Deák Tér végállomás! Nem megy tovább? – avagy Attól, hogy valamiről nem akarsz tudomást venni, az a valami még igenis létezik!

A Butapest nevű véleménybuborék kipukkadása

Mottó:

„Hiszek abban, hogy a politikai korrektség a nyelvi fasizmus egyik formája lehet, és mint annak a generációnak a tagja, aki harcolt az igazi fasizmus ellen, kiráz tőle a hideg.”

(Phyllis Dorothy James)

Manapság már csak nagyon ritkán ragadok billentyűzetet a napi történések okán, azonban a Deák téren történt kettős gyilkosság kapcsán egész egyszerűen nem szabad csendben maradni, meg kell szólalni!

Ahogyan az kiderült (várható volt?) – legalábbis a közvetítő hatalom (a média) első híradásai szerint –, az elkövető az urbánus frazeológiában (városi szóhasználatban) az ún. államalkotó kisebbség, magyarul, a cigányság soraiból került ki. Aztán kisvártatva kiderült, hogy mégsem. Sem ő maga (Cs. Krisztián) sem pedig két társa, akik „csak” belerúgtak a földön fekvő áldozatokba, nem rendelkeznek cigány felmenőkkel.

De akkor vajon miért gondolták Cs. Krisztiánról, hogy cigány?

Azt javaslom, vigyázó tekintetünket vessük ismét a diskurzustér hivatalos szegleteire! Mint már annyiszor, minden bizonnyal ezúttal is kellő útmutatásra találunk itt.

Amikor ezeket a sorokat pötyögöm (2020.05.30.), Magyarország egy ún. „teljes jogú európai uniós tagállam. Ráadásul nem is akármilyen, hanem egy olyan, amely magáról deklarálja, hogy jogállam (jelentsen ez bármit is!)! S ha mindez nem lenne elegendő – legalábbis a hivatalos közlésrendszereink számunkra legyártott létmintázatai és üzenetei alapján – egy olyan jogállam, amely azt is deklarálja magáról, hogy itt bizony szólás- és véleménynyilvánítási szabadság van!

És itt érkezünk el rögtön az elején az első olyan ponthoz, ahol hangos csikorgások közepette megáll az idő, és elakadunk! Az adófizető barom kategóriába besorolt álom- és állampolgárnak – s ily forma vónék magam is – azzal kell szembesülnie, hogy hiába a teljes jogú európai uniós tagság, hiába a jogállam, a szólás- és véleménynyilvánítás szabadsága, bizonyos dolgokat nemhogy megkérdőjelezni nem szabad – ezek a dogmák – de kérdést sem szabad feltenni velük kapcsolatban. Más témák esetében – ezek a tabutémák – pedig azt tapasztalja, hogy azokat tilos behozni a fősodrású közlésrendszerek diskurzustereibe. Avagy, ha ezeket – a különböző véleményformáló aktorok által önkényesen – kényesnek vagy érzékenynek minősített témákat be is engedik a diskurzusterekbe, ez a beengedés többnyire irányítottan történik, jelenlétük csak korlátozott lehet, a közvetítő hatalom (média) mindent megtesz azért, hogy jelentéktelenné tegye magát a tárgyalásra kerülő problémát, illetve hiteltelenné az e tárgykörben megszólalókat.

Egy azonban bizonyos, ezek a témák, és/vagy szereplők a közbeszéd tematizációját illetően központi helyet nem, vagy csak igen rövid ideig foglalhatnak el.

Ezzel a módszertannal találkozhatunk akkor is, amikor a politikailag korrekt fősodrású közlésrendszerekben semmiképpen sem szabad, nemhogy beszélni, de még csak említést sem tenni arról, hogy valamely brutális gyilkosság elkövetője milyen származású volt. Főként akkor nem, ha az illetőről kiderül, bebizonyosodik, hogy a cigányság soraiból került ki.

Az ilyen esetekben ugyanis már-már a pavlovi reflexet megszégyenítő automatizmussal kiált rasszizmusért, mit kiált, egyenesen üvölt, a magát liberálisnak hazudó, valójában végtelenül kirekesztő, állítólagosan értelmiségi társaság. Az „elit” szó kerülése részemről természetesen szándékos, annyiszor csalódtunk már e kifejezés honi használata során azokban, akik meggondolatlanul saját magukra aggatták ezt a betűkombinációt.

Apró, ám, annál fontosabb kiegészítésként feltétlenül említést kell tennünk arról, hogy a magyarországi kommunikációs gyakorlat kitermelt magából két, gyakorlatilag érinthetetlen kasztot, melyek rendre a zsidóság és a cigányság. Ezzel a két népcsoporttal kapcsolatban érdemi vita gyakorlatilag ma már nem folytatható le, sőt, lassan már kérdéseket sem szabad velük kapcsolatban feltenni.

No, mármost nem is hoznám szóba a dolgot – mármint az elkövető állítólagos cigány, aztán később kiderülő, szintén állítólagosan székely felmenőkkel is rendelkező nem-cigány származását –, ha nem jutna eszembe a világ legnagyobb videó-megosztó oldala, ahol néhány esztendővel ezelőtt belebotlottam az államszocializmust menedzselő Magyar Népköztársaság akkori Belügyminisztériumának néhány, rendőrségi oktatás céljából készített kis filmecskéjébe. Ezekben a mozgóképalkotásokban mindenféle skrupulus, vagy negatív jelentéstartalom nélkül, rendőrségi terminológiaszerűen, afféle szakzsargon szintjén hangzik el több alkalommal is a „cigánybűnözés” kifejezés.

Mielőtt az imént említett, az „elit” szó használatára végképp méltatlanná és alkalmatlanná vált társaság ismét felhördülne! Szögezzük le, a „cigánybűnözés” szó használata a rendőrségi oktatófilmekben semmiféle rasszista felhanggal nem bír. Csupán arra utal, hogy bizonyos bűnelkövetési formák egy adott népcsoportra, jelen esetben a cigányságra jellemzők, vagyis más népcsoportok egyáltalán nem követik el azokat. Vagy sokkal jellemzőbbek, azaz cigány bűnelkövetők sokkal nagyobb számban követik el az adott típusú bűncselekményt, mint más népcsoportok.

Visszatérve a Deák téren lezajlott kettős gyilkosságra!

Mondjuk úgy, hogy a „Fürge Ujjak Mozgalom” keretén belül, az ilyen és efféle nagy port felverő ügyek esetében gyakran előfordul, hogy jóemberek utánanéznek ennek-annak. Ez történt most is. Mondanám, hogy „csudák csudájára, de nem mondom, mert sajnos ez várható volt, számos olyan megnyilvánulás került fel a közösségi médiumokra, ahol egyesek, kettesek, de még a hármasok közül is számosan, örömüket fejezték ki, hogy megölték a „rohadt magyarját”, sőt, volt, aki egyenesen azt írta, hősként tekint az elkövetőre. A közösségi oldalakra ilyen és hasonló üzeneteket elhelyező hozzászólók, bár kétségkívül a mi nyelvünket használták arra, hogy megtegyék közléseiket a társadalom többi tagja felé, mégsem nevezhetők magyarnak, ugyanis az efféle, a másikat gondolkodás nélkül kiirtani akaró „szellemiség” fényévnyi távolságra található a magyarságra jellemző, elsősorban lelki eredetű, egymás megbecsülésén, segítésén alapuló minőségi gondolatiságtól.

Talán az elkövetés módja, magyar emberre egyáltalán nem jellemző hirtelensége, brutalitása miatt gondolták Cs. Krisztiánról, hogy cigány? Vagy egyszerűen csak azért, mert megölte a „rohadt magyarját”?

Mit lehet erre mondani?

Minden józanul gondolkodó ember… De nem is, bárki – most már sajnos így kell írnom – szóval bárki, aki veszi magának a fáradságot és egyáltalán gondolkodik, ezen a ponton azt kell, hogy mondja:

ÁLLJ! EDDIG, ÉS NE TOVÁBB!

Hova jutottunk? Vissza a kőkorba, az őskorba? Az nyer, az marad életben, az él túl, akinek nagyobb a bunkója, vagy aki először és nagyobbat üt, hogy a másik egész biztosan meghaljon?

Ilyen van? Vedd már észre, itt csak ilyen van!

Hollywood ámítása, hazugsága sem kell már! Az idő ezen is túllépett, ezt is – no és persze az egekbe tornászott ingerküszöbünket is – meghaladta. A filmvászonról, TV-képernyőkről és monitorokról olyannyira közkedvelt Jedi-lovagokra jellemző fénykard által történő agresszív véleménycsere is a múlté, hogy úgy mondjam, menetrendszerűen megy ez is a lecsóba, átveszi helyét az ösztönlényre jellemző primitív brutalitás, a brutális primitívség. A hobbiból (?), szórakozásból(?), kivagyiságból(?), a hecc kedvéért – mert megtehetem(?), mert ez jár nekem(?) –, a buliból(?), a passzióból(?) való ölés. Elveszem, mert az nekem kell!

Az, hogy ne adj’ isten, esetleg teremtsd meg magadnak, az ilyen lelkületű embereknél – már ha ilyen emberek esetében egyáltalán beszélhetünk bármiféle lelkületről is – fel sem merül, még gondolat szintjén sem. Különben is minek teremteni, amikor ott van a másé, a másiké?!

Mit is mondott annak idején Obi-wan Kenobi a fénykardra? „Elegáns fegyver, jobb napokra való.” Úgy tűnik, ezek már a sokkal rosszabb napok, most éppen ezeket éljük.

Létezik egy Butapest nevű burok, egy búra, egy buborék, ahol külföldről jött megmondó-emberek vezényletével különböző létmintázatokat gyártanak le a számunkra. Ezek nem rólunk szólnak, ezek nem mi vagyunk! Sőt! Ezek a mintázatok kifejezetten károsak és veszélyesek ránk nézvést, hiszen a „tudd meg, ki az értékesebb nálad, és azonnal öld meg!” kíméletlenségét közvetítő, testvérgyilkos Káin és Ábel mintázat vagylagossága teljesen szembemegy a Hunor és Magyar nevével fémjelzett, a küzdelemben egymást segítő, a másik megnemesítésére törekvő jó példájával.

És létezik egy másik, egy tökig eladósított, játékpénzért dolgoztatott vidék-Magyarország, ahol havi 3-400 eurós könyöradományért – a „kiröhög a német takarítónő” kategóriában sertepertélve – próbál valahogy túlélni a magyar nemzetnek egy tekintélyes része. Ez az a része az országnak, a népnek, a nemzetnek, amelyik egyre gyakrabban döbben rá arra, hogy becsapták, hogy hazudtak neki.

Ilyen van? Vedd már észre, itt csak ilyen van!

A számunkra legyártott létmintázatok és közlésrendszereink minden tekintetben megbuktak. A legnagyobb baj azonban mégsem ez velük, hanem az, hogy

MEGHAZUDTOLJÁK AZ ÉLETET!

Az Élet ugyanis nem így működik! Az Életet nem a lélektelen racionalitás csak és kizárólag számosságban, mennyiségekben gondolkodni tudó és akaró tervezőasztalán tákolták össze, hanem isteni tervezés által alkották meg, teremtették egységes egész rendszerré.

A természetben sehol nincs egyenlőség, mindenütt hierarchia, azaz szent rend(szer) van!

De messziről jött emberek, akik azt mondanak, amit akarnak, erőszakosan megváltoztatták, vagy elérték, hogy mi magunk megváltoztassuk a szavaink eredeti jelentéstartalmát. Ma már nem tudjuk, de ami talán még ennél is nagyobb baj, lassan már nem is akarjuk elbeszélni a valóságot. És éppen ez a legnagyobb baj a kommunikációs tömegpusztító fegyverként bevetett politikai korrektséggel is.

ELBESZÉLHETETLENNÉ TESZI A VALÓSÁGOT!

Figyelem! Nem igazságot mondtam, hanem valóságot! A valóság ugyanis nagyon sokszor igazságtalan! De gondoljunk bele! Milyen ország, milyen társadalom, milyen hely az, ahol nemhogy az igazságot, de már a valóságot sem szabad elbeszélni?!

Olyan, ahol már csak a falfirkák, a graffiti feliratok világának névtelenségébe burkolózva, titokban mondhatjuk ki: „Ha tiltva nevelsz, hazudni tanítasz!”

De még mindig itt motoszkál a kérdés, amire választ kellene találnunk:

Vajon miért gondolták a kettős gyilkosságot elkövető Cs. Krisztiánról, hogy cigány?

Talán a mindenki másétól olyannyira eltérő, csak a cigányokra jellemző, általuk gyakorolt lét- és viselkedésmintázatok miatt?

Vajon egy olyan társadalomban, egy olyan országban, ahol nemhogy az igazságot, de már a valóságot sem szabad kimondani, a néptől, vagy legalábbis azoktól, akik e népből, vagy e nép ún. államalkotó kisebbségéből jőve úgy gondolják, felhatalmazást kaptak, hogy istent játszva brutálisan gyilkoljanak, megkérdezheted-e:

Ha minket, magyarokat megöltök, ki fog majd eltartani benneteket?

Ha minket, magyarokat megöltök, kitől fogtok majd lopni? Egymástól?

Ha minket, magyarokat megöltök, hova fogtok betörni éjnek évadján, hogy miután elvettetek mindent, brutálisan gyilkoljatok? Egymáshoz?

Mit gondolsz, ezeket a kérdéseket felteheted ma a Magyarország nevű lokalitás határain belül anélkül, hogy retorziók érjenek téged ezért a kérdésfeltevésért?

Megyünk tovább!

A magyar nyelvben van egy csodálatos szóbokor.

ARANY, ARÁNY, ERÉNY, IRÁNY.

Aranyosak vagyunk, amikor arányosan élünk (egyensúlyban van test és lélek), ez azt eredményezi, hogy egyúttal erényesek is vagyunk, hiszen ezáltal jó irányba haladunk.

Elképesztő, égbekiáltó, a végletekig eltorzított aránytalanságot gyártottak le számunkra a mesterségesen kreált, idegenből ránk erőltetett létmintázatok által. Ez nem teremtés, ennek semmi köze a teremtéshez, ez csupán csinálás! (lásd Francisco: „Megcsináltuk!”)

Mindenki másnak mindent szabad, a magyarnak semmit sem! Neki mindent el kell tűrnie, még akkor is, ha beledöglik, még csak nem is pisszenhet!

Ilyenkor van az, hogy elfelejtik feltenni a legfontosabb kérdést! Ez a kérdés pedig a mindenkori államhatalmat gyakorló mindenkori politikai osztályhoz szól most már, akik – állítólag tőlünk kapták a felhatalmazást, ám e felhatalmazás birtokában semmilyen érdemi lépést sem tesznek – hagyják, hogy ez történjen velünk. A kérdés pedig így szól:

Na, és utána, mi lesz?

Ha már mindnyájunkat veszni hagytatok és/vagy kipusztítottatok, ki felett fogtok vagy ki felett akartok majd uralkodni?

Már egy egész emberöltő – 30 év – eltelt az emblematikusnak hazudott hatalomátrendeződési pillanat óta, mégsem érezzük, hiszen nem éreztetik velünk, hogy ez az ország újra (még mindig?) a miénk lenne. Sőt! Egyre többen vannak azok, akik úgy érzik, ennek éppen az ellenkezője történik, a Magyarország nevű lokalitás egyre kevésbé a magyaroké. Nincs is mit meglepődnünk ezen, főként akkor nem, ha olyan híradások érkeznek – és most már a fősodrású közlésrendszereinkből is –, hogy bizonyos cigányszervezetek már megyéket követelnek maguknak, önálló „cigány ország” létrehozásának indokával.

A hatalom össze-vissza farigcsált legitimitását „jogszerűként” láttatva, az állam erőszakszervezeteit pajzsként maguk elé tartó percemberkék bukdácsoltatnak bennünket Sárember korában! A rendszer által kívánatosnak tartott ideális alany, a munkaerő haszonállat (népiesen: jószág) és a mediatizált fogyasztó kombinációjából egybe gyúrt massza létrehozását és legyártását az intézményesített oktatási rendszer már hatékonyan (digitális alapokon) elkezdte. Mindeközben a reklámdemokráciaként üzemeltetett Operett-Magyarország összeszerelő üzemeit újra üzemi fordulatszámra pörgetik fel.

A látás helyett a láttatást, az emlékezés helyett az emlékeztetést juttatják főszerephez! Mindig valamilyen közbeiktatott közvetítő (média) által! Saját észleléseink szinte már egyáltalán nincsenek is! A városi létformába kényszerített tömegembernek egészen biztosan nincsenek!

De mi történik akkor, amikor a jogra hivatkozva legyártanak számunkra egy hazug, egy fordított létmintázatot, ahol a rosszat jutalmazzák a jó helyett? Ahol az áldozat helyett a bűnös mellett áll ki a … majdnem igazságszolgáltatást írtam, de hát azt mégsem írhatok, hiszen a „magyar” állam hivatalosan kijelentette, hogy a Magyarország nevű lokalitáson belül a jogrendszer azt a fogalmat, hogy „igazság”, többé nem ismeri. Ennek következtében igazságszolgáltatásról már nem, csupán jogszolgáltatásról beszélhetünk! (Lásd Moneypuláció című könyvem 261-262. oldal)

Talán ezért fordulhat elő az, hogy a tudatiparral erőteljesen megtámogatott politikai osztály – úgy tűnik a valóságtól lassan teljesen elszakadva – nem hajlandó tudomást venni az emberek igazságérzetéről, mondván, olyan, hogy igazság, gyakorlatilag nem is létezik? És tényleg nem létezik, mit nem létezik, nem létezhet, hiszen hoztak egy olyan törvényt, amiben le is írták, hogy igazság, mint olyan, egyáltalán nem is létezik.

Még hogy itt bármit is váltottunk volna, főképp rendszert? Maximum csak változtattak valamicskét, a napi hatalomgyakorlás szintjén az operatív sémarendszer lett gyakorlatiasabb, hozzáigazították azt a barbárkapitalizmus eredetinek semmiképpen sem nevezhető tőkefelhalmozási metodikájához.

A négy esztendeig tartó parlamenti ciklus idejére visszahívhatatlanságot garantáló szabad mandátum a legfontosabb ún. szükséges és elégséges kelléke, feltétele egy következmények nélküli ország felépítésének és kézben tartásának. A mások által kiválasztottak 30 éve, tehát egy emberöltő óta dolgoznak már ezen a projekten szorgos hangya módjára szabad kőművesekként a Duna partján fekvő Törvényhozás Házában. Ők azok, akiket annak idején ugyan senki nem hatalmazott fel, mégis helyet foglaltak a kerekasztal mellett a mi nevünkben.

Bármilyen származású is legyen valaki, senki sem veheti magának a jogot, hogy mások életét semmibe véve, csak úgy a kénye-kedve szerint elvegye azt! Az államhatalmat gyakorló politikai osztály pedig nem arra kapott felhatalmazást a választópolgároktól, hogy megengedje a parazita létmintázat elterjedését, deviáns magatartásformából követendő normává válását, miközben tétlenül végignézi a társadalom végletekbe hajló és végzetesnek bizonyuló leépülését.

Uff, én beszéltem!

So say we all!

És akkor most tedd fel magadnak is a kérdést! Vajon miért gondolták Cs. Krisztiánról, hogy cigány?!

Isten áldja Magyarországot!

Szabó László, 1 öntudatos pécsi polgár

 

Szabó László könyvei IDE KATTINTVA rendelhetőek meg!

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)