Csalás és korrupció gyanújával őrizetbe vették az EU korábbi külügyi főképviselőjét
Uniós forrásokkal való visszaélés gyanúja miatt, a belgiumi Bruggében található Európa Kollégiumot (College of Europe) érintő korrupció vádjával indított vizsgálat részeként a belga rendőrség razziát hajtott végre Brüsszelben, az Európai Unió Külügyi Szolgálatától (EKSZ), három embert előállítottak – közölte kedden az Európai Ügyészség (EPPO).
A közlések szerint a belga rendőrség a kora reggeli órákban egyidejűleg tartott razziát az EU brüsszeli külügyi szolgálatának főépülete mellett, a bruggei Európa Kollégiumban, valamint magánlakásokban.
Az Európai Ügyészség vezette, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által is támogatott büntetőeljárás részeként végzett akció során dokumentumokat foglaltak le. Az előállítottakat beszerzési csalás, korrupció és összeférhetetlenség gyanújával hallgatták ki egy olyan üggyel összefüggésben.
Az uniós ügyészség szerint „erős a csalás gyanúja” egy olyan pályázattal kapcsolatban, amely kilenc hónapos képzési programot biztosított fiatal diplomaták számára 2021 és 2022 folyamán. A pályázatot az uniós külügyi szolgálat írta ki, és a kollégium nyerte meg.
Az Euractiv hírportál úgy tudja, a nyomozók azt is vizsgálják, hogy az Európa Kollégium vagy annak képviselői rendelkeztek-e előzetes ismeretekkel az EKSZ pénzügyi támogatását élvező Európai Unió Diplomáciai Akadémiájának (EUDA) finanszírozását célzó nyilvános pályázattal kapcsolatban.
A nyomozás az egyik oktatási épület 3,2 millió eurós megvásárlásának körülményeit vizsgálja. A gyanú szerint az Európa Kollégium és képviselői a pályázattal kapcsolatos bizalmas információkhoz férhettek hozzá.
Az Európa Kollégium rektora, az olasz szocialista Federica Mogherini, aki korábban az EKSZ-t vezette, és idén kezdte meg második ötéves ciklusát az oktatási intézmény élén, nem válaszolt a megkeresésekre.
Brüsszeli sajtóértesülések szerint Mogherinit is őrizetbe vették.
A vizsgált időszakban az uniós külügyi szolgálatot egy másik szocialista politikus, Josep Borrell vezette – tették hozzá.
Az EKSZ szóvivője kedden, az Európai Bizottság szokásos napi sajtótájékoztatóján, újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: nem kommentálja a folyamatban vélő nyomozást, majd hozzátette: a külügyi szolgálatnak nincs további információja a vizsgálatról.
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű




![Kiemelt kép: Izrael a háború kezdete óta több gázai templomot is célba vett, köztük a görög ortodox Szent Porphyrius templomot, amely a világ harmadik legrégebbi temploma. [Getty]](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2025/11/kereszteny-templom-Gazaban.jpg)






