KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Fricz Tamás: Új politikai korszak a választás után

A világelit Gyurcsány helyett már Magyar Péterben látja a kormányváltás lehetőségét.

„A negyedik tanulság talán még az előzőnél is fontosabb és kedvezőbb: a Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára által vezetett Demokratikus Koalíció óriásit bukott június 9-én, s egy csapásra megszűnt ellenzéki vezető státusa. Középpártból kis párttá vált, ezáltal megszűnt az az előjoga, hogy ő határozza meg, mi történjen a baloldali ellenzék köreiben, miközben van egy új ellenzéki párt, a Tisza, amelyik jelenleg mintegy 21 százalékkal megelőzi őket.

Ez az a nagy pillanat, amikor Gyurcsány Ferencről lehullott a megkérdőjelezhetetlen karizma ruhája, a király innentől kezdve meztelen az ellenzéki oldalon.

Hogy miért nagyon jó ez a magyar demokráciának? Egyfelől azért, mert végre megszabadulunk a posztkommunizmus utolsó komolyan vehető bástyájától, a DK-tól, s annak emblematikus és egyben kártékony vezető figurájától. Ezen a ponton jelenthetjük ki, hogy a magyar rendszerváltás folyamata végre valóban befejeződik. Igaz, ez azzal is jár, hogy a »Gyurcsány határoz meg mindent és mindenkit az ellenzéki oldalon« elemzői mantra kiüresedik, sőt félrevezetővé válik. Kár is lenne ezt tovább szajkózni, nincs már ennek semmi értelme. És lehet, hogy ez egy kicsit nehezebbé teszi a nemzeti oldal helyzetét, mivel a politikai képlet kiszámíthatatlanná válik, de ahogyan Orbán Viktor mindig is megfogalmazza, mi mindig tudtunk harcolni és meg is nyerjük az új harcokat is.

Ez az! Így kell hozzáállni ahhoz, hogy a 14 évig kényelmes Gyurcsány-faktor megszűnik. Lesz helyette talán egy újfajta, talán jobb, talán nagyobb kihívást jelentő politikai verseny, amelyben újra mindenre oda kell figyelni, például arra, hogy a teljesítményünket még magasabb szintre kell emelni. Ez új ötletekre sarkall, s ez nagyon nem árt!

A fociban is akkor fejlődik egy csapat, ha a nagy ellenfeleket győzi le, ezért kell minél többször velük játszani. Ha így lesz, azt vegyük egy olyan kihívásnak, amely fejleszt bennünket, és a nemzeti szuverenitásunk még erőteljesebb és hatékonyabb képviseletét hozza ki belőlünk!”

Ez is érdekelheti:  Putyin: Oroszország nem akarja Ukrajna kapitulációját

A teljes írás a Magyar Nemzet oldalán, IDE kattintva olvasható

Kiemelt kép: Budapest, 2023. február 5.Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke évértékelõ beszédet mond pártja tisztújító kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2023. február 5-én.MTI/Kovács Attila

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!