Czeglédi Andrea: Nincs új a nap alatt… a budapesti Pride margójára

Tegnap ez a gondolat, ez a régi mondás jutott eszembe, a „magyar” Pride-al kapcsolatban. Mi, magyarok hajlamosak vagyunk arra, hogy ne lássunk át a kerítésen, pedig, zajlanak az események a saját kis teknőnkön túl is…

A képsorokat, videókat elnézve, beugrottak hasonló jelenetek, amelyeket még hónap elején láthattunk a bukaresti utcákon vonagló „szabadság” menetről, éppen a Pünkösdöt megelőző szombati napon, amikor a parajdi sóbánya beomlott, és Ukrajna kapott Bukarestből horribilis összegű segélyt a segélyalapból… közben Románia víz alatt állt, s Csíksomlyón fohászkodott a nép Isten irgalmáért.

Idén, Bukarestben is rekordot döntött a rendezvény, a román sajtó nem győzött örömködni a résztvevők kiugróan magas száma miatt. A továbbiakban inkább mellőzném a „pride” megnevezést, ugyanis az angol szó magyarul büszkeséget jelent, ám, kétlem, hogy a tegnapi, fővárosunkban zajló vonulás bármelyikünkben is a büszkeség érzését kéne, hogy keltse…

A tegnapi eseményről még nem illik konklúziót levonni, ugyanis, várnunk kell az ódiumra, amely ezután következik…, mert következik! Ez a bizonyos ódium két helyről is várható: az igazságszolgáltatók – vagy nem szolgáltatók – részéről kétséges, ám, az isteni igazságszolgáltatás nem siet, de, nem is késik.

A román fővárosban zajló és a nálunk történt események között, tagadhatatlanul sok a hasonlóság, ám a különbség is. Kezdeném talán, a különbségekkel: A bukaresti vonulás, bár létszámban sokszorosan leköröztük őket, ugyancsak rekordot döntött, a maga harminc ezres tömegével, ha az elmúlt évek résztvevőinek számát vesszük alapul. Itt, a választás utáni, demokratikus, szabadságpárti, művelt, mindenki által támogatott és agyondicsért kormányfő lelkes csapata teljes mellszélességgel támogatta a rendezvényt. Mindenki szabadon ünnepelhette másságát, megélhette a szabadosság naturista valóságát. Odasereglettek a demokratikus, szabad Nyugat bátor forradalmárai is, gyarapítandó a román szabadságot. Itt azért, már keverednek a különbségek és a hasonlóságok…

A román sajtó nem győzte agyondicsérni ezt a nagy szabadságmenetet – a tegnapi, budapesti eseményekkel is ezt tette –, lelkesen megosztva a színes képkockákat a szivárvány-menetről, a haladó román – internacionalista – gondolkodásról, a fejlődésről, a Nyugathoz való felzárkózásról. A menet valóban tarka volt. Fiatalok és idősebbek, fel-, és alulöltözöttek, transzparensek, pórázok és gyerekeket vonszoló szülők, szóval, minden volt, ami szem s szájnak ingere. Voltak azonban, a románok közt is rebellisek, akik olyan képeket osztottak meg, ahol a menetben vonuló gyermekek arcán undor és szégyen látható, egy-egy embernek alig nevezhető „izé” láttán. Persze, ezt a szabad sajtó – akárcsak a mi ellenzéki sajtónk – nem igazán reklámozta. A hatalmas tömeget a román csendőrség sorfala biztosította, akik lelkiismeretesen végezték a dolgukat. A „nacionalista, ikonokkal és keresztekkel felvonuló, elmaradott csőcselékkel” nem bántak kesztyűs kézzel – akárcsak a mi rendőreink tegnap, a nemzeti tüntetőkkel. Pillanatok alatt intézkedtek ellenük. Elvégre, a demokratikus, liberális román vezetés nem tűrheti, hogy holmi szélsőséges, vallási buzgalomtól elvakult kisebbségi csoportok – a keresztények –, vegzálhassák az ország szabad polgárait, akadályozva őket emberi jogaik kiteljesedésében. Legalábbis, a román sajtó ezt ekképpen tálalta – a tegnap is.

Másnap, a sajtó és közreműködésüknek köszönhetően, a nép remekül szórakozott azon, hogy a menet útvonalát ortodox papok és szerzetesek járták végig, szenteltvízzel meghintve az érintett utcákat. A rendvédelem békén hagyta őket, hiszen, Romániában mégiscsak demokrácia van… A gúnyolódás napokig folyt a médiában és a közösségi oldalakon. Történt azonban egy „kevesebb figyelmet érdemlő” esemény is. Hatalmas vihar vonult át Bukaresten, óriási mennyiségű csapadék zúdult a városra, a víz az utcákon mindent elmosva, folyóként hömpölygött. Mire elmúlt a Pünkösd, az ár lemosta a város utcáiról a szennyet. Talán, büntetés volt, talán, féltő figyelmeztetés, netán, a kegyelem jele, a papok vezeklése miatt és a szenteltvíz ereje? Értelmezheti ki-ki, ahogyan tetszik. Bár, a média és a gúnyolódók serege inkább a klímaváltozásra voksolt. Nekik talán, nem volt elég ez az apró isteni figyelmeztetés.

Ezek után, várok és figyelek. A figyelmeztetés, az ódium ugyanis, nem marad el, csak az a kérdés, hogy felfog-e ebből valamit a nép. Pedig, az ok-okozat a legegyszerűbb, legkézzelfoghatóbb képlet, akár a gyermek is megérti.

 „Akinek van füle a hallásra, hallja meg!” – mondta Jézus, Máté (11,5) Evangéliuma szerint. Csak remélhetjük, hogy „meghallják”, felfogják az üzenetet.

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)