Hogyan reklámozd a tehénlepényt (népmese is lehetne)

A falura költözött újgazdag minden nap megcsodálta új környezetét. A szomszéd tehenét, a tyúkokat, az esti kutyaugatást, és a hajnali kakasszót… Igaz, amikor a disznóólat takarították a falusiak, akkor elkeseredetten mesélte barátainak, hogy itt az ablakot sem lehet kinyitni a bűztől… és az egykor városi polgár attól kezdve, hogy először megérezte a disznóganyé szúrós szagát, elkezdte keresgélni azokat a dolgokat, amelyek nem tetszettek neki falun.

A költözés utáni első vasárnap megszólalt a templom harangja is, ami felháborította, hiszen reggel fél tízkor már felébresztette a misére szólító kongatás. Ettől kezdve az újgazdag személyes ellenségének tartotta a papot, a híveket, és mindent, ami a faluban nem az ő elképzelése szerint történt. Meggyőződése volt, hogy csak az a jó, amit ő gondol és ebben nem tűrt ellentmondást.

Egy napon, amikor a két házzal arrébb lévő kisboltba volt kénytelen gyalog elmenni, elé került egy meglehetősen nagy tehénlepény, amelyet az utolsó pillanatban sikerült ugyan átlépnie, de olyan haragra gerjedt, hogy ellenségének kiáltotta ki a tehénlepényt, és még veszekedni sem volt rest, szegény otthagyott tehénnyommal. Mindennek elmondta ott helyben, majd a boltocskában is arról mesélt, hogy beleléphetett volna, s az a tehénlepény voltaképpen az életére tört és személyesen ellene esett ki a tehén seggéből. Aki élt és mozgott, annak a tehénlepényről beszélt, mint vele azonos szinten lévő ellenségéről. Sokan emiatt a tehénlepény pártjára álltak, mert a tehénlepény végre lerántotta a leplet az újgazdagról. Mások az újgazdagnak adtak igazat, de volt, akit zavart az újgazdag, tehénlepényt reklámozó magatartása. A falu összezavarodott. Az újgazdag nem tűrt ellentmondást, nem volt hajlandó a bölcs jó tanácsokat elfogadni, és naphosszat hirdette, hogy létezik ez a tehénlepény, amelyik ellene támadt. Részletesen és sokszor elmesélte, hogy a tehénlepény miként kerülhetett az útra, hogyan esett le úgy a földre, hogy jól szétterülhessen, de azt is folyamatosan hangoztatta, hogy a tehénlepényről azt is feltételezni tudja, hogy esetleg még a házába is beköltözne ez az ellenség…

Pedig, a tehénlepény olyan, mint egy fontoskodó, a tehén érdekeit szolgáló politikus. Bele lehet lépni, büdös is, de ha jön egy jó eső, akkor belemosódik a földbe, vagy széttapossa egy arra járó teherautó. Volt, nincs… Ha pedig, az újgazdag nem hirdette volna, hogy létezik az a bizonyos tehénlepény, akkor a kutya sem tudott volna róla, s nem is lenne ember, aki vitatkozna a tehénlepény létjogosultságáról. Az pedig végképp érthetetlen sokak számára, hogy az újgazdag miért tartotta a tehénlepényt önmagával egyenrangú ellenségnek akkor, amikor a tehénlepény éppen olyan büdös és gusztustalan, mint a többi gané… csak a többi nem került az újgazdag útjába.

A svájci paraszt egyszerűen fogalmazta meg a mesében foglaltakat. „Ha a tehénszart egyik kezedből a másikba teszed, az éppen olyan büdös marad. Két dolgot kell megjegyezni: ne vedd föl és ne lépj bele! Akkor sem te, sem más nem veszi észre, hogy egyáltalán ott van…”

 

Stoffán György

 

Nemzeti Napló – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)