Gumicsont havi 8 milláért – avagy Dolgok, melyeket sohasem magyaráznak meg nekünk

Kezdjük is mindjárt egy rövid, ám annál vérlázítóbb hírrel az fn.hu weboldaláról:

Csaknem kétmillió forinttal nőhet Simor András nettó havi fizetése az egykulcsos adó teljes bevezetés után, ha marad a jelenlegi bruttó alapbére.

Közel kétmillió forinttal nőhet Simor András jegybankelnök havi nettó fizetése az egykulcsos adó teljes bevezetése után, ha nem változik a jelenlegi bruttó alapbére – számítható ki az fn.hu kalkulátorával.

A jegybankelnök bruttó alapbére 8 millió 340 ezer 300 forint, ebből jelenleg 4 millió 328 ezer 830 forintot kap kézhez. Az egykulcsos adó teljes bevezetése után 6 millió 321 ezer 380 forint lenne viszont a nettó bére, változatlan bruttó alapbért föltételezve.

Simor András hétfőn azt mondta, hogy a jegybank vezetői magasabb fizetéssel nem megvesztegethetőek, alacsonyabb fizetéssel nem büntethetőek. A jegybankelnök szerint a személyi függetlenség a jegybanki függetlenség egyik pillére, ezt védik a magyar törvények és az unió szabályrendszere.

Mint egy korábbi cikkünkben fölhívtuk a figyelmet, az Európai Központi Bank (EKB) nyilvános állásfoglalásai is arra utalnak, hogy a kormány nem csökkentheti a jegybank vezetésének a fizetését.

Ha Simor András bruttó fizetése mindezek ellenére 2 millió forintra csökkenne, a nettó bére akkor is jelenősen kisebb arányban csökkenne, mint a bruttója – ha az egykulcsos adó teljes bevezetése utáni nettó bért tekintjük. Ebben az esetben ugyanis 1 millió 471 ezer 50 forintot kapna, tehát a jelenlegi nettó fizetésének nagyjából a harmadát.

Nos, a Magyar Nemzeti Bank nevű pénzintézetünkkel kapcsolatban már nem az első eset, hogy problémák merülnek fel. Egyáltalán helyes így a szóhasználat? Mármint a miénk még a magyarnak és nemzetinek nevezett pénzintézet? Egyáltalán magyar még, és vajon mennyire tekinthető nemzetinek? Bizony, Istenben szeretett felebarátim, muszáj lesz ismételten feltennünk magunknak ezt a kérdést, hiszen mást sem hallunk az ún. mainstream, vagy szép magyar szóval fősodratúnak nevezett médiából, mint azt, hogy mennyire fasza dolog is a nemzeti banknak az ő függetlensége.

No, mármost ha nem hagyjuk magunkat elandalíttatni és félrevezettetni a Simor úr részére havi rendszerességgel kiutalt, valamicskével több mint nyolcmilliós összegtől, mely éppen a gumicsont szerepét hivatott betölteni kicsiny hazánk gondokkal terhelt médiájának horizontján, ez az első pont, ahol könnyedén hasonlatossá válhatunk a sokat emlegetett Epeda sezlonyrugóhoz, melynek a legkíméletesebb használat mellett is az a legjellemzőbb állapota, hogy kiakad. Valamennyien átéltük már azt az érzést, amikor legszívesebben az első kezünk ügyébe akadó tárgyat azonnal hozzávágnánk a képmutatóhoz*, de mégsem tesszük, mert egy új eszköz beszerzése a magyar átlagkeresethez viszonyítva elég drága mulatság. Nos efféle érzések lesznek úrrá rajtam, amikor valaki a nemzeti pénzintézet függetlenségéről, s ezen függetlenség értékként való feltüntetéséről beszél.

*képmutató = Gyengébbek kedvéért a székelyek nevezik így a televízió készüléket. Bizony, nagyon beszédes ez az elnevezés.

Szóval! Földi halandó számára bizonnyal érthetetlen és bicskanyitogató momentum hazánk újkori demokratikus berendezkedésének eleddig nem túl hosszúra nyúlt történetében, hogy Simor úr, a kicsi és jelentéktelen Magyarország jegybankjának első embere mintegy kétszeresét viszi haza fizetés címén, mint az Amerikai Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő FED nevű magánkonzorcium élén álló kollégája. Ahogyan Bódi Lajos, művésznevén Tüdő, az erőcsávó mondaná: „Árnyalatnyi különbség, nincs jelentősége.”

Most mondhatnám azt, hogy teljességgel röhejes, ahogyan az új kormány a minimálbért megadóztatva, csak a havi kétszázezer felett keresőknek kedvezve próbál változtatni az adóztatáson, de az esélyt megadva, fogalmazzunk kissé cizelláltabban, mondjuk úgy, van annak valami diszkrét bája, ahogy a néptribun nagy hangzatosan bejelenti a kétmilliós plafont, miközben a magyarnak és nemzetinek mondott pénzintézet élén álló független off-shore lovag Simor fityiszt mutatva majdhogynem beleröhög a képükbe. A kegyelemdöfést saját maguk viszik be, a pasas védett, nem lehet hozzányúlni a lóvéhoz, de ha mán itt vagyunk, eztán vigyen még többet haza belőle.

Ja! Biztos nagy a család!

E röpke bevezető után, nehogy mi is abba a hibába essünk, mint a magát nagyképűen fősodratúnak nevező, ám a lényegi kérdéseket rendre mellőző média, térjünk is rá most már az érem minket érdeklő másik oldalára.

Darab idővel ezelőtt néhányszor már értekeztem arról, mi a rossebbér is nem nyúlnak hozzá a Nemzeti Bankról szóló törvényhez, hiszen csak „feles” jogszabály, kétharmad birtokában pedig azt tesznek, amit csak akarnak. Ráadásul ez a törvény fontos kulcs lenne a gazdasági önrendelkezésünk helyreállítása felé vezető úton. A „mitől magyar, mitől nemzeti?” című kérdést először a magyar állam tudatos eladósításához nagymértékben hozzájáruló hiteltelen hitelpolitika kapcsán tettem fel. A képlet nagyon egyszerű: az állam saját jogán történő pénzkibocsátás helyett drága pénzen kamatért (ha tetszik felárért) külföldi tőketulajdonostól vesz fel hitelt, azaz eladósodik. A kérdés legalább ilyen egyszerű, ha nem egyszerűbb: Miért is?

Ahogy mostani esetünkben, már akkor is ellenállhatatlan késztetést érzett az egyszerű adófizetői barom státuszába besorolt szerencsétlen sorsú bérrabszolga, hogy feltegye magának a kérdést, tessenek mán mondani, ugyan vajon mitől is magyar, meg mitől is nemzeti a Magyar Nemzeti Banknak nevezett pénzintézetünk? És egyáltalán, a mienk még? És vajon kinek az érdekeit szolgálja?

De ami talán még ennél is jobban kiveri a biztosítékot nálam, az a sokat hangoztatott függetlenség, és annak értékként való feltüntetése!

Tessenek mán mondani, micsoda eltorzult életszerűtlen dolog ez mán megen? Hát hova a rossebbe is tartozna máshova egy nemzeti pénzintézet (jegybank), mint az adott nemzethez, mondjuk annak törvényhozása, ne adj’ Isten kormánya alá bekötve? Nem ez lenne a normális? Ha jól emlékszem papíron (értsd a jelenleg hatályos törvény szerint) most is így van. Az mennyivel életszerűbb, hogy az adott nemzetállam központi pénzintézete a birodalom központi bankjának tartozik elszámolással, annak lesi minden mozdulatát? Bizony adósrabszolgaság ez a javából!

De van ennél még rosszabb is!

Mégpedig az, hogy oly sok minden máshoz hasonlóan – természetesen ezúttal is a média (a fősodratú) segítségével – ezt is szinte pillanatok alatt a dogma magasságába emelték, azaz megkérdőjelezhetetlenné tették. A felnövekvő nemzedékek számára pedig már ez lesz a természetes. Azonnal megölnek minden lényeges nemzeti kezdeményezést, nem lehet kilógni a sorból, mindenkire rá akarják húzni az egyen uniformist, csak azzal, csak úgy és csak annyit, amennyit mi a több ezer kilométerre lévő légkondicionált irodáinkban kiszámoltunk nektek.

A profit mindenek előtt és mindenek felett!

Aszongya Simor:

„… a személyi függetlenség a jegybanki függetlenség egyik pillére, ezt védik a magyar törvények és az unió szabályrendszere.”

Hadd tegyem fel a kérdést újra: Kié is akkor tulajdonképpen a nemzeti pénzintézet? Miért kell függetlennek lennie a jegybank első emberének? Miért kell függetlennek lennie a jegybanknak? A nemzeti pénzintézetnek nem a nemzet érdekeit kellene képviselnie és azt szem előtt tartania? Akárcsak a törvényhozásnak és a kormánynak? Komolyan mondom, nem értem. Önök értik?

Még egy nagyon tanulságos és elgondolkodtató rész:

„Mint egy korábbi cikkünkben fölhívtuk a figyelmet, az Európai Központi Bank (EKB) nyilvános állásfoglalásai is arra utalnak, hogy a kormány nem csökkentheti a jegybank vezetésének a fizetését.”

Tessen mán mondani, akkor a nemzeti pénzintézet első emberének ki a munkáltatója, az Európai Unió központi bankja?

Szeretném hangsúlyozni, hogy sem jogász, sem közgazdász nem vagyok. Csupán a józan paraszti észre hagyatkozva próbálom felhívni a tisztelt Olvasó figyelmét arra, mennyire álságos és hazug lehet egy olyan világ, ahol valakik ex katedra kijelentenek valamit és onnantól kezdve azt köteles mindenki úgy elfogadni, ahogy ők kimondták, azonnali hatállyal a dogma megkérdőjelezhetetlen, ellentmondást nem tűrő, vizsgálhatatlan, és ami talán a legfontosabb, ki- és megbeszélhetetlen magasságaiba emelve. S mivel ilyen, onnantól már ezt veszik természetesnek.

Ami a fiatalok körében a Kóla Chips Térerő szentháromsága, ivarérettebb kiadásban a Ne gondolkodj! Fogyassz! Hallgass! Halj meg! szentenciában vetíti elénk a szomorú jövő képét.

Pont ilyen érthetetlen, soha el- és meg nem magyarázott dolog ez a nemzeti pénzintézettel, valamint annak első emberével kapcsolatos függetlenség és a tömegek számára annak értékként való feltüntetése, kommunikálása.

Tudják, mint az idei országgyűlési választások eredménye. Emlékeznek még, ugye? Egysző’ csak megvót! No, itt van emberek, ennyi gyütt ki!

Osszátok be!

Basszátok meg!

A példákat mindenki tudná sorolni vég nélkül, legyen elég a teljesség igénye nélkül még egy: a fenntartható fejlődés című hasonlóan ostoba blődség. Akinek egy kicsi kis sütnivalója van, az belátja, hogy még a rákos sejt is csak darab ideig képes magáévá tenni ezt az programot, bizonyos időintervallumot túllépve még ő is belepusztul. Mégis, azt akarják elhitetni velünk, hogy ez így jó. Mit jó, a legjobb!

Van egy nevében magyar, nevében nemzeti pénzintézetünk, amely az írott jog betűje szerint (papíron) még mindig nemzeti fennhatóság alatt áll, a kormány, ha jól emlékszem 1994-ben, önként és dalolva lemondott arról a jogáról, hogy szeretné tudni, mi folyik a falain belül. Képzeld el, hogy van egy bankod. Mit teszel először? Na, mit? Hát fogod magad és nagy sietve kijelented, köszönöd szépen, de innentől kezdve téged egyáltalán nem érdekel, hogy mi folyik a bankodban, tudni, de még csak hallani sem akarsz róla! Ilyen van? Kapaszkodj meg, ilyen van! És eleddig egyetlen kormány sem akadt, amelyik aszonta volna, hogy álljunk mán meg egy polgári szóra! Nézzünk mán bele azokba a könyvekbe!

És egész nyugodtak lehetsz, eztán sem lesz, ehhez a polgári milliő már nem elég, azt is mondhatnánk, hogy édeskevés, ide mán nemzeti virtus köllene!

Viktor királyt megkérdezték a törvényhozás házában – biztos néztek néhány Bogár Lászlóval készül riportot korábban –, szóval megkérdezték a nagyságos vezérlőfejedelmet, mondana mán néhány keresetlen szót, az adósságállomány újratárgyalásáról.

Nos, mondott. Nem éppen kedvezőeket, de mondott. Aszonta, óriási károkat okozna, ezért szó sem lehet róla.

Számomra ekkor bizonyosodott be, immáron nem először (és gondolom nem is utoljára), mekkora bölcsességet hordoznak Varga Tibor szavai, aki a változásokat illetően csak ekképpen foglalta össze meglátásait: „Változtassunk, változtassunk, csak semmit meg ne változtassunk!”

A Nemzeti Bank és annak első emberének függetlensége amolyan európai standard, magára valamit is adó européer ország esztet minden körülmények között biztosítja! Emlékeznek még? A kereszténység valahogy kimaradt az alapokmányból, de az első számú direktíva azonnal bevillan mindenki számára. Tudják, az, amelyik a tőke, az áruk és a javak szabad áramlásáról szól. Mammon világában ez a legfontosabb! És az, hogy az ezt az áramlást elősegítő személyek mindentől és mindenkitől függetlenek legyenek. Ezen ismérvekből kiindulva bizonnyal a mindenféle kötöttségektől mentes két gyökértelen kaszt, az internacionalisták és a kozmopoliták soraiból kerülhetnek ki a legjobb szakemberek. Egy közös vonásuk ezen kívül is van, a pénz az istenük, s ha a profitról van szó, soha sem garasoskodnak. Pedig mammon világában az Isten pénze sem elég!

Isten álja Magyarországot

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

Nemzeti InternetFigyelő