Exkluzív: „A MAGYAROK IRÁNTI ROKONSZENVEM TÖRETLEN” – Stoffán György 1991-ben készített interjúja Ion Iliescuval

A Cotronceni palota az egykor volt román királyság gazdagságát tükrözi. Kívül-belül. A fehér márványfaragások, a süppedő perzsaszőnyegek, a falak aranyozott stukkói semmit sem árulnak el Románia mai valóságából. Az Oroszlános kapu felőli bejáratnál azonban ténfergő, ügyeivel-bajaival az elnököt, az elnöki hivatalt kereső polgár, petíciója benyújtására váró pártvezető, állásgondjaival elfoglalt művész, felháborodott munkanélküli áll sorba, és reménykedik, hogy orvoslást talál.

A kapunál civil ruhás biztonsági őr, bent egy kiskatona. Dolguk nincs. Csendben és türelmesen várakoznak az ügyfelek. Románia sokat változott. A rutinellenőrzés után megkülönböztetett figyelmességtől övezve jutottunk be a terembe, ahová kevés magyar újságíró tette be a lábát. Ion Iliescu úr, Románia elnöke, az első kérésre fogadott. Mosolya bizalmat kelt, a beszélgetés pedig annyira közvetlen, mintha évek óta ismernénk egymást.

– Excellenciás uram, ön a diktatúra alatt az ellenkezés és a haladás jelképe volt, akiben a román értelmiség feltétel nélkül megbízott. Ezt bizonyítja, hogy a hetvenes évek végén, amikor Temesvárról visszarendelték, csaknem háromszáz barátja búcsúztatta a vasútállomáson úgy, hogy ezt nem szervezték meg előre. Ma hogyan értékeli a demokratizálódás ön által vezetett első szakaszát, mint Románia elnöke?

– A számos közös vonás mellett ez a folyamat itt, a többi kelet-európai országhoz képest, másképpen zajlott le. Ez a sajátossága a Ceausescu-uralom sajátosságaiból származik. Romániában erősödött a válság, az elnyomás, főleg a társadalmi és gazdasági életben, és az emberek mindennapi életében – szükségessé vált a forradalom robbanásszerű kitörése. Jellege meghatározta a későbbi eseményeket is. Visszapillantva megállapíthatjuk, hogy a forradalom gyökeres változásokat eredményezett. Jelentősek a politikai, az emberi jogi, a társadalmi és az emberek közötti viszonyban tapasztalható átalakulások. Mindenképpen megállapítható az elmúlt két esztendő átfogó változása. Amit a forradalom éjszakáján megígértünk a demokráciával, a pluralizmussal kapcsolatban, az egypárti monopolrendszer, a totalitárius rendszer megszüntetésében, azt meg is valósítottuk. Minden kívülálló szemlélő, aki figyelemmel kíséri a változásokat, láthatja, hogy szólás- és sajtószabadság van az országban. Úgy gondolom, fordulópontot jelentett a fejlődésben alkotmányunk kidolgozása és elfogadása, ahogy december 22-én vállaltuk. Öt hónapon belül megtartottuk az általános választásokat, megválasztottuk a kétkamarás parlamentet, amelynek legfőbb feladata az alkotmány megvalósítása volt ez idáig. Az alkotmány létrejötte is igazolja a demokratikus folyamatokat. Megszövegezésében közreműködtek külföldi szakértők is. A közvélemény is megszólalt – csak ezután került a parlament elé. Az új alkotmány tehát aprólékos tárgyalás, viták eredménye. Azért vagyunk büszkék, mert modern, a külföldi szakértők által is jónak tartott alaptörvényt tudhatunk magunkénak, amelyet a népszavazás erősített meg. Ennek szellemében szervezték meg a helyhatósági választásokat, szintén ennek szellemében következnek a parlamenti választások a közeljövőben. Így jutottunk el a demokrácia felé vezető út első szakaszának a lezárásához. De, foglalkoznunk kellett a gazdasági reformokkal is. A helyzetünk is hasonló a többi kelet-európai országéhoz, de nyilván vannak sajátosságok ebben a tekintetben is. Nálunk a gazdaság központosítottabb volt, mint másutt. Éppen ezért nehezebb lebontani a beidegződöttségeket. Igaz, nagyot léptünk már eddig is, de főleg a törvénykezés területén, a piacgazdaság szabályainak megteremtésében. Megpróbáltuk érvényesíteni a piacgazdaságot a nagyobb gazdasági egységeknél is. Önállóságot adtunk a gyáraknak, vállalatoknak. Liberalizáltuk az árrendszert, a fizetési rendszert, megszüntettük a külkereskedelmi monopóliumokat. Teret nyitottunk a kisvállalkozóknak, főleg a szolgáltatásokban és a kereskedelemben. Az állami vállalatokat átalakítottuk kereskedelmi társaságokká, kft.-kké. Törvényt hoztunk a nagyvállalatok privatizálásáról is. Megkezdődött a földek magántulajdonba adása, valamint a pénzügyi rendszer átalakítása is. Ebben a tekintetben sikereink vannak, hiszen, több nélkülözhetetlen törvényt alkottunk. Sajnos azonban, a gazdasági életben igen nagy gondokkal küzdünk. A KGST megszűnése nehéz helyzet elé állított minket is, hiszen, következtében a régi gazdasági kapcsolatok megszűntek. A nemzetközi tendenciák sem túl előnyösek számunkra. Mindezek miatt csökkent a termelés. Így ma, a ’89-es statisztikákhoz képest csak 65 százalékot sikerült megtermelnünk a nemzetgazdaságban. Pedig, már a ’89-es év is nehéz volt. A mindennapi életben tehát ez a visszafejlődés nagyon sajnálatos. Két nagyon nehéz problémával állunk szemben: az inflációval és a munkanélküliséggel. Természetes, hogy ez óriási társadalmi elégedetlenséghez vezet. A kormány ebben az évben meg kívánja állítani ezeket a folyamatokat. Sajnos azonban, a problémák átöröklődnek a következő évekre is. Legalább két-három esztendő kell a normalizálódáshoz. Csak utána kezdhetjük egy új program beindítását.

– Az ön által elmondottakból hadd ragadjak ki két gondolatot. Az egyik az alkotmány megfogalmazásához kapcsolódik, amely szerint: Románia egységes nemzetállam. Hogyan lehet az önök terminológiája szerint ezt úgy értelmezni, hogy a kisebbségek jogai csorbítatlanok maradjanak? Ehhez kapcsolódik a másik kérdés, a román-magyar alapszerződés megkötéséről folyó tárgyalássorozattal kapcsolatban. Bizonyára sarkalatos pont ebben is a Romániában élő kisebbségek helyzete, különös tekintettel a magyar kisebbségre …

– Az egységes nemzetállam kifejezés nem zárja ki a nemzeti kisebbségeket. Ez egyetlen európai államban sem jelentheti a kisebbségek elhanyagolását. Itt, Romániában sem jellemzők az ilyen törekvések. Számontartjuk, hogy az ország tíz százaléka nemzeti kisebbség, a többség azonban: a román nép. Alkotmányunk az összes itt élő kisebbségnek egyenlő, és keretek nélküli jogot biztosít. Értem ezen a jogot a kulturális élethez, a saját kultúra továbbviteléhez és a részvétel jogát a politikai életben. Egyetlen ország sincs Európában, ahol a nemzeti kisebbségeknek parlamenti képviseletük volna … Románián kívül. Nálunk tizennégy kisebbségi csoport képviselteti magát, járul hozzá a román törvények megalkotásához a parlamentben. Természetesen egyenlő jogokkal teszik dolgukat, csakúgy, mint a román képviselők. Persze ezt csak példaként hoztam fel, de számos más bizonyítékot is ön elé tárhatnék… Másik kérdésére válaszolva, hogy Romániának milyen elvárásai vannak a két ország alapszerződését illetően: a két külügyminisztérium tárgyalásokat folytat, és ezek a tárgyalások bizalomkeltően előrehaladott stádiumban vannak. Vannak természetesen nézetkülönbségek, de ezek bizonyára megoldódnak.

– Milyen nézetkülönbségek vannak, és hogyan segíthet ezeken esetleg az újságíró, a nyilvánosság?

– Elsősorban a légkör kialakításában segíthetnek önök, újságírók. Fel kell végre oldani a mindkét oldalról tapasztalható és táplált kétkedéseket, bizalmatlanságot. Be kell végre látni, hogy nem lehetünk, nem vagyunk ellenségei egymásnak. Sokkal több az, ami összeköt bennünket, románokat és a magyarokat, mint ami szétválaszt. Nekünk itt, egymás mellett kell békében és megértésben élnünk. A megoldás tehát a kölcsönös tisztelet, megbecsülés. A határokkal és a kisebbségekkel kapcsolatos problémát reálisan kell látni, ezekről őszintén kell tárgyalni. Az egyik fontos kérdés a határok sérthetetlensége, amelyben sem békés, sem békétlen úton ne történhessék egyik oldalról sem változtatás. A másik: a magyarok állandó gyanakvásának eloszlatása. A kisebbségekkel kapcsolatban ne bábáskodjunk a másik ország polgárainak sorsa felett. A két állam, kölcsönös tiszteletére kell építenünk a további kapcsolatok fejlesztését. Kikerülve minden irredenta törekvést. Föl kell zárkóznunk az európai haladó eszmékhez. Romániában minden nemzeti kisebbséget úgy értékelünk, mint a kultúra gazdagításának gyöngyszemeit. Ezért nem kell féltenie Magyarországnak az itt élő román állampolgárságú magyar nemzetiséget. Nem másnak a dolga megvédeni a kisebbségeket, hiszen az itteni kisebbség meg tudja védeni önmagát, mert ehhez törvényes jogot ad az ország alkotmánya. Ha más országok beavatkoznak az itteni kisebbségi ügyekbe, az bosszantja a román népet, mert úgy érzi, semmibe veszik országa alkotmányát, országa szuverenitását. Lépéseket kell tehát tenni a kétkedések feloldása érdekében, egymás kölcsönös megbecsülésében.

– Ön szerint az itteni nemzetiségi problémákat Magyarország – úgymond – beavatkozása okozza? Vagyis: Magyarország ellensége Romániának?

– Nem feltétlenül, de az ilyen fellépés nagyon szítja a bizalmatlanságot. Meg kell érteniük, hogy súlyos érzékenységek gyűltek föl a román nemzetben. Ebben a népben a bécsi diktátum is mély nyomokat hagyott.

– Mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ezek a feszültségek oldódjanak, hogy végre rendeződjenek a két ország viszonyai?

– Ez nem csak Romániától és Magyarországtól függ, hanem az általános európai helyzettől is. Ám a viszony alakulását nagymértékben meghatározza a két nemzet fejlődése is. A belső társadalmi és politikai fejlődés, valamint a világpolitika nagyon meghatározó, óriási szerepe van országaink kapcsolataiban.

– Hogyan éli át őexcellenciája, hogy az egykori megbecsült politikust ma bírálják, az emberek elégedetlenek, és minden önre nehezedik. Vállalna-e – ha megválasztják – még egy időszakot az ország elnökeként?

– Az egészséges bírálat nem bánt, mert a demokrácia velejárója, egyfajta társadalmi kontroll. Szükséges és jó, hogy van. Nem is a kritikák zavarnak, hanem a méltatlan és igazságtalan szidalmak, mocskolódások, amelyek elég gyakran megnyilvánulnak a sajtóban, a tévében. Ami az újraválasztást illeti, még nem döntöttem el, indulok-e. Erre a kérdésre inkább majd később adok választ.

– Nem hiszem, hogy be lehetne fejezni egy ilyen politikai pályát, egyfajta harcot, amelyet egész életében folytatott …

– Én sem vagyok benne bizonyos, de a lehetőség megvan arra, hogy az ember egy fejlődő demokráciában – ha nem is elnökként –, tovább végezze a munkáját.

– Mit üzem a magyar olvasóknak, a magyar közvéleménynek?

– Kérem, írja meg, hogy a magyar nemzet iránti rokonszenvem töretlen, nagyra becsülöm az önök népét. Bizonyos vagyok abban, hogy a meglévő problémák csak felszínesek, megoldhatók és meg is oldódnak. Hiszen mi, románok és önök mindig is becsültük egymást. És kérem, tegyenek meg mindent önök, újságírók, hogy ez a feszültség feloldódjon, hogy e két sokat szenvedett nép békében és szeretetben élhessen Európában.

– Köszönöm az interjút.

– Én köszönöm, hogy meglátogatott.

 Kurír, TÉR-KÉP, 1991.

Stoffán György

Nemzeti Napló – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt képen: Ion Iliescu, Románia első elnöke / Fotó: Radu Sigheti/ Reuters

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!