazánkban szerintük növekvő antiszemita jelenségekkel. (nálunk úgymond az antiszemitizmus szerintük a közbeszéd részévé vált).

Természetesen szigorúan a véleménynyilvánítás alaptörvényünkben garantált szabadság jogával élve veszem magamnak a bátorságot, hogy származásom okán ismételten kijelentsem, hogy amint Merkel asszony nem tudta értelmezni Orbán Viktor illiberális fogalmi rendszerét, úgy én sem tudom értelmezni az antiszemitizmus fogalmi rendszerét.

Pontosítva a német kancellár asszony NDK-ás múltja garanciája annak, hogy érti szerénységem politikai megállapításként tett kijelentését, hogy ami a soha nem felejthető vészkorszak már ismert szörnyűségei után hazánkban 1945 után a tomboló bolsevizmus idején történt  (a németeknél 1949 és 1990 között a volt NDK-ban) ,de különösen 1990 után, ahol a bolsevista csendet Magyarországon a még nagyobb, a „politikai korrektség” csendje és megfélemlítettsége váltotta fel, ott már valóban nehezen fogható fel az antiszemitizmus szóhasználat és értelmezhetősége.

Már többször megírtam, hogyan függ össze hazánkban az igazságtétel teljes elmaradása a mindmáig politikailag kezeletlen trianoni drámánkkal, Soros György édesanyjának közszájon forgó megállapításával, amit fiának mondott és sajnos fia magyarság ellenes tevékenysége bizonyítja, hogy alapvetésévé is vált:

„Édes fiam,jegyezd meg, ha magyarok Erdélyt kezdik emlegetni, már másnap viszik a zsidókat!”

Rendkívüli jelentősége van a számunkra idegen Rabinovichnak a Kormányzóval kapcsolatos kutatásai nagyon tisztességes következtetéseinek, mert sajnos a Kormányzó ránk hagyományozott életműve továbbra is megosztja közvéleményünket és ez így nagyon nincs rendben!

Az a kijelentése különösen származása miatt nagyon fontos, hogy a nácik által megszállt Európában Horthy Kormányzó mentette meg kemény kiállásával a legtöbb, közel 250 ezer magyar és idemenekült zsidót a biztos pusztulástól.

Szeretettel kérem minden olvasómat, hogy kellő beleérzéssel és megértéssel fogadja és ossza meg erre fogékony ismerőseivel és barátaival mind bevezetőmet ,mind pedig a rabbi unoka kutatásai szerkesztett rövidített összegzését (az előadás eredetileg orosz nyelven történt).

2015. febr. 2.

Reiner Péter

---

A magyar elit és a zsidóság a második világháború alatt

Fotók: Thaler Tamás

A magyarországi zsidó szervezetek között tapasztalható villongások, a két világháború közötti időszakra vonatkozó, különösen az utolsó háborús évvel kapcsolatos ellentmondásos múlt-magyarázatok arra is ösztönözhetnének bennünket, hogy kerüljük a témát. De minél későbben nyitják meg Budapesten a Sorsok Házát, minél inkább egy helyben topogunk, annál kevésbé értjük meg a múltunkat, hogy a jelenünkről ne is beszéljünk. Van, aki szerint adott a veszélye annak, hogy ugyanazokat a hibákat követjük el ismét, amelyeket 1944-ben. Gecse Géza, az Aspektus témafelelőse elmondta még: az izraeli és amerikai állampolgársággal rendelkező Eliezer Rabinovich ugyan a Szovjetunióban született, de egy izraeli kitérőt követően az Egyesült Államokban telepedett le. Anyai nagyapját, Moszkva

karizmatikus zsidó főrabbiját 1938-ban a Szovjetunióban agyonlőtték, apja pedig több éven keresztül volt a szovjet lágerrendszer foglya. Ám az Aspektus 2015. január 29-i rendezvényén, az ELTE BTK kari tanácstermében nemcsak erről volt szó.

Eliezer Rabinovich néhány éve kezdett el foglalkozni a magyar holokauszt történetével, s közben mintegy véletlenül fedezte fel Horthy Miklós alakját. Az amerikai zsidó kutató úgy látja, hogy a kormányzónak és néhány barátjának rendkívüli befolyása volt Magyarország sorsára. Ezzel kapcsolatos észrevételeit Eliezer Rabinovich nemcsak a Jevrejszkaja Sztarina, vagyis Zsidó Régiség nevű Németországban megjelenő folyóirat tavalyi számaiba írta meg oroszul, hanem amerikai lapokba – angolul is.

 Egyik korábbi budapesti látogatása során a Cipők a Dunaparton-emlékműnél járva jutott eszébe, hogy vizsgálat tárgyává teszi a magyarországi zsidó közösség pusztulásának történetét. Kutatni kezdte, mi vezetett ide. Eliezer Rabinovich meglepve tapasztalta, hogy az 1867-es kiegyezést követően Magyarországon harmonikusan alakult a zsidók jogi és társadalmi helyzete: a zsidók Magyarország keresztény lakóival együtt sokat tettek azért, hogy az ország gazdasági élete fellendüljön. Ám az 1919-es véres kommün, amelynek vezető alakja Kun Béla volt, sokat rontott ezen a viszonyon. A Magyar Tanácsköztársaság vezetői között – az oroszországi bolsevik forradalomhoz hasonlóan – ugyanis a zsidók társadalmon belüli arányszámukat meghaladóan vettek részt. 1920-ban, amikor Magyarországon az alkotmányos rendet helyreállították, Horthy Miklós került hatalomra. A kormányzó tevékenysége határozta meg az azóta „Horthy-korszak” néven emlegetett két és fél évtizednyi időszakot. Hogy milyen módon, az azonban ma is vitatott, és még ma sem közmegegyezés tárgya, hiszen Rabinovich is úgy látja: „Horthy olyan személy, akinek alakját a legtöbb hazugság övezi.”

Noha a Trianon által sújtott Magyarországnak 1938-ban és 1940-ben Olaszország és Németország segített visszaszerezni az elcsatolt területeket, Horthy – ennek ellenére – azon kevés európai politikus egyike volt, aki a hitleri Németország virágzása idején is szembe mert szegülni Hitlerrel.

Kun Béláék tevékenységét követően a magyar társadalomban bizonyos mértékű antiszemitizmus uralkodott el. A háborús években a magyar kormány igyekezett jó viszonyt kialakítani a németekkel. Magyarországon ekkor több mint 800.000 zsidó élt, azaz a lakosság körülbelül 8–10 %-át a zsidó nép adta. Az Anschluss után megerősödő német nyomás hatására a magyarországi zsidók jogait korlátozni kezdték, a rendszer és annak vezetői mégsem engedtek Hitler nyomásának, vagyis nem távolították el a zsidókat a magyar életből, ahogy ez Magyarország szomszédainál Szlovákiában és Romániában történt. Horthy ugyanis a szóba jöhető politikusok piacán Kállay Miklós és Keresztes-Fischer Ferenc személyében megtalálta azokat, akikkel együttműködve meg tudta őrizni Magyarországot olyan helynek, ahol a zsidók sárga csillag és minden megkülönböztető jelzés nélkül, szabadon közlekedhettek az utcán.  Hitler azzal vádolta Magyarországot, hogy ebben az időben hetvenezer további zsidót fogadott be a környező államokból, akik letelepítését Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter sikeresen szervezte meg.

1944-ben a magyarok, ahogy Európában mások is, hitetlenkedve fogadták a koncentrációs táborokról, így Dachauról és különösen a megsemmisítő táborokról, főként Auschwitzről szóló híreket. Horthy nem tudta elképzelni, hogy a háborús körülmények közepette nem dolgozni viszik a deportáltakat. A híres Auschwitz-jegyzőkönyv magyarországi fogadtatása még ma is sokkoló. A Stern Samu által vezetett budapesti Zsidó Tanács nemcsak a magyar társadalom, hanem a zsidó lakosság előtt is hosszú ideig titokban tartotta azt. Török Sándor író, a Zsidó Tanács keresztény tagja hetekig nem talált olyan embert, aki hajlandó lett volna a kérdéssel érdemben foglalkozni. Amikor azonban az anyag 1944. július 3-án eljutott Horthy menyéhez, özv. Horthy Istvánné született gr. Edelsheim-Gyulai Ilonához, az ő tájékoztatásának hatására Horthy gyors döntésre volt képes. Egész Európában egyedüliként Koszorús Ferenc páncélosainak a segítségével leállíttatta a budapesti zsidók deportálását. Vajon hány életet menthetett volna meg, ha Török tíz nappal korábban érkezik meg a grófnőhöz?

Ha nincs Horthy Miklós, azaz ha Kállay tanácsára a kormányzó a német megszállást követően lemond, Wallenbergnek és a hozzá hasonló zsidómentőknek semmilyen történelmi szerepe sem lehetett volna, hiszen a kormányzó júliusi beavatkozása nélkül az összes zsidót deportálják. Wallenberg ennek tudatában jelenthette a svéd kormánynak a következőket: „Horthy pozícióját a kérdésben az fejezi ki egyrészt, hogy a deportálásokat az ő parancsára állították le, másrészt számos másfajta, kisebb beavatkozás. Ezek közé tartozik, hogy két esetben foglyokkal teli vonatokat fordítottak vissza még a határ előtt.”

Ezek az Európában valóban példátlan tettek alátámasztják Horthy beszámolóját Magyarország német megszállásának indoklásáról. A németek ezek szerint azért szállták meg Magyarországot, mert a magyarok csupán mímelték a német hadsereggel való katonai együttműködést, s Magyarország nem tette meg a szükséges lépéseket a zsidók ellen.

Nem véletlenül fogalmazhatott Horthy életrajzírója, az amerikai Thomas Sakmyster a következőképpen: „Horthy tette előzmények nélküli a holokauszt történetében. Soha korábban nem fordult elő, hogy egy európai államférfi sikerrel alkalmazta volna a katonai erővel való fenyegetést, annak érdekében, hogy megállítsa a zsidók haláltáborokba való deportálását.”

Kállay Miklós Bárdossy László helyére való kinevezésekor éles vita alakult ki a kormánypárt és Kállay közt. A párt vezetői ugyanis szabályosan rettegtek a kommunizmustól, aminek felülkerekedésével számoltak a szövetségesek győzelme esetén. Ezzel magyarázható, hogy miért voltak a németek győzelmének a hívei. Lássuk be, félelmük nem volt alaptalan. E magyar politikusok ugyanakkor azzal is tisztában voltak, hogyha hazájuk továbbra is pozitívan áll a zsidókhoz, akkor Németország Magyarországot ellenségesen fogja kezelni esetleges győzelme után. Kállay volt a fék, aki a zsidókérdés végleges rendezésének a háború utánra halasztásával valójában védelmet nyújtott a zsidóknak. Horthy, Kállay és Keresztes-Fischer Ferenc ekkor tehát Kállay-kettőst táncolt egy szakadék szélén, de tevékenységük hatásos volt mind a párt antiszemita köreivel, mind Hitler akaratával szemben. Mindezt tették ugyanakkor azzal a tudattal, hogy tisztában voltak vele: az utókor ezért aligha lesz nekik hálás.

Kállay 1942, majd 1943 folyamán Hitler követelése ellenére nem egyezett bele abba, hogy Magyarország még több katonát küldjön a keleti frontra, sem abba, hogy 300.000 magyarországi zsidót Németországba vigyenek. Mint ahogy nem járult hozzá a sárga csillag viselésének elrendeléséhez sem. Hitler hiába követelte Horthytól már 1943 tavaszán Kállay leváltását, a kormányzó ettől mereven elzárkózott, és kijelentette, hogy Kállay továbbra is teljes bizalmát élvezi.

Amikor 1944 márciusában Salzburg mellett Hitler bejelentette Horthynak, hogy megszállják Magyarországot, a kormányzó első gondolata az volt, hogy lemond. Ezt minden további nélkül megtehette volna, akár idős korára, akár személyes, családi körülményeire hivatkozva. A Koronatanács utáni, a budai palotában éjszakába nyúló beszélgetésükön barátja, Kállay Miklós is erre kívánta rávenni a kormányzót, hiszen – a német megszállást követően – már nem volt parlament, sem valódi alkotmányos alap a kormányzáshoz.

Horthy azonban végül mégsem mondott le, mert úgy gondolta, hogy a süllyedő hajó kapitánya nem hagyhatja ott a parancsnoki hidat, amíg mindenkit, akit csak lehet, ki nem menekít. Utólag mondhatjuk akár, hogy Kállaynak igaza volt, és Horthy nem volt más, mint egy hiú vénember. De fel kell tennünk a kérdést, mi lett volna, ha lemond?

És valóban: noha a német megszállással megszűnt Magyarország szuverén államként való létezése, neki mégis sikerült később visszaszereznie a hatalom egy részét, és olyan cselekedeteket hajtott végre, amelyek példa nélküliek a holokauszt történetében.

Természetesen Horthy hathatós zsidómentő tevékenységéhez szükség volt bizonyos fokú társadalmi támogatottságra is. Annak ellenére, hogy a deportálásban egyes nézetek szerint akár 200.000 ember is közreműködhetett, teljesen helytálló Deák István, a New York-i Columbia Egyetem egykori tanárának véleménye, aki szerint „figyelembe véve, hogy Budapesten majdnem mindenki képes volt felismerni a zsidókat és a bujkálók legtöbbjét a németek nem fedezték fel, elmondható, hogy legalább százezer nemzsidó aktív segítséget nyújtott a zsidóknak és jóval többen pedig passzívan járultak hozzá a túlélésükhöz azáltal, hogy nem adták fel őket.”

Bár ezt követően a nyilaskeresztes banditák mintegy 10–15 ezer zsidót megöltek, majd körülbelül 5 ezer zsidó lett halálmenetek áldozata, a magyarokkal együtt pedig sok zsidó is a bombázás és Budapest ostromának következtében vesztette életét, mégis elmondható, hogy nem utolsósorban Horthy tevékenységének köszönhetően a budapesti zsidóság legalább 90%-a életben maradt. Ha Horthy nem állíttatta volna le a deportálást, ma ők és utódaik nem élnének. 1944 nyarától a háborús és gazdasági körülmények miatt a németeknek már sem fizikailag, sem infrastrukturálisan nem volt lehetőségük a tömeges deportálások végrehajtására.

Bár itt csak pár mozzanatot emeltünk ki a Horthy–korszak politikai és katonai történéseiből, ezek  alátámasztják Rabinovich összegző megállapításait, amelyek szerint ezek az emberek ugyan nem szerették különösebben a zsidókat, de szerették Istent. Nem voltak szentek, nem tudtak mindent megtenni, nem tudtak kimaradni a háborúból, de az ember lélegzete mégis eláll attól, mi mindenre voltak képesek. Magyarország olyan sziget maradt, ahol a magyar zsidók és a menekültek 95%-a még mindig életben volt!

Ha Horthy és társai néha meginogva a könnyebb utat választják és például Kállay nem fogadja el miniszterelnöki kinevezését, Wallenberg és mások zsidómentő tevékenysége nem valósulhat meg.

Eliezer a kommunizmust a legvéresebb diktatúrának tartja a világon. „Tagadom, hogy aki antikommunista, az egyértelműen rossz ember lenne. Lehet, hogy Horthy nem volt ideális vezető, de a feljebbviteli bíróság már megbocsátott neki, mivel több mint negyedmillió zsidót megmentett! Remélem, hogy az alsóbb fokú bíróság, vagyis a magyar nép is tevékenységének megfelelően fogja értékelni mindazt, amit tett, és minden felekezet együtt fog emlékezni a Budapest belvárosában hamarosan felállítandó emlékműve előtt. Nem szabad engedni, hogy a hazugságok a valós nemzeti emlékezet kialakulásának útjába álljanak!” – zárta elgondolkodtató, további elemzésre ösztönző előadását Eliezer Rabinovich.

Kékesi Raymund

http://www.aspektus.eu/

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)