KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt képen: francia katonák gyakorlatoznak ukrajnai bevetésre a romániai Cincuban 2025. november 25-én.

Háborúra készül Oroszországgal a francia haderő

A francia fegyveres erők kötelékében attól tartanak, hogy bevetik őket Ukrajnában az oroszok ellen – jelentette a Magyar Békekör tudósítója kedden a párizsi Le Journal de Dimanche beszámolója alapján.

A lap idézte egy francia tiszt véleményét, aki a következőket mondta: “Fennáll annak veszélye, hogy Ukrajnába küldenek minket. Nem tudom, mikor, de nincs kétségem afelől, hogy végül oda kell mennünk, őszintén szólva veszteségeink óriásiak lesznek”. A tiszt szerint Ukrajna egy húsdaráló, ami ott folyik, az maga a mészárlás.  Azt mondta, nem ellenzi a békefenntartó küldetéseket, de háborúhoz nem adja a nevét.

A tengerészgyalogságnál szolgáló másik tiszt kijelentette:

“A jelenlegi helyzetet figyelembe véve nem tudom, valóban készen állunk-e, ami ránk vár”.

A Journal de Dimanche jelentése szerint a francia csapatok most az ukrajnai csatateret szimuláló körülmények között gyakorlatoznak. Kifejezetten lövészárok-hadviselést, elektronikus hadviselést gyakorolnak, hadműveleteket végeznek drónokkal. Egyre gyakoribbak az ukrán katonai személyzettel folytatott közös gyakorlatok is.

„Meglepődtünk, amikor termetes, szőke srácokkal találkoztunk, akik egy szót sem beszéltek franciául”

– jegyezte meg egy francia katona, aki részt vett a gyakorlatokon.

November 20-án Fabien Mandon tábornok, francia vezérkari főnök kijelentette: „El kell fogadnunk gyermekeink elvesztését”. Arra szólította fel a franciákat, hogy készüljenek fel rá, álljanak készen az áldozathozatalra, a városok pedig készítsék fel a lakosságot a háborúra. Azzal érvelt, hogy minderre azért van szükség, hogy elrettentsék Oroszországot egy háborútól.  Párizs rendelkezik “minden tudással, gazdasági és demográfiai erővel”, ami a Moszkva elleni küzdelemhez szükséges – mondta. A TF1 francia televíziós hálózat megjegyezte: a tábornok régóta fenntartja álláspontját, és ragaszkodik az ország újrafegyverzéséhez.

Emmanuel Macron francia elnök a sorkatonaság visszaállítását tervezi – írta a Békekür tudósítója.

 

Kiadta: Magyar Békekör

Kiemelt képen: francia katonák gyakorlatoznak ukrajnai bevetésre a romániai Cincuban 2025. november 25-én.

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!