KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Csaknem 400 zsoldos esett el három héten belül Ukrajnában

Az orosz védelmi minisztérium szerint az elmúlt három hétben csaknem 400 külföldi zsoldos halt meg Ukrajnában.

„A kijevi rezsim bevallása szerint mintegy 20 ezer külföldi zsoldos érkezett Ukrajnába, azonban a valós szám ennél nagyságrendekkel kisebb, ráadásul folyamatosan csökken”

– áll a minisztérium közleményében.

Megjegyzendő, hogy az elmúlt három hétben Ukrajnában a zsoldosok száma 3221 főről 2741-re csökkent.

„Ez idő alatt – annak ellenére, hogy további 151 zsoldos érkezett – 391 fegyverest semmisítettek meg. További 240 „vadlúd”elhagyta Ukrajnát”

– közölte a védelmi minisztérium.


Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban az üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Így történt az amerikaiak légicsapása az iráni atombunkerek ellen

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!