Holtan találták Macron egyik legnagyobb kritikusát
Holtan találták a francia nemzetgyűlés (a parlament alsóháza) egyik képviselőjét, Olivier Marleix-t, aki ajobboldali Republikánusok párt tagja volt – közölte az AFP Frederic Chevalier ügyészre hivatkozva. A z előzetes adatok szerint a parlamenti képviselő öngyilkosságot követett el.
Az 54 éves Marleix, Michel Barnier volt francia miniszterelnök munkatársa volt.
A holttestet július 7-én este találták meg a csendőrség tagjai a képviselő lakásában, akiket az AFP szerint a település polgármestere értesített.
A Republikánusok pártja megerősítette Marleix halálát. Emmanuel Macron francia elnök egy X-bejegyzésében „tapasztalt politikusnak” nevezte Marleix-t, aki „meggyőződéssel védte meg nézeteit”.
„Tiszteltem a véleménykülönbségeink ellenére is, mivel azok a hazánk iránti szeretetünk fényében voltak értelmezhetők”
– írta.
Más politikusok is kifejezték részvétüket, köztük Christian Estrosi, Nizza polgármestere és Marine Le Pen, a francia Nemzeti Szövetség parlamenti frakciójának vezetője.
Július 7-én este, a francia nemzetgyűlés egy perces csenddel adózott emlékének.
Marleix 2012-ben lett először parlamenti képviselő. Ezt megelőzően Nicolas Sarkozy tanácsadója volt annak elnöksége idején (2007–2012). Marleix aktív kritikus volt Macron politikájának. Ő vezette azt a parlamenti bizottságot, amely az Alstom francia energetikai vállalat amerikai General Electric koncernnek történő eladásának körülményeit vizsgálta. A képviselő feltételezte, hogy a tranzakcióból származó bevétel egy részét Macron 2017-es elnöki kampányának finanszírozására fordították.
Kiemelt képen: Olivier Marleix francia képviselő a parlamentben 2022. július 6-án / Fotó: afp.com/BERTRAND GUAY