Czakó István: Népesedésünkről, megmaradásunkról!
Egy nemzet kiirtásának legbiztosabb módszere, ha lehetetlenné teszik a családalapítást és a gyermeknevelést. Akár úgy, hogy a megélhetést teszik szinte lehetetlenné, akár úgy, hogy mindenféle értelmetlenséget tesznek az emberek elé követendő divatként, mércévé, vággyá. Az első azért veszedelmes, mert gyorsan pusztít, hiszen az ember önvédelmére épít. A megélhetés megkeserítése, döntésre kényszeríti az embert, s választania kell, ő vagy a gyerek.
Tudom, nem feltétlen kell ennek így lennie, hiszen volt sokszor olyan idő, amikor nagy volt a szegénység, s mégis nagy családok voltak. Csakhogy akkor más világ volt, …. emberileg, érzelmileg, … ma pedig átalakult a világ. S eljutunk a második módszer (az új, káros divatok) veszélyéhez. A „szép új világ” legfőbb élet-gyakorlata az önzés és a szerzés lett. Ez minden párt arra csábít, hogy áldozzák fel a családalapítást az egyéni karrier és a vagyonszerzés „oltárán”. Törekedjenek minél több divatos dolgot megszerezni (miközben észre sem veszik, hogy azok teljesen fölöslegesek, nem kellenek a boldogsághoz), egyre csak halogatva a gyermekvállalást! Ez utóbbi módszer lassabb népirtáshoz vezet ugyan, mert hosszabb idő alatt keríti hatalmába az embereket, de tökéletesebb, mert a nélkülözéssel szemben (ami akár lázadáshoz is vezethet) a boldogság hamis illúzióját kelti az emberben, s mire rádöbbennek, már késő vagy veszélyes gyermeket vállalni. Mint láthatjuk, a nők már kimutathatóan később, sokkal később vállalnak gyermeket, mint az ideális lenne, s ezért egyre több a veszélyeztetett kismama, és több a valamilyen rendellenességgel született gyermek is. Erről többször beszélt már nekem egy több évtizedes gyakorlattal rendelkező klinikai szülész-nőgyógyász orvosnő ismerősöm! A mellékelt videofelvétel is (a szóra kattintással behozható) erről beszél, érdemes megnézni!
Honfitársaim! Ha nem akarunk a vesztünkbe rohanni, át kell értékelnünk életünket, életfilozófiánkat, értékrendszerünket. Minden ember alapvető és szinte kínzóan fontos vágya, hogy boldog legyen. Ehhez akár pótszereket, tudatmódosítókat is hajlandók egyesek használni. Ilyen tudatmódosítók nem csak a kábítószerként ismert szerek, hanem a sokszor tünékeny, látszólagos és kétes karrier, siker, hírnév, a megszerzett anyagi javak, az új divatok, „mániák” is lehetnek. Ne dőljünk be a gonosz csábításnak, keressük meg az élet igazi értékeit, a valóban fontos és értékes dolgokat, amik a boldogsághoz juttathatnak minket. Kevés kell ehhez, s többet kellene egymással törődnünk, örülni családunknak, gyermekeink fejlődésében gyönyörködnünk, s nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb életet élni. Az nem nevezhető életnek, hogy évtizedeken át mást sem teszünk, csak reggel munkába (iskolába) megyünk, halálra dolgozzuk magunkat fizikailag, lelkileg, szellemileg, akár három munkahelyet is vállalva, este beesünk az ágyba, alszunk néhány órát (de korántsem annyit, ami elegendő lenne), és reggel kezdődik minden elölről. Aztán, ha kerül egy kis szabadidőnk, nem tudunk magunkkal mit kezdeni, mert nem tanultuk meg, hogyan kell helyesen élni, s „bedobunk” valami ajzószert (ami lehet a fentebb felsoroltak bármelyike is), hogy valami boldogságfélét érezzünk. Persze ez a szer hatása után el is múlik, tehát újabb és nagyobb adag kell! Így válunk emberi ronccsá. Tudom, az egész taposómalom átértékeléséhez és megváltoztatásához egyenként kevesek vagyunk, de ki kell kényszerítenünk a jó irányú (bár lehet, hogy szerényebb igényű) változást, mert fennmaradásunk és egyéni életünk függ tőle előbb-utóbb! Ez a kérdés, hogy a változást hogyan érhetjük el, már hosszabb vizsgálódást igényel.
ISTEN ÓVJA MAGYARORSZÁGOT!
Czakó István, 2009.07.23.
Mementó 2006 emlékmű
