KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Cs. Szabó Béla írása az MSZP politikai helyzetéről

Cs. Szabó Béla: Az MSZP és az út vége

Az egykor meghatározó, volt kormánypárt mára a politikai jelentéktelenség szélére sodródott, és úgy tűnik, végleg elveszítette kapcsolatát a valósággal. Cs. Szabó Béla, a Toll és Igazság Portál és a NIF rendszeres szerzője, legújabb elemzésében tűpontos látleletet ad az MSZP agóniájáról. Vajon van még visszaút a történelmi süllyesztőből, vagy a párt végleg elérkezett az út végéhez? A szerző gondolatait változtatás nélkül közöljük.

Eljött ez az idő is! Az MSZP bejelentette, hogy nem indul a választásokon. Az MDF, az SZDSZ, valamint a Kisgazda Párt után az MSZP is az utolsókat leheli ki azon pártok után, akik még a „nagy kezdetnél” elindítói voltak a rendszerváltásnak nevezett, mások által csak gengszter váltásnak csúfolt eseménysornak. Egy utolsó nekrológ mindenképpen kijár ennek a pártnak is, hiszen az okos ember más kárán tanul és ha van követendő jó is, akkor azt szintén magáévá teszik az arra illetékesek.

Természetesen ez még nincs így kijelentve, de tudvalévő, hogy egy párt, ha leküzdi magát a 1% környékére, akkor már onnan a jó Isten sem tudja felemelni, hiszen a pártcsatározásokhoz csak három dolog kell, pénz, pénz és újból pénz. Természetesen az sem árt, ha vannak hiteles és értelmes alanyok, akik képesek felmérni egy nemzet, vagy ország valós politikai, gazdasági és társadalmi igényeit és lehetőségeit!

Ezek a fenti dolgok az elmúlt 30 év időszakában mondhatni csak hellyel-közzel valósultak meg. Többnyire nem a személyek kvalitásával volt a baj, – de az antikvalitásból is volt bőven(!) – hanem a társadalmi elvárás és annak végrehajtása volt az, amely soha nem tudott összhangba kerülni, átfedni egymást. A cím kedvéért most összpontosítsunk az MSZP-re.

Azt mindenképpen le kell szögeznünk, hogy az MSZP rendszerváltáskori vezetői, azok ugyan azok voltak, akik csődbe juttatták az országot az előző kommunista időszakban.

Ezt azért muszáj kategorikusan rögzíteni, hogy a hitelesség kérdése az látható és tapintható legyen már a legelején. Ez természetesen közvetlen az Antall-kormány utáni időszakra vonatkozik, amelyben az általuk generált gazdasági demagógia szerint, mindent jobban és hatékonyabban tudtak volna tenni és csinálni az Antall-ék helyett. Az akkori „pártfűrer” Horn Gyula, aki a határátvágással ellopta a show-t Pozsgay elől kellően dörzsölt volt ahhoz, hogy úgy ígérjen, hogy semmit sem keljen, hogy adjon! Mesterien húzta csőbe, az akkor még politikában kezdő MDF-et, az olyan kézben tartott emberekkel mint Göncz és az SZDSZ. A tönk szélén egyensúlyozó ország túl nagy elvárásokkal lendült neki az úgynevezett rendszerváltásnak. Nem volt kellően tudatosítva a társadalom arról, hogy valójában mekkora is a baj! És ez nem volt érdeke az akkor még ellenzékben lévő MSZP-nek sem! Éppen ezért a választók úgy gondolták, hogy lecseréljük a kormányt és KÉSZ, minden a helyére kerül! Horn pontosan tudta, hogy a baj óriási, éppen ezért rá tudott játszani arra a szociális demagógiára, amely végső soron mind a győzelmet jelentette neki, de a katasztrofális vereséget is négy év múlva.

Ez is érdekelheti:  Orbán Viktor Hatvanban: „Nekünk nem Brüsszel, hanem a magyar emberek adtak felhatalmazást”

Horn Gyula lehet, hogy kiváló külpolitikus volt, de a tanult szakmájában a közgazdaságban már nem volt kellő tudása. Az általa és a tanácsadói köre szerint (SZDSZ) a privatizáció, amelyet hihetetlen gyorsan és minden körültekintés nélkül levezényelt, szó szerint katasztrófába sodorta az országot! Ma is vannak olyanok a baloldalon, akik azt mondják, hogy ez túlzás és nem fedi a valóságot – meg ilyeneket!

A munkanélküliség megugrása mellett, szinte letarolta a társadalmat a forint csúszó leértékelése, valamint az állami vagyon gyorsított ütemű piacra juttatása. Az sem volt kedvező, hogy a privatizációs szerződések semmilyen kötelező formulát nem tartalmaztak a hazai termelés fokozására, vagy akár a privatizált objektum megtartására és a termelés folytatására (cukoripar, növényolajipar)! A beruházók abban voltak érdekeltek, hogy az alapanyagok minél nagyobb hányadát a saját nemzetük honos iparából a szerezzék be!

Ez azt eredményezte, hogy hihetetlen pénzügyi (deviza) nyomás nehezedett az MNB-re. A fenti események azonban csak egy cseppként járultak hozzá az MSZP mélyrepüléséhez. Ezek után jött az az ember aki felemelte, majd a mélybe taszította a saját pártját. Ez az ember mint már sejtik, Gyurcsány Ferenc, aki kétségtelen tény, hogy értett az emberek nyelvén és sikeresen kommunikált is velük. Azonban Gyurcsány volt az, aki a mai napig kiható módon megosztotta a magyar társadalmat azzal, hogy éket vert magyar és magyar közé.

A 2004-es népszavazás a kettős állampolgárságról olyan mértékű sebet ejtett a magyar nemzet lelkén, amely szinte letargiába ejtette a külhoni magyarság java-részét.

Ezek a hangok a mai napig sajnálatosan megvannak egyes pártok politikai programjában. Az ok, amire hivatkoznak, hogy aki nem adózik Magyarországon az ne is szavazhasson! Csak egy érdekességként vetném fel, hogy aki Magyarországról kimegy dolgozni attól is meg kéne vonni a szavazati jogot? Ez a logika nonszensz, embertelen és aljas!

Ez is érdekelheti:  Trump arra kérte Putyint, hogy a rendkívüli fagyok miatt egy hétig szüneteltesse Kijev bombázását

Még ide tartozik a 2006-os rendőr attak, amelyet már kellően kitárgyalt az ország és nem növelte az MSZP népszerűségét sem. A következő mélyütés az elhíresült őszödi beszéd volt, amelyet az MSZP-nek bevittek és amit a mai napig kiválónak tart az azt elmondó exminiszterelnök! (ATV, Mérlegen című műsor: 2025. nov. 25.)

Ez azért is szomorú, mert igazságbeszédnek tartja a mai napig, vagyis azt, hogy: átverték a társadalmat, nem tettek meg mindent az ország érdekében, tudták, hogy ki fog robbanni egy tüntetés, de majd szépen hazamennek utána, olyan terheket akasztottak a nemzet nyakába, amelyeket több mint tíz éven keresztül kellett korrigálni.

Ez olyan mértékű erkölcsi nihilizmusra utal, hogy egy ilyen ember nem lehet soha többet a köz „szolgája”! De nem szabad megfelejtkeznünk a hiteltelenség egy másik személyéről a „hiteltelenség nagyasszonyáról” Lendvai Ildikóról, vagyis a „nem lesz gázáremelés” szlogen megalapítójáról, amellyel a választók minden politikai kijelentés mögött ma már mélyen kutatják az igazságtartalmat! Teszem hozzá: Joggal!

Ez az az út, amely idővel a biztos bukáshoz vezet. De a társadalom azt is megérzi, sőt bizton tudja azt amikor az ígéretek helyett valami egészen más történik a hazájában, vagyis amikor a nemzet érdeke elé egy más érdek furakodik be úgy, hogy annak a negatív hozadéka a magyar társadalomra hárul vissza. Ma már muszáj komolyan venni az embereknek a politikát és a politikust, mert aztán úgy fognak járni mint nyugaton, ahol lassan a nemzeteknek nem lesz hazájuk, miközben a társadalmak ájuldozva nézik a szivárványba burkolózó migránsokat.

Cs. Szabó Béla

Toll és IgazságNemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt képen Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre / Fotó: mszp.hu

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!