Filemon Norbert: ha egy templomnak nincs más fegyvere, csak a harang, akkor tovább fogják azt kongatni
„Ha egy templomnak nincs más fegyvere, csak a harang, akkor lehet, hogy egy kicsit tovább fogják azt kongatni” – mondta Filemon Norbert, az Axióma Központ kutatási vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában a Hadházy Ákos szervezte, keddi tüntetésre reagálva, amely során a résztvevők megzavarták a Ferenciek terén lévő templomban a szentmisét.
„Bár közterületeken lehet gyülekezni, de kell intelligencia ahhoz, hogy legalábbis rendszeresen, nem zavarunk meg egy templomot” – fogalmazott Filemon Norbert, hozzátéve, amikor a felvételeket látta, hogy „a tüntető tömeg bizonyos részei be akarnak törni a templomba„, mert zavarja őket a harangszó, arra gondolt, hogy ilyen esetek a francia forradalom során, vagy a totalitárius ideológiák idején történhettek.
A felvételek alapján felidézte, maga Hadházy Ákos hivatkozik arra, hogy levelet kapott Reisz Pál lelkésztől, amelyben a lelkész kifejtette, zavarják a templom működését a rendszeres tüntetések.
Hozzátette: a templomban naponta hét mise van, reggeltől estig gyóntatnak, folyamatos a hitélet, és nyilvánvalóan a híveket is zavarja a tüntetés.
Az Axióma kutatási vezetője kifejtette, a katolikus hit szerint a templom központja az oltár, ott mutatják be a szentmise áldozatot, ez a kegyelem közvetítésének a legmagasabb foka. Minden templom egy szakrális tér, ennek az átlépése minden esetben vörös vonal – fogalmazott.
Filemon Norbert annak is hangot adott, ha egy országban az emberek nem értenek egyet, sokszor fundamentális kérdésekben sem, akkor a józan ész szabályait kell alkalmazni az együttélésre.
A ferencesek jelezték, hogy probléma van, mert nem tudják ellátni a szakrális tevékenységüket, és kell, hogy legyen erre fogadókészség a tüntetők részéről, például keresnek egy teret egy sarokkal arrébb – tette hozzá.
Felidézte, a kommunizmus idején használták azt a kifejezést, hogy „az egyház ne politizáljon, vagy hogy a templomban lehet hinni„. Mintha most már az is baj lenne, ha a papok próbálják ellátni a tevékenységüket – fűzte hozzá.
Filemon Norbert műsorvezetői kérdésre azt mondta: megfontolandó, hogy legyen külön védelme a szakrális tereknek, azzal együtt, hogy nyilvánvalóan biztosítani kell a tüntetők jogát is arra, hogy kifejezzék a véleményüket.
Az interjúban a kutatási vezető kitért arra is, hogy a harang több okból szólhat: hívhatják vele az embereket misére, az Úrangyala imádságot harangszóra mondják, de a középkortól hagyománya van, hogy megkondítják a harangot, ha veszélyt látnak, lehet, hogy itt is erre gondoltak a ferencesek.
Kiemelt kép: Reisz Pál ferences szerzetes és Hadházy Ákos független parlamenti képviselő (Fotó: Magyar Nemzet/Hatlaczki Balázs)