KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt képen: Donald Trump az ellene elkövetett merényletkísérlet után közvetlenül / Fotó: Donald Trump jr. Twitter (X) oldala)

Donald Trump: Szürreális élmény volt túlélni a merényletkísérletet

Szürreális élménynek nevezte Donald Trump, a Republikánus Párt várható elnökjelöltje egy vasárnapi lapinterjúban, hogy életben maradt az ellene megkísérelt merénylet után.

„Nekem most nem itt kellene lennem, halottnak kéne lennem. Nagyon szürreális érzés”

– jelentette ki Trump a New York Post című lap újságírójának nyilatkozva egy repülőgép fedélzetén úton Milwaukee felé, ahol hétfőn kezdődik a Republikánus Párt jelöltállító gyűlése.

A volt elnök elmondta: ha beszéde közben, a lövés pillanatában éppen nem fordította volna kicsit jobbra a fejét, hogy rápillantson a kivetítőre, akkor most halott lenne.

„Csak a véletlennek vagy Isten kegyelmének köszönhetem az életem”

– tette hozzá.

Donald Trumpra a pennsylvaniai Butlerben tartott kampánygyűlésen lőtt rá egy húszéves férfi. A merénylő több lövést is leadott a volt elnökre, aki csak könnyebben sebesült meg, a jobb fülét horzsolta egy lövedék. Egy másik ember viszont életét vesztette a támadásban, és ketten életveszélyesen megsebesültek. A támadóval a helyszínen végeztek a hatóságok.

Trump megjegyezte: sokan mondják neki, hogy emblematikus lett a sebesülése után készült fénykép, amelyen kihívóan az öklét rázza a tömeg felé fordulva.

„Igazuk van, az egy jelképes fotó, és én mégsem vagyok halott. Általában az embernek meg kell halnia ahhoz, hogy egy róla készült fénykép emblematikussá váljon”

– fejtegette.

Donald Trump azt is elmondta, hogy a merényletkísérlet után átírta a jelöltállító gyűlésre eltervezett beszédét. Szavai szerint eredetileg „különösen kemény hangvételű” beszéddel készült, amelyben Joe Biden elnök rettenetes kormányzását bírálta volna, de ehelyett most olyan szöveggel készül, amely reményei szerint inkább egyesíteni fogja az országot.

„De nem tudom, ez lehetséges-e. Az emberek nagyon megosztottak”

– jegyezte meg Trump.

Joe Biden vasárnap este a Fehér Ház Ovális Irodájából újabb üzenetet intézett az amerikai nemzethez a merényletkísérlet után, és azt hangoztatta, hogy „alacsonyabbra kell venni a hőfokot a politikában”.

„Nem szabad elfelednünk, talán nem értünk egyet politikai kérdésekben, de nem vagyunk ellenségek. Amerikában az a szokás, hogy a nézeteltéréseinket a szavazóhelyiségekben rendezzük, nem puskagolyókkal”

– fogalmazott az elnök. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államokban nincs helye ilyen típusú vagy bármilyen más formájú erőszaknak.

Ez is érdekelheti:  Így érhet véget az izraeli–iráni konfliktus, atomkockázattal is számolnak

 

Kiemelt képen: Donald Trump az ellene elkövetett merényletkísérlet után közvetlenül / Fotó: Donald Trump jr. Twitter (X) oldala)

 

Ez is érdekelheti:

A Trump elleni merénylet-kísérlet megbonyolítja Biden kampányát

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!