Dr. Bene Gábor: 400 éven át tűrtük a Habsburgokat – Tiltakozó tüntetés a lopakodó habsburgosítás ellen
Október 6-án, az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc kivégzett, mártír tábornokainak gyásznapján, a magyarok kiálltak a labancok ellen, tiltakozva a Budapesten található Petőfi Laktanya nevének Mária Teréziára történő visszaállításával szemben.
Az eseményről, a szervező, Bene Gábor jogász doktor tájékoztatása szerint értesítve lettek azok a médiumok, melyeknek kutya kötelességük lett volna beszámolni az eseményről. Mint azt a szervező elmondta, még a közszolgálati média sem volt hajlandó szóba állni vele a rendezvénnyel kapcsolatban.
Mint arról korábban már itt a Nemzeti InternetFigyelőn (NIF) is beszámoltunk, a kormány úgy döntött, hogy a Budaörsi úton lévő Petőfi Sándor nevével működő laktanyát visszanevesíti Mária Terézia Laktanyává. Ez volt az a pillanat, amikor a magyarság jelentős része hangosan fejezte ki nemtetszését a világhálón, amiről a közszolgálati média természetesen – eddigi információnk szerint – egyáltalán nem számolt be. A történtekre reagálva a magyarok úgy döntöttek, hogy felemelik hangjukat a Magyarországon erősödőben lévő Habsburgosítás ellen.
Az eseményről a rendezvényen történteket a szervezők a közösségi médiában osztották meg, ami itt megtekinthető:
A rendezvény szervezőinek ígérete szerint a tiltakozások sora ezzel nem ér véget, hasonló megmozdulást szerveznek a Honvédelmi Minisztérium előtt is, és a laktanya névvártoztatása miatt egy petíciót adnak be szerdán a Honvédelmi Minisztériumba.
Bene Gábor jogász doktor Stoffán György újságíró – melyiknek adjak igazat, egyiknek sem, mert nem tisztem se feladatom, de közlöm, itt raboskodtam és törették velem a betont!
Azt hiszem ez mindent megmagyaráz – megaláztak hivatásomban eskümben- mi szerint életem árán is megvédem szülőhazámat Magyarországot!!!!
Ki nem érti ezt? Aki nem érti – írjon nekem, vagy javaslom, jusson eszébe a TENKES KAPITÁNYA filmsorozat a TV-ből! (((…aki nem látta sürgősen pótolja ezen ismeretét))))
Kádár politikája helyes volt, mondom – írom annak ellenére, amikor már tudom, soha se nem kívánom, se nem akarom visszatértét! EZT SE ÉRTITEK UGYE, PEDIG ÉRTETTEK ÍROM, ÉS NEM ELLENETEK! Ma akinek ez már történelem – nem éltek benne – ezt tudnotok kell – tudnod és nem hinned, akkor amikor fenyeget a globális ma úgy ismered, hogy a WHO uralomra törés…. AMI UGYAN AZ – AMI A MAI- PUSZTÍTÓ!!!