KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Durván nekiment Gyurcsánynak a DK volt alelnöke is

Nagy-Huszein Tibor szerint a pártban senki sem vállalt felelősséget semmiért, 2018-tól „önnön bűvöletében élt a párt vezetése, tagságának bigott része, és minden kevésbé súlyos bukást sikerként élt meg azóta is”.

Az európai parlamenti és a helyhatósági választások legnagyobb vesztese a Gyurcsány Ferenc által fémjelzett MSZP–DK–Párbeszéd pártszövetség volt, hiszen a három párt közösen nem szerzett annyi szavazatot, mint amennyit öt évvel ezelőtt a Demokratikus Koalíció egyedül szerezni tudott. Nagy-Huszein Tibor, a Demokratikus Koalíció egykori alelnöke a közösségi oldalán tett közzé egy írást, amelyben élesen kritizálta a párt jelenlegi irányvonalát. Felidézte a 2018-as lemondása kapcsán, hogy a pártban sem akkor, sem azóta senki sem vállalt felelősséget semmiért.

Ezt azzal támasztotta alá Nagy-Huszein Tibor, hogy „az örökös kampányfőnök, Molnár Csaba” egyetlen sikert sem tud felmutatni, kudarcokat annál inkább. Ezt követően pedig nyíltan kimondja, hogy 2018-tól „önnön bűvöletében élt a párt vezetése, tagságának bigott része, és minden kevésbé súlyos bukást sikerként élt meg azóta is”. Nagy-Huszein Tibor szerint, mivel a DK éveken át domináns pozíciót tudott szerezni az ellenzéki térfélen, szervezeti és személyi ügyei már nem a párt belügye csupán.

A DK tehát már régen, de legkésőbb 2022-ben útelágazáshoz ért: vagy meglépi azokat a szervezeti, személyi, tartalmi változásokat, amelyek ahhoz kellenek, hogy legalább hárommillió szavazó számára elfogadható legyen, vagy akarata ellenére is beleragad abba a szerepbe, hogy ő tartja hatalomban Orbánt

– tette hozzá.

A DK volt alelnöke felidézte, hogy hiába írt az akkori kongresszus előtt nyílt levelet a tagságnak, amiben kifejtette, hogy mit kellene feltétlenül megtenni, és hiába gondolták még néhányan a kongresszuson rajta kívül, hogy érdemes lenne elmondani hasonló gondolatokat.

„Gyurcsány Ferenc keményen kiosztott mindenkit, mondván, az elnökségnek van pártja és nem fordítva

– ismertette Nagy-Huszein Tibor, aki ezt követően a pártból is kilépett.

Ez is érdekelheti:  Az USA súlyos csapást mért Zelenszkijre

Elmondása szerint részben a tagság is felelős azért, hogy nem képes megújulni a párt, hiszen bárkire, aki bírálja a párt vezetését, azonnal tucatszám támadnak rá elvakult tagok, és rögtön Orbán szekértolójának kiáltják ki. Nagy-Huszein Tibor szerint DK-ban kiépített személyi kultusz most vissza fog ütni.

A Tisza fellépése utáni gyűlöletkampány hatására lemorzsolódott a bázis kevésbé vagy egyáltalán nem elvakult része, és maradt az az elvakult bázis, amely a jelek szerint szilárdnak látszó hátteret ad a változtatásokkal szemben, csekély értékű, de töretlen bizalmat mutat a lényegében megbukott vezetés iránt.

– mondta a DK volt alelnöke.

Szerinte súlyosbítja a helyzetet, hogy az elnökség jó néhány tagja nagyon durva hadjáratot folytat a Tisza ellen, ami tovább hergeli az amúgy is elvakult bázist, nehezítve vagy megakadályozva minden jó irányba teendő lépést. Elmondása szerint most nyer nagyon keserű bizonyítékot, hogy nem szabad egy pártot úgy vezetni, hogy a vezetést semmilyen testület nem kérheti számon, a vezetők egy szűk köre sérthetetlen, leválthatatlan, nem szabad olyan módon működtetni a párton belüli választási rendszert, hogy bizonyos vezetők még véletlenül sem válthatók le.

Gyurcsány Ferenc magának és az őt közelről körülvevő, őt minden körülmények között csak dicsőítő párvezetőnek és az így kialakított, minden kritikai hangot durván elutasító, a kritizálókat Orbán seggét nyalónak tituláló bázisnak köszönheti a mostani súlyos, és minden bizonnyal tovább súlyosbodó bukást, ami valószínűleg az ő személyes bukását is jelenti

 – tette hozzá.

– Vannak még a pártban is, és vannak a kilépettek, kiebrudaltak között is, akik készek lennének a párt alapvető megújításában részt vállalni, de azt hiszem, ez a vezetés, ezzel a tagsággal erre nem tart igényt, és nem is ad lehetőséget

– zárta ezzel az írását Nagy-Huszein Tibor.

Ez is érdekelheti:  A Harcosok Klubja az információs háború önkénteseinek osztaga, mert hazánk támadás alatt áll

Magyar NemzetKiemelt képen: Dobrev Klára, a DK-MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője beszédet mond a három párt európai parlamenti és önkormányzati választási eredményváró rendezvényén a budapesti Radisson Blu Béke Hotelben 2024. június 10-én. Mellette Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke (j3), Komjáthi Imre (b3) és Kunhalmi Ágnes (b4), az MSZP alelnökei. / MTI/Szigetváry Zsolt

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!