KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Dr. Polgárdy Géza: Lemondott Marine Le Pen a Nemzeti Tömörülés elnökségéről

Az csak kis Hazánkban mondható szokásnak, hogy bármely vereséget hozó megméretést követően, soha senki, egyetlen (ellenzéki) párt- vezető sem mond le e tisztségéről! Mármint kifejezetten a választási vereség következtében! Franciaországban például nem ez a helyzet.

A nemzetgyűlési választások vasárnap történt második fordulóját követően az ekkor harmadik helyre csúszott Nemzeti Tömörülés elnöke Marine Le Pen azonnal levonta a tanulságot, s lemondott e tisztségéről.

Az 577 fős nemzetgyűlés tagjainak megválasztásánál az államfő, a liberális Emmanuel Macron centrista szövetsége, az Együtt nyerte, de elvesztette abszolút többségét. Ehhez ugyanis 289 képviselő kellett volna. A második helyen a kommunista Melanchon vezette baloldali tömörülés, a NUPES végzett 131 képviselővel, s a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés csak a harmadik helyet nyerte el, 89 képviselővel. Igaz, hogy így önálló frakciót alapíthat. Marine Le Pen a választási eredményből levonva a tanulságot, pártelnöki tisztségéről lemondva, a Nemzetgyűlésre kíván a jövőben összpontosítani, ahol frakcióvezető lesz. Említsük meg, hogy tavaly, az államelnöki választások előtt Le Pen ideiglenesen már lemondott és hagyta, hogy átmenetileg Jordan Bardella legyen az ideiglenes pártelnök. Most, az új helyzetben ősszel fog elnököt választani a Nemzeti Tömörülés.

Talán nem teljesen a szubjektív véleményemet mondom, amikor megállapítom, hogy sem Marine, – sem a Csurka István meghívására évekkel ezelőtt Budapesten is járt és ott beszédet mondott atyja, Jean-Mari Le Pen, – nem voltak karizmatikus vezetők. Képtelenek voltak maguk mögé tömöríteni a francia választók többségét.

Persze kérdés lehet, hogy fontos-e nekünk, magyaroknak a Nemzeti Tömörülés és elsőszámú vezetőjének személye?

Véleményem szerint nagyon is fontos, mert könnyen lehet, hogy az afrikai és ázsiai nincstelenek millióit befogadó francia államvezetés ez által az ország sírját ássák meg! Megkockáztatom ama véleményemet, hogy jelenleg Nyugat-Európa BEVÁNDORLÁS PÁRTI országai közül Franciaország áll az első helyen. Másképpen fogalmazva, alighanem Svédország előtt, elsőként Franciaország lesz európai iszlám állam. Azt pedig csak naiv emberek gondolhatják, hogy Nyugat-Európa államainak iszlámmá válását követően ezek nem fognak hozzánk, közép-kelet európai államokhoz is (immár hadsereggel) „ellátogatni,” hogy minket is jobb belátásra, az iszlám elfogadására ösztönözzenek.

Ez is érdekelheti:  Megható történetek terhes nőkről, akiknek menedékház épül

Kérem tehát, hogy a soraimat olvasók ne ragadjanak le annál a kétségbevonhatatlan ténynél, hogy a franciáknak sokat „köszönhetünk” Trianon bekövetkezéséért, ezért érezzünk kárörömet az iszlám martalékául válásuknak! Mert ez, – szerintem, – nem ilyen egyszerű.

 A szerző nyugd. jogász, közgazdász, szociológus, de aktív közíró

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!