Európa a partvonalról próbál bekiabálni a nagyhatalmak játszmájába

Pénteken Donald Trump és Vlagyimir Putyin Alaszka fagyos partjainál ülnek majd tárgyalóasztalhoz, hogy az ukrajnai háború lehetséges lezárásáról beszéljenek. A helyszín szimbolikus – a két ország itt mindössze 88 kilométerre fekszik egymást, tiszta időben még Szibéria hegyei is láthatók –, de a szimbolika Európa számára keserű: a találkozó messze van Brüsszeltől, és az Európai Uniót meg sem hívták. Ez a forgatókönyv nem egyedi.

Legyen szó Ukrajnáról, Közel-Keletről, a Kaukázusról vagy a világgazdaságról, a minta ugyanaz: Trump diktálja a tempót, Oroszország a másik főszereplő, Európa pedig a kispadról figyel, és legfeljebb „magában” egyeztet, hogy mit is kellene tennie.

Brüsszelben hétfőn összeültek a tagállamok külügyminiszterei Kaja Kallas meghívására, hogy „következő lépéseket” tervezzenek. A deklarációkban szerepelt a „transzatlanti egység” és a „nyomásgyakorlás Oroszországra” – diplomáciai kifejezések, amelyek inkább az uniós tehetetlenséget hangsúlyozzák, mintsem valódi hatást gyakorolnának a helyzetre.

A német kancellár, Friedrich Merz próbál valamiféle közvetítő szerepet kialakítani: szerdán virtuális megbeszélést szervez, ahol Trump és Zelenszkij is jelen lesz. Ám a döntő momentumoknál – amikor a világpolitika nagyjai személyesen egyeztetnek – Európa rendre kimarad.

Az EU óriási összegekkel támogatja Ukrajnát: 2024 óta több mint 28 milliárd eurót juttatott a háború sújtotta országnak, és a háború utáni újjáépítés költségeit a Bizottság legalább 500 milliárd euróra becsüli a következő évtizedben. Ez nagyjából a háromszorosa Ukrajna teljes gazdasági teljesítményének. Mégis, a mostani döntő tárgyalások nem Brüsszelben, nem Kijevben, hanem az Arktisz peremén zajlanak – hanem közel nyolcezer kilométerre az unió szívétől.

A mellőzöttség nem újdonság.

Alig két hete az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen Skóciában állapodott meg Trumppal egy kereskedelmi paktumban, amit később világszerte egy megalázó engedményeként értékeltek.

Az unió szinte minden vámját nullára csökkenti, miközben az amerikai vámok 15 százalékra emelkednek. Ehhez még hozzájön a kötelezettségvállalás, hogy az EU 750 milliárd dollár értékben vásárol amerikai olajat és gázt a következő években.

A Közel-Keleten is hasonló a helyzet: amíg Emmanuel Macron újabb és újabb diplomáciai kísérletekkel próbálkozott Irán atomprogramjának ügyében, addig Trump egyetlen nap alatt B2-es bombázókkal csapást mér Teherán nukleáris létesítményeire. A kaukázusi konfliktus lezárását, az örmény–azeri békeszerződést pedig Brüsszelben, hanem a washingtoni Fehér Házban írták alá.

Most Ukrajna sorsáról is a nagyhatalmak döntenek. Brüsszelben attól tartanak, hogy Trump és Putyin pénteken az ország felosztásáról állapodik meg – akár Zelenszkij és az EU akarata ellenére.

Az amerikai elnök nyíltan beszélt egy területcsere lehetőségéről, még ha ez Kijev számára politikailag és alkotmányosan is szinte elképzelhetetlen. Az EU számára ez a végkifejlet egy újabb megalázó bizonyítéka annak, hogy a világpolitika nagyhatalmainak játszmájába jelenleg csak a partvonalról tud beleszólni.

Horváth Dániel – hirado.hu