Dohán Mihály: Hiteles történet?

Makai Rozália: A karácsony eredete – A Független Újságírók Szövetségének a honlapján: http://www.fusz.hu/index.php?op=full&q=9762

A fenti címen találtam meg a „Hiteles Történetek: A Karácsony eredete” c. cikket. Csak azért olvastam el, mert szúrta a szemem: már megint egy „hiteles” történet? Vajon mitől hiteles? Mert aki igazat ír, annak nem kell a cikke fölé írni, hogy igaz, vagy hiteles. Nézzük:

„Az évnek ebben a szakában a nyájakat nem legeltették a Betlehem körüli mezőkön, ahhoz túlságosan hideg volt. Palesztina éghajlata természetesen más, mint a miénk. Decembertől februárig azonban ott is hideg van. A nyájakat általában legkésőbb október végén behajtják a legelőkről, és istállóban telelnek át.”

Sosem jártam Palesztinában. Nem tudom, milyen ott a tél, de azt tudom, hogy a ridegen tartott állatokat nálunk, Magyarországon, egész télen a szabadban tartották, sőt, tartják. Még az istállóban tartott állatokat is kint láttam még idén novemberben a legelőn, ui. egy szabolcsi kis faluban lakom. A pásztornak, a gulyásnak a subája arra is szolgált, hogy télen még a havon is alhasson benne. Belül volt egy külön zsebe, ahová a pásztor bedughatta a csizmás lábát. Legalábbis nekem így mesélték el egy Hortobágy melletti faluban.  A hiteles történetből – mert mindig tanul az ember – megértettem, hogy nálunk nincs olyan hideg tél, mint Jeruzsálem fagyos mediterrán környékén. Hogy miért írtam Jeruzsálemet? Mert Jeruzsálem és Betlehem közötti távolság mindössze 8 km a google maps szerint. A pásztorok sem lehettek mérföldekre Betlehemtől, mert nem valószínű, hogy hosszú időre csökkentett őrizetre hagyták volna a nyájaikat. (Azt olvastam róluk, hogy több pásztor több nyájat közös karámban tartott, így éjszaka néhányan elhagyhatták a karámot.) Ezért jogos az a következtetésem, hogy Jeruzsálemben hidegebb a tél, mint nálunk. Ez az újdonság erejével hatott rám. Megint tanultam valamit, hála a tárgyilagos, felkészült kritikus és független újságírásnak. Végre eltávolította a szememről azt a hályogot, melyet a szocialista földrajz tankönyvek helyeztek rá.

Olvastam én valahol erről az októberi nyáj behajtásról is, mégpedig az erdélyi havasok és az Alpok magashegyi legelői kapcsán, mivel ott korán leesik a hó és olyan vastag, hogy az állatok nem tudják a hó alól kikaparni a táplálékukat. Tehát Jeruzsálemben a tél nem egyszerűen csak szigorúbb a miénknél, hanem olyan hideg, mint az Alpok és az erdélyi havasok magashegyi legelőinek az időjárása, hiszen egyforma állattartási gyakorlatot folytatnak mindkét helyen. Csak annyi a különbség, hogy az Alpokban és az erdélyi havasokban egyszerűbb az élet, mert vannak enyhébb időjárású völgyek, a szegény palesztinai zsidók pedig kénytelenek voltak istállókat építeni az állataiknak, hogy meg ne fagyjanak. Most már csak azt nem értem, hogy mi módon bírják ki ezt a hideget a narancs és olajfa ligetek. Esetleg a zsidók és állataik voltak olyan túlfinomultak, hogy nem bírtak ki néhány fok mínuszt sem? Ez sok mindent megmagyarázna. Érthetővé teszi, hogy miért nem túrják a földet, hanem inkább ülnek bankigazgatói és újságszerkesztői állásokban. De miért nem fogadtak fel beduin pásztorokat? Azok nem félnek a vad, hóviharos palesztin téltől. Úgy mint ma a kibucokban is megtették, ahol már nem ragaszkodnak ahhoz, hogy zsidók túrják vagyon- és szabadon váltogatott élettársi közösségben a földet, hanem már thaiföldi és maláj vendégmunkások váltották fel az eredeti kibucnyikokat. Mármint a ‘”munka frontján”. A vezetés nehéz feladatára már nem kényszerítik rá a vendégeket.

Ezután a szerző diadalmasan levonja a következtetést: „Jézus nem születhetett tehát a tél derekán. Születésekor a pásztorok a mezőn tartózkodtak, a nyájakat őrizték, ami télen lehetetlen volt.”

Nem zseniális? De akkor hogy a francban vándoroltak a zsidók negyven éven át a pusztában, ha télen lehetetlen volt ott tartózkodni? Nem értem, nem értem, de talán a Független Újságírók majd megmagyarázzák a buta fejemnek.

A szerző ezek után fölteszi a kérdést:

„Miként történhetett, hogy a karácsony december 25-ei megünneplése a keleti egyház tiltakozása ellenére bekövetkezett?
A válasz épp annyira lesújtó, mint amennyire jellemző. A pogányok már jóval a keresztyénség megjelenése előtt megünnepelték ezt a napot, mégpedig a babiloni királynő fia születésének tiszteletére.”

A fenti szuperlogikával el tudom képzelni, hogy 2000 év múlva, amikor az atomvilágháborúk után még mindig fognak magyarok élni e hazában és ünnepelni fogják március 15-ét, de az eltelt idő és a világégések miatt már rengeteg történelmi okmány elpusztult, valaki elő fog állni március 15-e eredetének a „hiteles történetével”. Meg fogja állapítani, hogy nincsen semmi történelmi alapja a 48-as forradalomról szóló legendának. „Bármily lesújtó”, az ünnep sokkal korábbi eredetű. A Római birodalom Pannónia nevű tartományában ugyanis, ahová sok demokratikus érzelmű, befolyásos rómait száműztek, már az első triumvirátus idején szokásba jött titokban megünnepelni március 15-ét, Julius Caesarnak, a zsarnoknak, a Kr.e. 44. március 15-ei meggyilkolása évfordulóját. Ez a szokás a honfoglalásig fennmaradt, mert a népvándorlás korántsem járt olyan pusztító viharokkal, mint egyesek állítják, hanem inkább lassú beszivárgáshoz, lakosságcseréhez hasonlított, minek folyamán átmentették, átörökítették a régi kulturális értékek nagyobb részét. Így jutott el a honfoglaló magyarokhoz is, mint a zsarnokság elleni lázadásnak, később a forradalomnak az ünnepeként. Később sokan úgy értelmezték, mint az Aranybulla ellenállási záradékának, az Alkotmányt megszegő uralkodó elleni jogos fellépésnek az ünneplését, amely aztán szinte magától értődő természetességgel értelmeződött át egy legendás, sosem volt forradalom emlékünnepévé. … Felebarátaim, hát nem hiteles? És olyan független! Független a tényektől!

Én magam nem rendelkezem elegendő történelmi jártassággal e téren, ezért történelmi vita helyett hadd idézzek egy másik, de ugyanezzel a tárggyal foglakozó dolgozatot.

Israel Shamir: Karácsonyi vita

A “Fájdalmas Szűzanya (Our Lady of Sorrow)” c. kötetből (www.israwelshamir.net)

A karácsonyi üdvözlet sosem volt vitatéma, de ennek már vége. A Születés időpontja heves szóváltást keltett a barátaim és olvasóim között. Miami-ból írta Lane: „tudomásom szerint Krisztus születésének a valódi ideje szeptemberben volt”. Szaúd-Arábiában Shanaz más nézeten volt: „Jézus áprilisban született, ellenőrizze”. A virginiai John Williams professzor magyarázata: „Bizonyára tudja, hogy a legtöbb történész szerint Jézusnak szeptemberben, a Szűz jegyében kellett születnie. A születése „hivatalos” napját az Egyház helyezte közvetlenül az év legrövidebb napja után, hogy kihangsúlyozza, hogy ő a világ világossága”. Bryce, Atlantából, megint más időpontot ajánlott: „a legtöbb tudós egyetért abban, hogy Jézus október közepén, végén született a mérleg jegyében.

***

A javasolt időpontok micsoda változatossága, és mindegyik „tényleges”, és a „legtöbb szakértő” elfogadta! Nem hordoz jelentést ez a vita? Nos, a tárgyra! Nincs és nem is lehet semmiféle új történeti tudás a Megtestesülésről, amely ne lett volna ismert, mondjuk a betlehemi szent Jeromos, vagy a caesareai szent Eusebius előtt. Ahogy a századok és az ezredek elmúlnak, mi nem tanulunk többet ezekről az időkről, csak felejtünk. Valószínűtlen, hogy Betlehem népe emlékszik egy alázatos galileai születésének az eseményére. Az egyház az akkor rendelkezésére álló legjobb adatok alapján határozta meg az időpontot. Akik akkor döntöttek, erős hitű, kíváncsi emberek voltak, akik a valódi tényeket akarták megállapítani, ezért semmi okot nem látok arra, hogy kételkedjem a megállapításukban.

Megtehette-e az Egyház, hogy áthelyezi a születése napját, hogy kihangsúlyozza, hogy ő a világ világossága? Mielőtt erre válaszolok, idézek egy szórakoztató könyvecskét, amelyet a 19. sz. második felében adtak ki a következő címmel: „Napóleon, mint a Napmítosz”. A szerző bebizonyítja, írd és mondd, hogy Napóleon sosem létezett, ő csupán a Napmítosznak egy újabb változata volt és a 12 tábornoka – igen, igen, jól gondolják – az Állatöv 12 hónapja. Ilyen alapon az ember úgy is érvelhetne, hogy Sabbatai Zevi, a 17. sz. nagy zsidó prófétája, csak kitalálás volt, mert ő Ab 9-én, a Templom lerombolásának a napján született és halt is meg. Nagyon sok fontos ember született sokat ígérő napon. Krisztus miért ne születhetett volna olyanon?

A születés napjában való kételkedés egy súlyosabb kételyt takar: a kételyt az isteniben, a kételyt az elrendelésben, a kételyt Isten létezésében. Ha Isten létezik, ha gondoskodott a csillagról, hogy bejelentse Krisztus eljövetelét, miért volna különös, ha olyan napon születik, amely fontos az egész emberiség számára? Ellenkezőleg, csak ez ésszerű. Az Emberfiának a születése kozmikus esemény volt, amelynek a bekövetkezte egy különleges napra volt remélhető. Mivel ő a világ világossága, a téli napforduló után született. Még ennél is fontosabb, hogy az év legsötétebb napja a föld legsötétebb helyére utal. Jeruzsálem volt a kétféle mérték rendszerének, a belső megértésnek és a külső gyűlölködésnek a gyúpontja a földön. Krisztus azért választotta, hogy ott szülessék, mert érezte, hogy ez a legveszélyesebb eszme, amellyel az emberiség szembesül, és ezt magára kell vennie.

Az evangélikus cionisták, akik figyelmen kívül hagyják ezt az összefüggést, úgy értelmezik át az ő palesztinai születését, minthogy az a népnek, amelynek körében született, különleges kiválasztottságát jelenti. A zsidók méltónak találtattak arra, hogy közibük szülessék Krisztus. Az időpont ezért nagyon jelentőségteljes, mert megerősíti, amit tudunk: a sötétség szívébe született. Ha valaki kétségbe vonja Krisztust, annak számára ésszerű, hogy kételkedjék a születés kozmikus jelentőségű időpontjában. De akkor ő annak az arcvonalnak, amely New Yorkon és Betlehemen át húzódik, a rossz oldalán áll, mert a csata még távolról sem ért véget.

A The Washington Times (01.11.28.) egy érdekes cikket közölt „Az ádventi naptárak egyre világiasabbá válnak” címmel. Újságírók meglátogattak az USÁ-ban néhány könyvesboltot, a Barnes és Noble-tól a Borders-ig és azt találták, hogy az ádventi naptárakból kihagyták a Születést. Vannak bennük egerek, nyuszik, mikulások, medvék, „Diótörő”, de sem Betlehem, sem Születés. „Az áruházak nem akarnak megbántani egyetlen nem keresztény vásárlót sem” – állítja az egyik kérdezett magyarázata. De kik ezek a „nem keresztények”? Nyilván nem muszlimok, akik a születésről ugyanúgy megemlékeznek, mint bárki más, és akikkel amúgy sem törődnek az USÁ-ban. Új-pogány sincs túl sok. Akkor miért nem mondják ki kevésbé köntörfalazva, hogy „az üzlettulajdonosok úgy érzik, hogy a zsidók semmit sem akarnak látni, ami Krisztusra utal”? Valószínűleg, mert ez a fájdalmas igazság volna. Az ortodox zsidóknak egészen sajátos gyakorlata van karácsonyra. Ők szívesen foglalkoznak olyasmivel, mint WC papír vágás a következő hónapra, ahogy a jeruzsálemi helyi újság, a Kol Ha-Ir, arról beszámol. A vallástalan zsidók már elfelejtették, hogy miért, de folytatják a harcot Krisztus és a kereszténység ellen.

A Forward, a leghaladóbb amerikai zsidó lap, egy hosszú cikket szentelt a karácsonyi zsidó szokásoknak. Utal arra, hogy „a hagyományos, kelet-európai zsidó szokás a karácsony esti kártyázás volt” és meg is magyarázza: „A vallásos zsidó számára a legfontosabb parancs a Tóra tanulmányozása … Az egyetlen olyan időszak, amikor nem kell tanulmányozni, az a személyes vagy közösségi gyász ideje – és a Nitlnacht. Nehogy olyan tanulmányokat folytassanak, amelyek tiszteletet és megbecsülést hoznának annak, aki azon az éjszakán született (azaz Krisztusnak). A zsidók nem mondanák ki, hogy „karácsony”. (A karácsony angol nevében – Christmas – benne van a Krisztus, azaz Christ név. Lehet, hogy magyarul ennek a hiánya miatt nem érvényesül ez a szabály – a ford. megj.) „Úgy tűnik, hogy különböző nyelveken becsmérlő szójátékokat fabrikálni ősi zsidó szokás. Például Nitlnacht (szójáték a „nit”, azaz „semmi”, vagy a héber „nitlech” az „akasztott ember” szavakból), Kratzmakh (mesterséges jiddis szó, amely a „vakarj meg”-re hasonlít), Taluy-nakht „az akasztott ember éjszakája”, „blinde nakht”, azaz „vak éjszaka” (szójáték az ukrán „sviatÿ vecsir”, azaz „szent este” kifejezésre, amelyet jiddisül „slipyi vechir”-re „vak estére” torzítottak), Khvoristvo (szójáték az ukrán „ridzvo”, azaz „karácsony” és a belorusz „khvori”, azaz „beteg” szavakból). Egyes nyugat-lengyelországi jiddis nyelvűek a karácsonyt „beyz-geboyrenish”-nek, „rosszul születettnek” hívták, a lengyel „Boze Narodzenie”-vel, azaz „isteni születés”-sel szórakozva.” A Forward következtetése: „Gondolom, az világos, hogy a karácsony miért ihletett annyi zsidó szójátékot. Ez volt az a nap, amely iránt a zsidók ösztönös undort éreztek, lévén valamennyi keresztény felekezetnek az az ünnepe, amelyen a keresztények az Istennek emberi alakban való megtestesülését ünnepelték, azt, ami a zsidó tudatban úgy csapódik le, mint ami a legképtelenebb, legvisszataszítóbb.” Visszataszító, ennyi és nem kevesebb!

A Washington Post idézi Patrick Scully-t a Katolikus Ligától (Catholic League): „A karácsony semlegesítésének vagyunk a tanúi … A karácsonyra ez az elvilágiasodás közvetlen csapást mért. Az embernek szabad a kwanzaa jelképeit nézni (afroamerikai aratási ünnep dec. 26-tól jan. 1-ig – a ford.), miközben a betlehemi jászol csata tárgyát képezheti a (túlnyomóan zsidó) ACLU-val (American Civil Liberties Union, Amerikai Szövetség a Polgári Szabadságjogokért). Miközben az USA keresztényei inkább nem csatáznak az ACLU-val, az izraeliek annál gátlástalanabbul harcolnak az ostromlott Betlehemben, és ki tudja, hogy e csata melyik arcvonala a fontosabb.

Az Amerikai Zsidó Bizottság (American Jewish Committee), az ADL (Anti Defamation League – Rágalmazás Ellenes Liga) és más nagy, felsőbbrendűséget igénylő szervezetek könyörtelenül fáradoznak azon, hogy betiltsák a karácsonyi énekeket az iskolákban és a nyilvános intézményekben. Elérték, hogy nyilvános helyekről a betlehemi képeket és a keresztény jelképeket eltávolították, de azért is dolgoztak, és éppen megkapták a bírósági jóváhagyást, hogy menórákat állíthassanak föl nyilvános helyeken.

Példaként vegyük elő az ADL-nek a közoktatási intézményekben a karácsony ellen intézett támadásához a zsidó szülők számára készült legújabb útmutatóját, amely az ADL honlapján érhető el.

„Kérdés: Mi minősül túlzásnak, ha a karácsonyi díszítésről vagy kiadványokról esik szó az osztályban?

Válasz: Először is fontos megjegyezni, hogy miközben a karácsonyfákat, mikulásokat, füzéreket, csomagolt ajándékokat és rénszarvasokat általában karácsonyi díszeknek és jelképeknek tekintik, a bíróság úgy határozott, hogy azok az időszak világias jelképei. Mindazonáltal mértéktelen alkalmazásuk helytelen. Beszéljünk a tanárnak arról, hogy túl sok a karácsonyi díszítés a házi feladatokban. Magyarázzuk meg, hogy miközben megértjük, hogy efféle rajzok felhasználása a házi feladatok kijelölésére törvényes, az ilyen túlzó használatuk nekünk és a gyermekünknek is kényelmetlen érzést okoz. Javasoljunk másfajta téli díszítést, többek között hópelyheket, mézeskalács házakat, nagy kesztyűket, amelyek sok mindent tartalmazhatnak.

K.: Helyes-e, ha a tanárok karácsonyi ünnepélyt rendeznek és fölmentik azokat, akik nem tartják a karácsonyt?

V.: Értelmét tekintve a következőt mondják a tanulóknak, „gyere egy vidám ünnepségre, ahol ajándékok, ennivaló és játékok vannak, vagy menj délutánra a könyvtárba”. Amíg törvényes, ez az ünnepség közömbös azoknak a tanulóknak, akik nem ünneplik a karácsonyt. Némi igazítással azonban az minden tanuló számára kellemes élménnyé tehető. A karácsony ünneplése helyett a rendezvényen ünnepelhetik a telet (Télapót? – a ford.), vagy egy csomó ünnepet (a hanukát? – a ford.). Végezetül, mivel a Mikulástól ajándékot kapni keresztény hagyomány, helytelen egy nyilvános iskolában.”

Egyes zsidó tudósok rendszeresen próbálkoznak azzal, hogy kétségeket támasszanak Krisztus körül, rendszerint azzal, hogy leértékelik. Ha létezett, állítják, biztosan csak egy közönséges figura volt, egy csavargó galileai tanító, aki akárhol születhetett, csak nem Betlehemben, bármikor, csak nem egy különleges időpontban, bárhol fölnőhetett, csak nem Názáretben. Ha létezett egyáltalán, biztos nem törődött a goyokkal, a nem zsidókkal – mondják. Mert miért is törődne egy jó, zsidó rabbi az emberiség többi részével? (Ez, például, Hiyam Maccobi könyvének az alapvető felfogása, ahol a nacionalista zsidó író azt állítja, hogy Krisztus egy szélsőséges zsidó nacionalista volt, napjainak Kahane rabbija (akit több izraeli szerző csak a „fasiszta rabbinak” nevez – a ford.). A zsidó tudósok, média tulajdonosok és véleményformálók számára a Krisztus elleni harc mindig a céljaik fontos része volt, és az is marad, a születés tagadása pedig fegyver ebben a harcban. Nem az egyetlen fegyver, amire mutatok egy példát.

A Washington Post a múlt húsvéti kiadásában az első oldalon (nem messze Izrael szokásos magasztalásától) közölt egy különlegességet, amelynek a címe „Krisztus arca” volt, és tartalmazott egy rendőri jellegű arcmás helyreállítást. Egy meglehetősen durva és elvadult férfiarcot mutatott, alacsony homlokkal, barnás bőrrel, ravasz kifejezésű szemekkel. Egy alantas helyzetű típust. A felirata „Krisztus arca” volt. Vastagbetűs címsorok hozták az olvasó tudomására, hogy most a tudomány legfejlettebb eszközeinek a használatával állapították meg néhány Jeruzsálemben talált koponya alapján, hogy milyen is volt Jézus. Nos, az olvasók 90 százaléka nem megy túl a címsorokon az apró betűs szakaszba, így megmarad az a benyomása, hogy megtalálták Jézus koponyáját, és kiderült, hogy elég rossz benyomást keltő fickó volt. Csak a cikk gondos átolvasása után derült ki, hogy az arc Jézus egy kortársának a rekonstrukciója néhány Palesztinában talált koponya alapján. A szerzők ezt a brutális rekonstrukciót akár „A Zsidók Főpapjának” is nevezhették volna. De semlegesek és részre nem hajlók is maradhattak volna, és elnevezhették volna „Krisztus egy zsidó(?) kortársa helyreállított arcának”. Ők azonban előnyben részesítették a félrevezető „Krisztus arca” föliratot azzal a ki nem mondott üzenettel, hogy ő a valóságban olyan volt, mint egy közönséges bűnöző. Ugyanilyen szabadsággal összevághattak volna egy képet a helyi öregek otthona lakóinak a felvételeiből, és közzétehették volna, mint „Marilyn Monroe arcát”. De ennek a lapnak megvan a maga programja. Ebben a programban a Krisztus elleni harcnak nagyobb az elsősége, mint Marilyn Monroet lejáratni. És ez a lap nincs magában, hanem szövetségben áll más média szolgáltatókkal USA, Kanada és Anglia szerte. „Krisztus arcának” a képe mindegyikben megjelent, utána meg minden bizonnyal minden jelentősebb napilapban, mert ki hagyna ki egy ilyen szenzációt.

A kereszténység elleni harc a Judaizmus létértelme, mivel Krisztus jelképezi a zsidó kiválasztottság végét. Számunkra valóban áldás, hogy napjainkban a Krisztus elleni háború éppen Betlehem ostromában és Krisztus karácsonyi letiltásában fejeződik ki.

Utószó: A szerző Novoszibirszkben született orosz zsidó, aki a világon sokfelé élt és dolgozott, de végül Izraelbe aliyázott. Valószínűleg döntő részben izraeli élményeinek a hatására kezdett el a keresztény tanítással foglalkozni, és végül ott, Izraelben, meg is keresztelkedett, közelebbről az athéni pátriárka kormányzása alatt lévő ortodox, palesztin egyházhoz csatlakozott. Ez utóbbi döntésében, amellyel szinte sorsközösséget vállalt a palesztinokkal, szerepet játszhatott orosz származása is, de írásait olvasva én döntőbbnek érzem a palesztinok iránti együttérzését. Honlapjának – ahol tucatnyi magyar nyelvű írás között ez is olvasható – a címe: www.israelshamir.net .

Kevesen tudják, hogy az a Mordechai Vanunu, aki elárulta a világnak, hogy Izrael atombombát fejleszt, s amiért 18 évet töltött magánzárkában és még most is ellenőrzés alatt és jogfosztottként él, szintén megkeresztelkedett a tettének a végrehajtása előtt. Csak ő az anglikán egyházhoz csatlakozott. A kereszténységéből merített erőt és bátorságot a tette végrehajtásához, és az segítette őt a 18 börtönév alatt. Erről is olvashatnak Shamir honlapján. Shamir meggyőződéssel vallja, hogy a zsidók megváltásának és felszabadulásának egyetlen módja, ha elfogadják Krisztust.

Nekem úgy tűnik, hogy a cikk szerzője „annak az arcvonalnak, amely New Yorkon és Betlehemen át húzódik, a rossz oldalán áll”. Azok oldalán, akik szemében a karácsony ünnepe, az Isten ember alakban történő megtestesülése úgy csapódik le, mint ami a legvisszataszítóbb. Azok oldalán, akik betiltatják a harangszót Franciaországban, akik demokratikusan, és az EU-ban a nyilatkozatok szintjén szentségesnek számító szubszidiaritás elve alapján az érdekelt országok és a diákok szüleinek az akarata ellenére „felülről” kitiltják a feszületeket az iskolákból, akik megtiltják a keresztény karácsonyi jelképek megjelenítését a képeslapokon, akik betiltják a nemzetközi összeadás jel alkalmazását az iskoláikban, akik betiltják a karácsonyi énekek éneklését az iskolákban, akik évek óta harcolnak azért, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt jelképe ne a fehér alapon vörös kereszt legyen (ezt a jelet az alapító nemzetiségére tekintettel fogadták el, mert az a svájci zászlónak, a piros alapon fehér keresztnek a fordítottja), akik vallási kötelességből köpnek a keresztény templomok előtt és a feszületre, akik Jeruzsálem utcáin köpködik a keresztényeket, főleg a keresztény papokat, olyannyira, hogy a zsidó belügyminiszternek kénytelen-kelletlen ki kellett bocsátania egy tiltó rendelkezést, azoknak az oldalán, akik Libanonban, Gázában, Irakban, Afganisztánban a tudomány legújabb eredményeinek a felhasználásával mészárolják nagyüzemileg az ártatlanokat, akik „hiteles” cikkekkel akarják hitelteleníteni a karácsonyt. Nem fog sikerülni!

Mivel a karácsony már nagyon közel van, minden kedves olvasómnak az alábbi, az USA-ban „tiltott” képpel és és Ady betiltandó költeményével kívánok boldog, Isten áldotta karácsonyt.

Nemzeti InternetFigyelő