Óriási földrengés rázta meg Kamcsatkát, cunamiriadó Japánban és Hawaiin
    

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt képen: Böjte Csaba Fotó: magnificat.ro

Csíksomlyót megint összeböjtézték

Aki minden évben ott van a csíksomlyói búcsún, annak egy kicsit furcsa lesz, hogy már ott is tele lesz minden Böjte Csabával.

Nem vagyok Böjte Csaba-ellenes, de a magyarországi híveknek az elvárása az lenne, hogy az atya tisztázza végre magát a sok mellébeszélés után az évekkel ezelőtti, mint alapítványvezetőt, őt is érintő pedofil ügyben, és végre elküldje azoknak a számlát, akiktől pénzt kapott az éves kéregetős körútjain Magyarországon, amúgy zsebre. A kovid időben Böjte beoltatta az összes gyereket, amihez nem lett volna joga, és egy búcsún arra vette rá az embereket is, hogy oltassák be magukat.

Most amikor elkerül Déváról Csíksomlyóra, már megint a gyerekekkel takarózik, és gyerekfelvonulással akarja elfoglalni az új helyét, pedig oda lelkésznek helyezték Urbán Erik tartományfőnök helyett, nem öntörvényű és senkire nem hallgató futóbolondnak.

A sok megvezetett magyarországi Böjte-hívő most örvendezik ennek az áthelyezésnek, ami az érsek és a ferencrendeiek magánügye, de arra is kellett volna gondolni, hogy Böjtének erkölcsi kérdésekre kellene válaszolnia mielőtt Csíksomlyóra érkezik, mert a Böjte-ügy csak el lett hallgatva, de nem lett letisztázva. És ezt meg kellett volna gondolniuk azoknak is, akik katolikus részről, a Böjte páterről döntöttek. Én reformátusként minden évben ott voltam Csíksomlyón, de amíg ez az ember ott szolgál, addig nem megyek. A bűnt nem vállalom és nem vállalok vele közösséget akkor sem, ha félmillióan megteszik, annak ellenére, hogy ismerik a viselt dolgait.

Vassy László

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Kiemelt képen: Böjte Csaba Fotó: magnificat.ro

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Csíksomlyót megint összeböjtézték

  1. Bizonyítani is kellene, nem csupán vádaskodni, mert ez így csak szimpla koholmány. Az pedig semmi. Nagy semmi!

Itt várjuk hozzászólását!