Csikós Sándor: „Miért támadta meg Oroszország Ukrajnát?” – fölvetés és válasz

Putyin nyolc álló évig arra törekedett, hogy a Nyugattal, a mindenkori ukrán elnökkel, partnerként, velük együttműködésben, békés megoldást találjanak a konfliktusra. Vállalva még azt is, hogy Oroszország, a Donbassz létfontosságú érdekeinek sérelmére, fontos engedményeket tesz. (Volt egy olyan eset, hogy egy nap, reggel, egy újabb ilyen kompromisszumos javaslatot terjesztett elő. Ám ugyanaznap délután az amerikai külügyminisztérium újabb szankciókról döntött, mondván: OROSZORSZÁG SEMMIT SEM TESZ A BÉKÉS RENDEZÉS ÉRDEKÉBEN.)

Moszkvának végig azt kellett látnia, hogy – miközben őt magát arra szorítják, hogy kapitulációra kényszerítse a Donbasszt – a Nyugat nemhogy semmit sem tesz annak érdekében, hogy Kijevvel betartassa a minszki megállapodást, az abban foglalt fegyver- és tűzszünetet, de suttyomban azok megsértésére, felrúgására biztat. Mindeközben a kijevi vezetés, az évek hosszú során, egy pillanatra sem titkolta: ESZE ÁGÁBAN SINCS BETARTANI A MINSZKI MEGÁLLAPODÁST.

Márpedig a minszki megállapodás volt a konfliktus békés rendezését célzó nagy kompromisszum. Meglepőt mondok: A VILÁGON AZ EGYETLEN OLYAN POLITIKUS, AKI ŐSZINTÉN UKRAJNA TERÜLETI EGYSÉGÉNEK MEGŐRZÉSÉRE TÖREKEDETT, AZ PUTYIN VOLT. Ebben geopolitikai megfontolásoknak éppen úgy szerepük volt, mint az ukrán nép iránti rokonszenvének.

A minszki megállapodás olyasmi volt, mint a mi 1867-es kiegyezésünk. A Donbassz népe a 2014. május 11-i függetlenségi népszavazáson AZ UKRAJNÁBÓL VALÓ KIVÁLÁSRÓL döntött. Amikor ezért a törvénytelen kijevi vezetés hadsereggel, nacionalfasiszta terrorkülönítményekkel rontott rá, már csak a puszta életük megmentése érdekében is, kénytelenek voltak fegyvert ragadni. (Lásd még a mi 1848/49-es forradalmunk és szabadságharcunk.)

A minszki megállapodás a Donbassz népe számára keserves kompromisszum volt. Hiszen ki akart volna tovább élni egy olyan országban, ahol az a mondás járta, hogy „A Krím/a Donbassz VAGY UKRÁN LESZ, VAGY NÉPTELEN”? Azokban a napokban már meg is kezdődtek az oroszok elleni súlyos, életveszélyes atrocitások.

A minszki kompromisszum értelmében tehát UKRAJNA RÉSZE MARADT VOLNA az onnan menekülni akaró DONBASSZ. Területi integritásának megőrzéséért cserébe Ukrajnának alkotmánymódosítást kellett volna végrehajtania: monoetnikai államból államszövetséggé kellett volna átalakulnia. Ebben az orosz közösség – DE, PÉLDÁUL KÁRPÁTALJA IS – A LEGSZÉLESEBB KÖRŰ AUTONÓMIÁT KAPTA VOLNA. A Donbassz több önállóságot kapott volna Ukrajnán belül, mint Magyarország a kiegyezéssel.

Ukrajna azonban, évek hosszú során keresztül nem csinált titkot abból, hogy katonai úton kívánja a Donbasszt visszaterelni Ukrajnába. Továbbá, hogy MILYEN SORS VÁRNA ANNAK NÉPÉRE KIJEV KATONAI GYŐZELME ESETÉN (teljes jogfosztottság hosszú évekre, megtorlások, etnikai tisztogatás, az orosz lakosság elűzése, illetve galíciaiak betelepítése a helyükre.)

Moszkva erre MÁR 2017-BEN FIGYELMEZTETETT: A DONBASSZ ELLENI ÚJABB UKRÁN OFFENZÍVA ESETÉN OROSZORSZÁG BEAVATKOZIK, és akkor az ukrán államiságnak, annak mai formájában vége. Az alacsonyabb rendűnek tartott oroszokkal szembeni gőgös elbizakodottságában, azonban, a liberálfasiszta Nyugat elengedte a füle mellett ezeket az intelmeket.

Akkor az unió fődiplomatája, a nagyszerű Josep Borrell tavaly év vége felé váratlanul előrukkolt a farbával: A HÁBORÚT A CSATAMEZŐN, ÉS NEM A DIPLOMÁCIÁBAN KELL MEGNYERNI. („Kell még valamit mondanom, Ildikó?”) Utóbb már rendszeresen olvashattuk: OROSZORSZÁGOT LE KELL GYŐZNI.

Putyinnak be kellett látnia: NYOLC ÉVIG TÁPLÁLT REMÉNYEI – egyenrangú félként kivenni részét a konfliktus békés rendezéséből – FÜSTBE MENTEK. Ha eddig a békés, diplomáciai úton történő rendezés érdekében valóságos harakirit kellett elkövetnie önmagának is, és a Donbassz erre rászorított vezetőinek is, INNENTŐL KEZDVE MÁR NEM KÖTÖTTE SEMMI.

Közben nyugtalanító jelek sokasága gyűlt arról, hogy Ukrajna (mégiscsak) megindítja offenzíváját a Donbassz ellen. Ősz óta az ukrán tüzérség támadásainak intenzitása 2015 eleje óta nem látott hevességű lett. Ezért ez év február 21-én a két népköztársaság vezetése együttesen kérte a Kreml segítségét a mind fenyegetőbb helyzetben.

Közben az orosz elhárítás arról értesült, hogy a Donbassz elleni támadással egy időben Oroszország ellen is súlyos provokáció készül – egyebek mellett az Ukrajna területén működő mintegy harminc amerikai biológiai laboratóriumban sorra próbálnak ki mind újabb biológiai fegyvereket.

Mindez, továbbá az a tény, hogy a Nyugat számolatlanul ontja a fegyvereket Ukrajnába, a liberálfasizmus kibontakozó agresszióját már csak úgy lehet feltartóztatni, megállítani, ha OROSZORSZÁG KELLŐ ERŐ FELMUTATÁSÁVAL ELRETTENTI a mostanra megveszekedett LIBERÁLFASISZTA TÁBORT A TOVÁBBI ÁMOKFUTÓ KALANDORKODÁSÁTÓL.

Ehhez elengedhetetlenek tűnik, hogy a nemzetközi zsivány bandát a volt szovjet határokon túlra söpörjek ki. Erre gondolhatott Szergej Lavrov is, amikor a mostani hadjárat ÚJ FÖLDRAJZI DIMENZIÓIRÓL beszélt.

Ez a tétje a háború mostani szakaszának. Oroszország hadi sikerén, túlzás nélkül, A VILÁGBÉKE SORSA ÁLL, VAGY BUKIK.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)