Cs. Szabó Béla: Megtámadók és megtámadottak

Európa súlyosan alábecsüli az oroszokat, Amerika már tudja, hogy tévedett

A címben szereplő többesszám nem véletlen! Mindenki tudja, hogy a NATO harcol Oroszországgal és Oroszországot így, vagy úgy, de segítik a koreaiak és a kínaiak. NATO tisztek estek fogságba Ukrajnában, sőt haltak meg nekik idegen érdekekért. Még Trump is szót emelt az alaszkai találkozón a brit tisztek ügyében, hiszen mint egy külföldi hadsereg tisztjei terroristáknak minősülnek így nem jár nekik a genfi egyezményben leírt jog és védelem!

Három éve folyik az öldöklő és mindent megsemmisítő háború. Ha csak az ukránok háborúznának az oroszokkal, akkor már rég vége lenne a háborúnak és magának Ukrajnának is. A sok oda vezényelt fegyver és hadianyag, no-meg az igen komoly felderítési anyagok, – amelyek több műholdról érkeznek és például az elfogott tisztek értelmezik és szortírozzák – tudták elodázni a gyorsabb orosz előrenyomulást.

Mondhatjuk tehát, hogy a nyugati és az amerikai pénz áll szemben az orosz tőkével, amelyből már az amerikai pénz elvándorolt és csak a gyártási kapacitás maradt meg, amely nem kevés, de csak világpiaci áron hajlandó szállítani.

Így már csak Európára maradt az a „nemes(?)” feladat, hogy pénzével és vagyonával helyt álljon ebben a véres háborúban. Az ukránok adják az emberanyagot, „ágyútölteléket” nyugat meg a pénzt és technológiát!

Az tehát a kérdés, hogy miként tudja az orosz hadsereg állni a versenyt emberben, hadianyagban, technológiában és nem utolsó sorban tőkével a három éve folyó háborúban? Kétségtelen tény, hogy az orosz veszteségek is hatalmasak emberanyag(?) tekintetében, azonban az elvárt társadalmi felháborodás és ellenállás nem következett be,

sőt a tények szerint szinte az orosz birodalom minden nemzete egyöntetűen kiáll a háború mellett és elviseli a megszorításokat és veszteségeket. Természetes, hogy egyéni szinten már más egy emberélet elvesztése, hiszen a gyermek ott is egy szent dolog.

Az az elvárás, amit a nyugati politika és főleg Viktória Nuland szorgalmazott és elvárt volna nem teljesült/teljesülhetett. Érdekes, az a nyugati és amerikai tévhit, amelyben nem hajlandóak elfogadni azt a tényt, hogy

az orosz emberek a végletekig kitartanak és szolgálják a hazájukat, még akkor is, amikor a legmostohábban bánik az velük, lásd a kommunizmus idejét, amikor is szinte „fát hasogattak” az emberek hátán, de akkor is védték az ő „orosz anyaföldecskéjüket”!

Nyilvánvaló most is ez történt, hogy megértették és elfogadták azt a tényt, hogy olyan helyzetbe került a „hazájuk”, hogy nincs más lehetőség, mint háborúval megvédeni a saját fajtájukat ezáltal a hazájukat is! Ebben csak az a döbbenetes, hogy a külföldi hírszerző szolgálatok mennyire felületesen elsiklottak(!?) egy olyan tény fölött, amely komoly kockázatokat jelent a jelenlegi ügy kapcsán.

Kijelenthetjük, hogy az orosz politikának a társadalmi támogatottsága megvan a háborúhoz.

Fenn marad az kérdés továbbá, hogy miként tudja működtetni a hadsereget és a hadiipart az orosz állam, hiszen közismert tény, hogy a nyugat (Amerika és az EU) jóval gazdagabb, technológiailag fejlettebb még mindig az orosz gazdaságnál. A kommunista érához viszonyítva persze jóval fejlettebb, azonban az orosz társadalomban megmaradt az a kettősség, amely a kommunizmusban is megvolt, vagyis

a katonai fejlesztés és a kutatás, valamint a gyártás mindig prioritást élvezett a polgári termeléssel szemben.

Ez Oroszország fennmaradásának és túlélésének záloga, no meg az atomtöltetek hatalmas száma!

A háború kezdetén természetesen szinte azonnal átrendezésre került, mind a gazdaság, mind a pénzügyi szektor, hiszen ha jól belegondolunk, akkor a rubel árfolyama szinte változatlan maradt, egyedül az orosz nemzeti banki alapkamat ugrott egy rendeset, hiszen a Montecuccoli-nak tulajdonított mondás szerint a háborúhoz három dolog kell, pénz, pénz és megint pénz. A háború három éve alatt az ellátás zavartalan, talán a személyautó választéka csappant meg alaposan, de úgy gondolom, hogy ennek a kárát nem az oroszok isszák meg, hanem az Európai Unió. Mégis, hogy lehet az, hogy az orosz gazdaság szinte töretlenül tudja teljesíteni, mind a hadsereg és a polgári élet elvárásait immáron három éve? Vélhetőleg háború esetén az elnök felülírhatja az alkotmányos jogokat, amelyekkel a teljes tulajdonosi kör jogait és kötelességeit újra szabályozzák. Ebben semmi ördögtől való nincs, hiszen minden normális jogállamban vannak hasonló, a kifejezetten háborúra alkalmazott jogszabály gyűjtemények, amelyek a kormányzatok rendelkezésére állnak.

Csak emlékeztetőül a II. világháborúban a rokonságukban megtörtént eset, amelyben egy személyautó behívóparancsot kapott a Honvédelmi Minisztériumból és amelyet soha többet nem láttak viszont, valahol ott maradt a Don kanyarnál szétlőve! Joga van a kormányzatnak a kutatóintézeteknek előre szabott határidővel új fegyverzet fejlesztésére utasítást adni. Jól látható a háború menetén, hogy miként változtak/változtatták meg a drónok fejlesztése és sokszínűsége mind a két fél háborús stratégiáját.

Mind a két fél óriási energiákat és pénzt helyezett mind a fejlesztésbe, mind a gyártásba. Azonban van egy lényeges különbség a két háborúzó fél termelési módozata között! Az egyik egy totális hadigazdaságra állt át, ez Oroszországban nem ismeretlen hiszen a kommunista éra egyik alapvető sajátossága volt. A másik viszont megmaradt a normális békeidőben szokásos termelési mód mellett. Ez jól érzékelhető termelési és értékesítési árkülönbséget okoz, vagyis amíg a nyugati világ kormányai a világpiaci árat kénytelenek megfizetni, addig az orosz kormányzat csak a bekerülési, vagyis a közvetlen gyári árat fizeti ki.

Ha belegondolunk, akkor

ez óriási teher a nyugati világ, vagyis a NATO számára és így már érthető, hogy az USA miért szállt ki a „játékból” hiszen óriási államadóssággal küzd, amelynek leküzdése szinte így is reménytelennek látszik.

De nincsen jobb helyzetben az EU sem, hiszen nemrég jött a hír, hogy Nagy Britannia éppen most szándékozik IMF hitelt felvenni és úgy tűnik, hogy ebbe a cipőbe lép Franciaország is, ahol szintén nagy az államadósság, közel 120%-os a GDP arányos adósság. A német ipar az elhibázott EU-s szankciók miatt szintén erős lejtmenetben van és még nem látszik a gödör alja! Olaszország ahol Melonit tovább sodorja az ár, ott sem rózsás a hangulat hiszen, a GDP arányos adósság 145%, ami igen erős korlátot szab az ukrán-orosz háború támogatásának. Egyedül Ursula von der Leyen rázza alaposan a rozsdás kardját a NATO vezetőjével egyetemben – kerül amibe kerül – a MI PÉNZÜNKBŐL, vagyis a „kibicnek” semmi sem drága, ha az a 480 millió hülye fizeti a számlát! De úgy tűnik, hogy sokan ki fognak hátrálni az ügyből, hiszen ha összeomlik a gazdaságuk, akkor általában elszámoltatásnak kellene következni, de mint tudjuk Furcsán Nyerenc óta ez megint egy nehéz dolog!

Nos ennek ellenére azt mondom a háború még egy jó ideig folytatódni fog, mert

az orosz félnek a félmegoldás nem jó! Vagyis egy ellenség a hátában elfogadhatatlan, tárgyalni viszont csak megbízható, szavahihető politikussal lehet, de Zelenszkij nem ilyen, sőt már kétszer megégették magukat az oroszok és – joggal – nem hisznek senkinek.

A nyugati világ kényszeredetten próbálja a közvéleményt befolyásolni azzal, hogy riogat az orosz invázió lehetőségével. Egyre kevesebb sikerrel!

A diplomáciában teljesen szokatlan amit Zelenszkij elkövetett, hiszen tudatosan és nyíltan kettétépett egy megállapodást, amelyet mind a két fél, sőt az elsőt a MINSZK-it még a nyugat prominensei is aláírtak. Most viszont jöhetne az a kérdés, hogy: kell még valamit mondanom Ildikó? Csak nem Ildikónak címezve, hanem Ursulának és a nagy „barátjának” Zelenszkijnek!

 A szerző: újságíró

Toll és Igazság – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt képen: orosz gyártású Shahed drónok a gyártóüzemben / Fotó: twz.com

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!