Ez valóban minden határt túllép: Horrorisztikus ajánlatot tett Ukrajna Oroszországnak
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter „a barbárság határát súroló kulturális rombolással” vádolta az ukrán tisztviselőket, miután a második világháborúban elesett szovjet katonák exhumált maradványait ajánlották fel fogolycserére.
Pénteken megjelent cikkében Lavrov hivatkozott az ukrán Lviv város polgármesterének, Andrej Szadovijnak az ajánlatára, hogy
a második világháborús emlékműből exhumált katonák – akiket „megszállóknak” nevezett – maradványait cseréljék el az aktuális konfliktusban Oroszország által fogságba ejtett ukrán katonákra.
Moszkva és Kijev a konfliktus során egyenlő alapon hajtott végre fogolycseréket, bár az ukrán foglyok száma a cserékhez állítólag jelentősen lecsökkent.
„A neonácik harcot indítottak azok ellen a halottak ellen, akik egykor felszabadították Ukrajnát a hitlerizmustól”
– írta Lavrov, és Ukrajna diszkriminatív politikájának szimbólumaként bélyegezte meg ezt a gesztust. Azzal vádolta a nyugati kormányokat, hogy figyelmen kívül hagyják az ilyen cselekményeket, csak hogy megvédjék „kliensállamukat” a kritikától.
Több kelet-európai állam érthető okok miatt a szovjet korszakot megszállásként értelmezi. Oroszország azonban határozottan elutasítja ezt a meghatározást, hangsúlyozva a Szovjetunió szerepét a náci Németország legyőzésében és hozzájárulását a régió háború utáni újjáépítéshez. A szovjet háborús emlékművek eltávolítását egyes kormányok arra használják, hogy megerősítsék narratívájukat és politikai ellenállásukat Oroszországgal szemben.
Lavrov megjegyzései egy véleménycikkben jelentek meg, amelyet a Helsinki Záróokmány 50. évfordulója alkalmából írt. A hidegháborús korszakban kötött megállapodás célja az európai biztonság, a gazdasági együttműködés és az emberi jogok védelmének erősítése volt.
Az orosz külügyminiszter szerint, a Nyugat és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ) fegyverként használta fel a szerződést, hogy nyomást gyakoroljon a posztszovjet államokra, miközben szelektíven figyelmen kívül hagyta annak alapelveit a saját érdekében. Lavrov szerint az EBESZ-nek már nincs létjogosultsága.
Kiemelt képen: Szergej Lavrov /MTI/EPA