KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Ez várható a francia választások második fordulójában

A Marine Le Pen által fémjelzett jobboldali Nemzeti Tömörülés vezetett a francia nemzetgyűlési választások első fordulójában, a második fordulóban az abszolút többség elérése a cél.

Franciaországban a jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) párt valószínűleg nem éri el az abszolút többséget a vasárnapi parlamenti választásokon, közölte a Reuters.

A közvélemény-kutató cégek előrejelzései szerint a Nemzeti Tömörülés 190–230 mandátumot szerezhet a vasárnapi szavazáson, megelőzve a baloldali Új Népfrontot, amely 145–175, és Emmanuel Macron elnök centrista szövetségét, amely 130–162 mandátumot szerezhet. A kormányzati többséghez 289 mandátum szükséges a nemzetgyűlésben.

A közvélemény-kutatások ellenére Jordan Bardella, a Nemzeti Tömörülés elnöke azt mondta, hogy továbbra is „nagyon magabiztos.”

Úgy gondolom, hogy a franciák szeretnének továbblépni

– mondta Bardella egy csütörtök késő esti interjúban a France2 televízióban.

Macron centrista szövetsége és az Új Népfront több mint 200 jelöltet visszaléptettek a második fordulóból ezen a héten, hogy elkerüljék az ellenzéki szavazatok megoszlását a jobboldallal szemben, és egy úgynevezett republikánus frontot építettek. A legújabb előrejelzések szerint a stratégia működhet.

De még így is nehéz megjósolni a választás végkimenetelét. Amennyiben a Nemzeti Tömörülés megszerzi az abszolút többséget, Macron miniszterelnöke, Gabriel Attal azonnal lemondana, és a Nemzeti Tömörülés részéről vezetőjük, Jordan Bardella lenne a miniszterelnök-jelölt. A francia elnöknek joga lenne megvétózni a jelölést, ha az illetőt alkalmatlannak tartja a feladatra. De Macronnak mindenképpen új miniszterelnököt kellene kineveznie, akinek a kormányalakítás lenne az első feladata.

Az is egy lehetséges végkimenetel, hogy a jobb- és baloldali, valamint a centrista pártok ad hoc szövetségeket hoznak létre, hogy az új parlamentben megszavazzák az egyes jogszabályokat, ahelyett, hogy koalíciós kormányt próbálnának létrehozni. Az már most kijelenthető, hogy mindkét megoldás politikai bizonytalanságot vonna maga után. Lehetséges az is, hogy a három csoport – a jobboldal, Macron centrista szövetsége vagy a baloldal – egyike sem lesz elég nagy ahhoz, hogy egyedül kormányozzon, koalíciós megállapodást kössön, vagy biztosítsa, hogy működőkepés kisebbségi kormányt tudjon vezetni. Ebben az esetben Franciaországot a politikai bénulás veszélye fenyegetné, kevés vagy semmilyen törvényt nem fogadnának el, és egy ideiglenes kormány irányítaná az alapvető napi ügyeket.

Ez is érdekelheti:  Szirszkij: Az Azov nem hajlandó engedelmeskedni az Ukrán Fegyveres Erők vezérkarának
Az egyetlen dolog, ami biztos a jelenlegi választással kapcsolatban, az az, hogy még egy évig nem lehet új parlamenti választásokat tartani, ezt írja elő az alkotmány. Így nem lehetséges azonnal megismételni a szavazást.

 

Magyar Nemzet

 

Kiemelt képen: Jordan Bardella, a francia jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) párt elnöke (k) érkezik a párt székházához Párizsban 2024. július 1-jén, a francia parlamenti választások első fordulójának másnapján. Az előzetes részeredmények alapján az RN vezet a voksok nagyjából 34 százalékával (Fotó:MTI/AP/Thibault Camus)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük