Csapadék mentes, tavaszias nap vár ránk
A nap első felében sok napsütés várható, délutántól azonban ismét felhők érkeznek, északkeleten kisebb esővel. Az éjszaka változó felhőzetet hoz, de csapadék nem valószínű, írja a HungaroMet.
Délelőtt csökken a felhőzet, a köd megszűnik, így sokfelé napos időre számíthatunk. Délután viszont a Dunántúlon és északon ismét megnövekszik a felhőzet, északkeleten helyenként kisebb eső is előfordulhat. Az északnyugati szél a Dunántúlon és a középső országrészben időnként megélénkül. A hőmérséklet délután 7–14, késő este -1 és +7 fok között alakul.
Nyugat felől egyre többfelé beborul az ég, majd az éjszaka második felében észak felől csökken a felhőzet. Reggelre a Dunántúl délnyugati részének kivételével derült vagy gyengén felhős idő valószínű.
Számottevő csapadék nem várható, a nyugati, északnyugati szél helyenként megélénkül. A hőmérséklet hajnalban általában -2 és +4 fok között alakul, de szélcsendes, északkeleti tájakon ennél hidegebb is lehet.
hétvégén ugyanakkor lehűlés érkezik , vasárnap már 10 Celsius-fok alatt marad a csúcshőmérséklet és visszatérnek a hajnali fagyok is. Pénteken helyenként erős széllökések is lehetnek, számottevő csapadékra nem kell készülni. Kiemelt kép: illusztráció