Gimme' the cash (Add ide a lóvét!)

Avagy: Oda a bizalom, ami talán soha nem is vót! Kell a pénzed (minden áron!) ezt értsd meg végre!

A címhez röviden. Nem kizárólag azért, mert manapság már általánosan elterjedt az internesönel trendi lengvidzs az urbánus frazeológiában (városi szóhasználat), nem is azért, hogy meglehetősen szegényes, hogy úgy mondjam pórias ánglius nyelvtudásommal brilírozzak – my english is very poor, You know – pusztán csak azért, hogy mindenki, még a városi, azaz vírusi létezés kommerciális poklába önkéntes számüzetést vállalt, egykor szebb napokat látott, és megélt, tán éppen faluról elszármazott, mára már sehonnaivá és bitanggá avanzsált konzumidióták is felfogják végre a nagy vagy kis magyar rögvalóságot!

A minap olvastam egy nagyon érdekes beszélgetést a penzkerdes.blog.hu weboldalon. (A teljes interjú a www.johafigyelunk.hu weboldalon megjelenő JHF 317. számában lesz olvasható.)  A számunkra teljesen szükségtelen és az Európai Unióhoz hasonlóan teljesen felesleges IMF-hitelért – egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy – hiábavaló ácsingózás közepette bizony nagyon érdekes tanulságokkal szolgál Kárpáti Balázs, a Brink’s Magyarország első embere, akit a készpénz felvételére szolgáló bankautomatákról, ismertebb nevén az ATM-ekről kérdeztek…

(ATM – Automated Teller Machine: köznyelven: bankautomata, amely a kártyabirtokos számára lehetővé teszi, hogy kártyájának használatával készpénzt vegyen fel/fizessen be, vagy számlaegyenlegét lekérdezze.).

Ebből a beszélgetésből idézünk most egy rövid, ám annál sokat mondóbb részletet:

– Mennyire fontos idehaza a készpénz?

– A tapasztalatok azt mutatják, hogy nagyon – ahogy az angolok mondják: cash is the king. Ennek több oka is van: az egyik legfontosabb talán az, hogy habár a fizetések ma már számlára érkeznek, az emberek – főleg a vidéki kistelepüléseken – az elektronikus fizetési lehetőségek korlátossága miatt az első adandó alkalommal kiveszik a pénzt a számláról. A nyugdíjak jelentős része is készpénzben érkezik a lakossághoz. És van egy másik fontos oka is a készpénz nagyfokú használatának: ez pedig az, hogy a magyar lakosság jó része bizalmatlan az elektronikus fizetési lehetőségekkel, pénzmozgatással szemben. És itt most nem csak az idősebb generáció tagjaira, vagy a szegényebb rétegekre kell gondolni – nekem van olyan kollégám, aki amint a számlára megérkezik a fizetése az adott hónapban elköltésre szánt összeget kiveszi róla, mondván, ne lássa senki, hogy mikor, mire költ. Ez is egy szempont. Alapvetően egyébként két forrásból jutnak az emberek készpénzhez: vagy eleve a kifizetések így történnek számukra, vagy a számlájukról vonják le a készpénzt. Ez utóbbi jellemzően automatákból történik.

Forrás: penzkerdes.blog.hu

Változóban a világ, Istenben szeretett felebarátim! Igaz, hogy egyelőre még csak virágnyelven, néha macska módjára a forró kását kerülgetve, de ma már mégis csak ki lehet mondani bizonyos dolgokat, melyekről eleddig nem volt szabad, vagy nem volt ildomos beszélni. Ha nem is sok, de ez azért már valami! Ennek is örülnünk kell! Tudják? Ki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli.

No, mármost a helyzet az, hogy nemcsak Kárpáti Balázsnak, a Brink’s Magyarország első emberének van olyan ismerőse, aki azonnal leemeli a számlájáról a beérkezett lóvét, de történetesen az én ismeretségi körömben is fellelhető efféle, természetesen jogkövető magatartást tanúsító honfitásunk. Igaz, ő erre a célra az asszonyt rendszeresítette. Möggyün az RTK (gyengébbek és fiatalabbak kedvéért RTK: Rövid Tényszerű Közlés – az sms magyar megfelelője), az asszony máris útnak indul, célba veszi a takarékszövetkezetet, az én ismerősöm ugyanis nem bízik a bankokban, szóval az asszony azonnal beviharzik a takszövbe és már emeli is le a lóvét, de mégpedig szélsebesen.

Amikor a pénzintézet alkalmazottai megkérdezték, hogy hát miért is van ez a metodika, valami hasonlatos módon indokolta meg, mint Kárpáti Balázs, a végén még annyit tett hozzá pluszban, amikor néha napján nagy ritkán hiteleket akartak rátukmálni, hogy ő bizony a Jó Istenen kívül elszámolással nem tartozik senki másnak, és szeretné is, hogy ez élete végéig így maradjon.

De bezzeg mi!

IMF nélkül egy tapodtat sem! Nélküle elképzelhetetlen a létezés! Rájuk vagyunk szorulva, még akkor is, ha nem! Márpedig a néptől, a valóságtól és az élettől végképp elszakadt politikai osztály szánalmasan kínos vergődései közepette az adó- és devizaalapú hitelt fizető barom kategóriájába besorolt egyszerű állampolgárral ezt akarják elhitetni, bármi áron. Pedig még a nagyságos vezérlőfejedelem is mögmondta, hogy nem vagyunk rászorulva a pénzükre, egyszerűen nincs rája szükségünk! Meg még néhány közgazdász is motyogott effélét, de hát ugye ilyen esetekben mégis csak az erősebb kutya az, amelyik igazán számít.

Pedig észrevehetnék, nem kell hozzá nagy tudomány, a bizalom, amely talán soha nem is létezett, na, az bizony oda lett!

Nemrégiben immáron sokadik alkalommal vehettem részt Szekszárdon, a Dr. Tóth Csaba Attila barátunk szervezésében megrendezésre kerülő Léleképítő sorozat legutóbbi előadásán. Bogár prof. volt a meghívott előadó, aki sok egyéb más mellett a megfizetendő árról is beszélt. Annak az áráról, hogyan és milyen módon élhetünk túl, mekkora áldozatot vagyunk képesek és hajlandók meghozni egyáltalán, amikor sokszor még azzal sem vagyunk tisztában, mit is szeretnénk elérni.

Egyik oldalon az Európai Unió odahagyásával járó, minden bizonnyal az összeomlást megreckírozó (valódi) szabadságharcos mentalitás, másik oldalon a fontolva haladván, a rendszert belülről aláásó, a saját hálózatok megszervezésének elkerülhetetlen szükségszerűsége között őrlődő, még magyarnak mondható, mára mindösszesen körülbelül félmilliónyira zsugorodott nemzettest.

Csodálkozunk hát, amikor nincs bizalom? Ne csodálkozzunk!

Pedig a változás már elkezdődött! A szolidaritás első bátortalan csírái kezdenek megmutatkozni. Az ember önkéntelenül is rácsodálkozik, amikor maga a szolgáltató munkatársa tanácsolja, hogy ne fizesse ki a számlát, akkor a rendszer visszadobja és tud adni helyette több hónapra szóló kamatmentes részletfizetési lehetőséget.

A hibásan még mindig magyarnak tartott hárombetűs bankban szintén az ügyintéző tanácsolja, hogy csoportos beszedési megbízás esetén korlátozza le a közszolgáltató által leemelhető összeg nagyságát, hátha „dorbézolni” támad kedvük, ne tombolhassanak csak úgy minden szíre-szóra. Mindezt önként és dalolva! Ilyen van? Bizony van! Úgy tűnik kezdenek rájönni Mária Terézia tanácsának bölcsességére: előbb etetni kell a birkát, ha nyírni akarod. A bankok, a szolgáltatók is kezdenek eszmélni, jobb nekik a sűrű fillér, mint a ritka forint.

De ez még csak a kezdet. Ennek még csak a kezdetnek kell lennie! Muszáj, hogy tovább menjünk ezen az úton!

Érdekes kettősség vívja kilátástalannak tűnő harcát mostanság. Bogár prof előadásában arról is beszélt, hogy a telhetetlenségében gátlástalan Nyugat a jogilag, illetve szervezetileg hozzájuk tartozás nélkül is mindig megtalálta a módját, hogy elvegye tőlünk azt, ami tulajdonképpen minket illetne meg. Még akkor is ők jártak jobban, ha papíron nekünk volt aktívumunk. Tehát nem biztos, hogy jelenleg megéri kifizetni az Európai Unióból történő kilépés árát. Ugyanakkor szóba vehető alternatívaként bizony a prof szerint is komolyan fontolóra kell venni ezt a megoldást is.

Az időtényező mellett sem mehetünk el szó nélkül. Az egyik legfontosabb kérdés az, amit szintén soha nem szoktak feltenni az, hogy „És addig mi lesz?”

Ez azért nagyon lényeges, mert ma, a rendszerváltás és Európai Unióhoz való csatlakozás nevű hatalomátrendeződési momentumok vesztesei nagy általánosságban ugyanabból a körből kerülnek ki, ráadásul a lakosság túlnyomó része, vagyis rendkívül sokan vagyunk. Nem vagyok benne biztos, hogy kifizetődőbb számunkra a rendszer tagjának maradva még hosszú évekig egyre mélyebbre süllyedni, miközben a rendszertől való elszakadás esélye végképp szertefoszlik, ellehetetlenül. Ez egy olyan, unió utótaggal bíró kiszipolyozó rendszernél, amely szintén unió utótaggal bíró elődjénél mintegy négyszer erősebben szipolyoz ki, bizony nem elhanyagolható tényező.

Arról nem is beszélve, hogy komprádor politikai osztályunk áldatlan tevékenységének köszönhetően, több mint két évtizedet lehúzhatunk a fajanszon. A lejtőn lefelé, vajon kibírunk még újabb két évtizedet? Ha igen, vajon hányan éljük túl?

Kivesszük a számláról a pénzt, mondván, ne lássa senki, hogy mikor, mire költjük? Ez is egy szempont? Ez a fő szempont! De már ezt is meg akarják sarcolni! Gondoljanak bele! Ha ilyen egy magát nemzetinek valló kormány, milyen lehet egy olyan, amelyik nem az?

Nézem Bauer Tamást, hogyan kesereg a köztévé reggeli beszélgetős műsorában, hogy szegény bankok milyen rútul jártak a diktatúrát működtető vezérlőfejedelem önkényuralmi rendszerében, és azon kapom magamat, hogy már-már pézséért nyúlok. A magyar emberekért érdekes módon senki nem emel szót. Aszongya a volt SZDSZ-es, hogy leállt a hitelezés. Dejszen nem is vót! Itt kérem tisztelettel uzsora van! És az üzemel továbbra is! Lásd ún. devizaalapú ügyletek a lakosság kontójára.

Gimme’ the cash (Add ide a lóvét!) Kell a pénzed (minden áron!) ezt értsd meg végre!

Csodálkoznuk hát, ha oda a bizalom, ami talán soha nem is vót?

Ne csodálkozzunk!

A minap hallottam egy érdekes történetet az energiaszolgáltatókról. Komoly gondban lennének, ha nagy mértékben csökkenne a fogyasztás, ugyanis ilyenkor el kell terelni valamerre az energiát a rendszerben, különben a „fagyi visszanyal”. No, mármost magam nem biztatok arra senkit, hogy ne vegye igénybe a bankok szolgáltatásait, vagy szüntesse meg a bankszámláját, könnyen előfordulhat, hogy manapság egy ilyen kijelentésért már beperlik az embert, mondván korlátozza a soha senki által be nem azonosított piac, és a mindenhatónak kikiáltott Káin és Ábel-i – tudd meg, ki jobb nálad és azonnal öld meg” típusú – tévesen versenynek nevezett valami, szabadságnak titulált féktelen és életellenes tombolását. Én csupán azt mondom, hogy bankok nélkül, Európai Unió nélkül is van élet.

Mondanám, hogy nem kötelező igénybe venni a szolgáltatásaikat, de ma már ezt nem mondhatom, hiszen példának okáért ma Magyarországon bankszámla megléte nélkül nem lehet (értsd: nem szabad) vállalkozni! Miért is? A személy beazonosítható, lakhelye beazonosítható, adatait ismerjük. Ja, hogy nem lehet inkasszózni, azonnal, a delikvens megkérdezése nélkül leemelni a pénzt a számlájáról?! Az más! Így már minden világos!

Thank you for your cooperation! (Köszönjük az együttműködést!) – bocsájtják útjára Róka urat szelíd eleganciával és ájtatossággal a NAV-tól, miután az utolsó bőrt is lenyúzták róla.

Nem tudom, önök hogy vannak vele, de ami engem illet, én sosem hittem a belülről bomlasztjuk a rendszert típusú önámításokban. Különös tekintettel azon esetekre, amikor a bukott rendszer szétrobbanása után annak haszonélvezői, ahelyett, hogy szeretett, ajnározott és istenített rendszerükkel együtt a történelem süllyesztőjébe kerülnének, mintha mi sem történt volna, zavartalanul (és ugyanakkora, ha nem nagyobb befolyással) élik tovább világukat, mint Marci Hevesen.

Megszűnt a bizalom, marad a párnaciha. Lehet, hogy nem fizet kamatot, de nem is kér érte uzsorát! Kézzel fogható, azonnal mozgósítható, és arról se feledkezzünk meg, hogy a pénz, na, az bizony beszél, míg a kutya, hát az meg csak ugat.

Hadd csaholjanak csak a vérebek!

„Előbb-utóbb megunják, hazamennek!”

(Már ha van nekik olyanjuk, hogy „haza”?)

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

www.johafigyelunk.hu

Nemzeti InternetFigyelő