Cölöpök helyett Gerenda

Na, látod, erről van szó!

Térjünk rá rögtön az elején a lényegre, ami pedig röviden összefoglalva így hangzik:

Ami itt van, minden, úgy szar, ahogy van. De legalábbis addig egészen biztosan, amíg Orbán ül a kormányrúdnál.

Lázadozik a belterjes butapesti belvárosi… majdnem azt írtam elit, de nem írom, mert ezeket sok mindennek lehet nevezni, csak éppen elitnek nem. Szót sem lenne érdemes vesztegetni a tolerancia honi retorikai bajnokaira, de ismét eszünkbe juttatják, ők még léteznek, itt vannak, jelentkeznek, kérik vissza a labdát, mondván, túl soká volt az ellenfélnél.

Csak így közbevetőleg emlékeztetném a tisztelt Olvasót, mindjárt itt az elején, kérezkedik vissza az a Kóka Johnny is, aki még a saját pártját is becsapta, csak csalással tudott felülkerekedni az elsőbbségért folytatott, eredetileg nemesnek szánt, aztán később kiderült, nemtelenné váló küzdelemben.

Mindeközben a végzetesen két osztatúvá amerikanizálódó kis országunkban újra feltették a már unalomig ismert „becsomagolva áll a bőrönd” című lemezt. (Copyright by Aczél Acsádi Endre és Imre Kertész) Igaz, ezúttal továbbmentek egy lépéssel a tematikában, Gerendás Péter személyében, a még mindig meglehetősen komoly súlyt képviselő médiájukon keresztül beindult a hangulatkeltés, mégpedig ezerrel. Most értjük csak meg igazán, mennyire álságos és hazug az a kijelentés, miszerint jobb oldali médiatúlsúly alakult ki az országban.

A magam részéről természetesen megértem, mennyire kellemetlen, amikor az ellenfél is összekapja magát és kezd kinőni a semmiből, felzárkózva a politikai vetélytárshoz. Csak hát igen furcsán néz ki, amikor valaki azt rója fel a politikai versenytárs számára, amit ő is napi gyakorlatként űzött kormányzati regnálása alatt, nevezetesen, hogy a másik is igyekszik a lehető legtöbbet összelopni a maga kormányzati ciklusa alatt. Ja, hogy a másik ezt keményebb, diktatórikusabb eszközökkel teszi, mint annak idején ők, hát ez már hibaszázalékként jelenik meg, tetszettek volna kreatívabbaknak lenni, mondhatnánk ironizálva Antal Jóska stílusában. Ha jóval rövidebb idő áll a rendelkezésedre, hogy legalább annyit összelopj, mint a másik, ne csodálkozz, ha az erőfeszítések is megsokszorozódnak, mondhatnánk, turbó fokozatba kapcsolnak!

Egy a gond, bárki is húz hasznot éppen a politikai váltógazdálkodásnak nevezett gigantikusan nagy hazugságból és átverésből, a végén mindig velünk fizettetik meg a tobzódás árát.

Szót sem lenne érdemes vesztegetni Gerendás Péter zeneszerző távozási szándékának bejelentésére, annyira érdemtelen az ügy. A tömegbe lövető géppuskalábú fredaszter-imitátor megmondta annak idején: „El lehet innen menni! Tessék!”

A fasizálódó Magyarország demokráciáért való aggódásai közepette újabb mérföldkőhöz érkeztünk. Gerendás Péter zeneszerző bejelentette, elege volt.

Az ember bele se mer gondolni abba, mi lett volna, ha az SZDSZ és egykori holdudvara mondjuk a második világháború előestéjén élt volna és meghallja, hogy kezdetét veszi a nagy világégés. Két variációt tudok elképzelni. Az egyik szélsőérték: azonnal kirepülnek Berlinbe, mint a feltétlen talp- és seggnyalás, valamint az elvtelen hajbókolás bajnokai, felajánlják szolgálataikat a Führernek és a Harmadik Birodalomnak. A másik, hogy öngyilkosságot követnek el, hiszen lényükből fakadóan, nem tudják elképzelni a létezésüket még a legenyhébb – nem általuk fenntartott – (vélemény)diktatúrában sem.

Visszatérve Gerendás Péter nagy port felvert bejelentésére.

Már az önmagában elgondolkodtató, hogy ekkora port verhetett fel Gerendás Péter bejelentése. Még csak nem is celebritás a pofa, szimplán csak valakik által többszörösen díjazott zeneszerző. Elbocsájtó szép üzenetében meg is indokolta elhatározását. Vannak ugyan, kik állítni merészek, hogy Gerendás uram távozásának valódi okai nem ezek, hanem hogy a piacgazdaság kíméletlen farkastörvényei közepette a kutyának sem kell. Istenkém, akadnak még páran, akik így jártak.

De ez csak pletykabeszéd, különben is piacgazdaságra hivatkozni mindig csak akkor célszerű és kifizetődő, amikor éppen a másik fél játékosa szív.

Nincs sajtód, nincs tévéd? Vegyél magadnak! – mondta annak idején, ha jól emlékszem a Kárpátok Cicerója. Most viszont beütött a krach. Nagyon úgy tűnik, darab ideig még nem – a szó valódi értelmében – se nem szocik, se nem libsik lesznek nyeregben, megképződött az általuk elképzelhetetlennek tartott eset, visszafelé sült el a kapanyél.

Példának okáért Kovács Jóska műbútorasztalos kényszerű kivándorlása a kutyát nem érdekli, nem borzolja a kedélyeket a legkisebb mértékben sem. Ennek valószínűleg két oka van, egyrészt a szűk hozzátartozókon és arckönyv ismerősei népes táborán kívül példabéli Jóska barátunkat a lőtéri kutya sem ösmeri, tehát nem mérvadó közszereplő, másrészről az ő kényszerűsége szimplán állampolgári kényszerűség, azaz nem a fasizálódás, a zsidózás, a cigányozás és a többi manapság nem éppen komilfó apropó szolgál távozása motivációjaként, egyszerűen csak szeretne életben maradni. Az életben maradást pedig úgy képzeli el, hogy érzékelhetően, értsd kézzel foghatóan több pénzt keres meg ugyanazért a munkáért valahol tőlünk nyugatabbra.

Egyébiránt jelzésértékű az is, mire képes a hatalom- és a kommunikáció koncentráltsága némi készpénzösszeggel megtámogatva. Kicsit hasonló a dolog ahhoz, amikor az éppen hogy lézengő tüntetőket némi rutin árán sikerül lekapni úgy, hogy tömeg látszatát keltsék és fordítva. Médiaszakos hallgatók diplomamunkát írhatnának belőle. Hogyan kell hatékonyan – akár országos méretűvé – felerősíteni valamit, kihasználva a médiahátszelet. A következményeket pedig viselje és fizesse már valaki más. Az ország közvéleményének, közízlésének, közhangulatának, gondolkodásának döntő mértékű befolyásolásával, formálásával, rombolásával(?) mi a magunk részéről elvégeztük a feladatunkat, a többi már nem ránk tartozik.

Visszatérve a Gerendás-ügyre. A minap az egyik kesergő hozzászóló kommentjében olvastam, hogy a lakosság egyharmadának nagyon nem tetszik, ami itten folyik.

Na és? Élhetnénk az azóta már a klasszikusok magasságaiba emelkedő és egyáltalán nem viccesnek, hanem nagyon is komolynak szánt Horn Gyula-i szófordulattal! Kit érdekel, kispajtás? Hát nem ez a demokrácia? A többség uralma? Egész igáig nem erről papoltatok folyamatosan a nap huszonnégy órájában? Nem a demokráciáért meg a jogállamiságért voltatok úgy oda egész idáig, libsikéim, eftikéim?!

A hangoskodó egyharmadnak nem tetszik Orbán diktatúrája? A jelek – de legalábbis a felmérések és az időközi választások – szerint a másik kétharmadának meg tetszik.

Van egy kis gond! A nép maradt ugyanaz! Ráadásul nem lehet leváltani! No, mármost mit lehet tenni ebben a felettébb kínos helyzetben, amikor a népnek – oldaltól függetlenül – totálisan elege lett az őt kiszipolyozó politikai osztályból?

A garnitúrának az a fele (utódpárt és csatolt részei: MSZP-SZDSZ-LMP) amelyik az emberek szemében kiesett a pixisből, kepectet ezerrel, hogy oda nagy nehézségek árán ugyan, de valahogy mégis csak visszakerüljön.

Az egyívású (KISZ-gyökerű) csapat másik fele, amelyik a 2010-es proteszt szavazás, és a kétségkívül sajátos módon torzító magyar választási rendszer jóvoltából egyszerűen túlnyerte magát, elkezdte a magyar lakosság módszeres és tömeges méretekben történő elűzését a szülőföldjéről. Különös kettősség zajlik e tekintetben is. Éppen akkor, amikor hosszú idő után állampolgárságot és szavazati jogot kapnak a gúnyhatáron kívül rekedt honfitársaink, ezzel egy időben csak az egykori kitántorgáshoz fogható mértékű – Matolcsy hivatalos beismerése szerint is – félmilliós (a valóságban ennél egészen biztosan jóval nagyobb) magyar tömeg nyugaton keresi a boldogulását. És aki innen egyszer kitette a lábát, a jelek szerint nem is nagyon kívánkozik ide vissza.

Mondjuk azon is érdemes lenne elgondolkodni néhány röpke pillanat erejéig, miért nem esik egy árva szó sem arról, hogy’ a rossebbe van az, hogy a sokszorosát kereső nyugatiak jóval nagyobb fizetésekből hasonló, vagy nálunk olcsóbb rezsit fizetnek. De legalábbis a keresetükhöz mérten jóval kevesebbet költenek életben maradásra!

Erre mondom én azt, hogy ezek egyívásúak. Egymásból élnek. Francisco és Viktor is. KISZ-titkár mind a kettő. A múlt emberei, a múlt eszméivel, gondolataival, csak önkényuralmi rendszerben tudják elképzelni a létezésüket. Alkalmazkodóképességük némelykor ugyan még hagy kívánnivalót maga után, de azért kezdenek kikupálódni. Néha napján hibaszázalékként ugyan még belelőnek a tömegbe, a polgári engedetlenséggel játszadozókért pedig minden előzetes figyelmeztetés nélkül lakásra mennek és onnan viszik be őket, mégpedig haladéktalanul. Az éppen aktuális ellenoldal sajtója és médiája pedig azonnal félreveri az összes létező és nem létező vészharangot. Az egyik csengőfrászt és fekete autót vizionál, a másik a fasizálódó Magyarország rémképét vetíti elénk. (Idősebbek talán még emlékeznek, kétségkívül fura megfogalmazás a pártállam viszonylatában nemzeti ünnepről beszélni, de tény, ezen alkalmakkor be kellett szolgáltatni az írógépek kocsinak nevezett alkatrészét, hogy ne lehessen illegális röplapokat és egyéb szamizdat jellegű irományokat barkácsolni otthon.)

Visszatérve a két versenyzőre. Mivel még mindig a múltban élnek, ezért nem képesek nemhogy megválaszolni, de feltenni sem, nemhogy a jövő, de a ma kérdéseit sem. A folyamatos, oldaltól független tökölődés közepette pedig fel-, és megerősödnek a szélsőséges hangok, amin nem is lehet csodálkozni, hiszen a Kárpátok Cicerója nem ezt ígérte Kompország lassan vízbe fúló lakóinak 2004. május 1-jén. Aszonta jó lesz nekünk az EU-ban. Hát nem lett. Ráadásul az uniós csatlakozás vesztesei is nagyjából egészéből ugyanazokból kerültek ki, mint a rendszerváltozásnak nevezett hatalomátrendeződés vesztesei. Ez az immáron több mint két évtizede tartó országos méretű töketlenkedés az, ami a politikai osztály felelőtlensége. (az emlékezetes december 4-e óta egyszerűen nem érdemlik meg tőlem az „elit” kifejezés használatát) Lapátra velük mind!

Gerendás úrhoz pedig csak annyit, és ez példázza igazán jól Mammon világát, ahol mindent mennyiségben, értsd: pénzben mérnek, azt is, amit nem lenne szabad! Ide már nem elég a tálentum, sőt, talán az számít a legkevésbé! (Lásd Vitézy Dávidka!) El kell tudd adni magad! A kis hazánkban szélsőségesen értelmezett politikai váltógazdálkodásnak köszönhetően mostanság, ha jót akarsz magadnak, nem tanácsos odacsapódni egyik oldalhoz sem! Ha megváltozik a politikai, de legfőképpen a hatalmi széljárás és más fújja ki a passzát hátszelet a vitroládból, könnyen pofára esés lehet a vége a dolognak, s mivel az előző garnitúrának már megvolt a két egymást követő ciklus, most a nagyságos vezérlőfejedelem is arra játszik, hogy ezt nekik is simán meg kell ugorniuk, tehát az ellentábor és lieblingjei számára is kilátásba van helyezve a hét helyett nyolc szűk esztendő. Ezért éreznek kényszert arra mindkét oldalon, hogy a lehető legrövidebb idő alatt a legtöbbet gyarapodjanak (értsd: lopjanak össze maguknak). Mi, a kisemberek pedig közben megyünk lefelé megalázóba. Akármelyik oldal is legyen hatalmon. Orbánék alatt indult el a devizahitelezés Franciscóék csak turbó fokozatra kapcsolták. Közben mindkettő elégedetten hátradőlt a bársonyszékben, mi pedig kitartóan szívunk, azóta is. Ne csodálkozz, és ne lepődjön meg Gerendás úr sem azon, hogy a fővárosnál anyagilag sokkal rosszabb helyzetben lévő Vidék-Magyarországnak elege van a polkorrektség jegyében bevezetett vélemény diktatúrából! Ezen ugyanis nincs mit csodálkozni! Ja, és még valamit! A változások kieszközlésére senki ne merjen forradalomra gondolni, mert az be van tiltva! Francisco még 2006-ban betiltatta! Marad tehát a hivatalos, a parlamenti út. Lehet ezt így is, tessék fellapozni a történelem könyveket! Remélem a Jobbik – erre már csak a nevéből adódó kötelezettség is figyelmezteti – jobban csinálja majd, mint a kis bajszos szobafestő.

Értelmezze ez utóbbi mondatot mindenki úgy, ahogy akarja. Egyre azonban felhívom mindenki figyelmét! A téma fontossága megköveteli mindenkitől, hogy felfogja és megértse, ez nem verselemzés, hogy mindenki azt gondoljon bele, ami éppen a számára a legszimpatikusabb, legkifizetődőbb, vagy amit a tanára éppen hallani akart!

Rövid idézet a témával kapcsolatban az Arckönyvön talált egyik hozzászólásból:

„Tisztelem Gerendás Pétert, elismerem bátorságát a kilenc gyermekért. Ez előtt hátszele volt, ezt kihasználta. Tehetséges muzsikus, de nem tartozik a legjobbak közé. Miért derogál neki, hogy tanítson gyerekeket, szerettesse meg velük a zenét? Miért kell nyilatkoznia, hogy elmegy? Pénzt kap érte? Ha úgy érzi, nem tud itt élni, csendben menjen el. Gondolja, hogy máshol meg tudja húzni magát? Nagyobb figyelmet máshol sem kap, hacsak nem arra hivatkozik, hogy politikai üldözött lett, mert nem foglalkoztatják eleget.”

No comment.

Gerendás úr üzengetéseivel egy időben, sőt már azt megelőzően is üzengettek és azóta is üzengetnek a magyar népnek. Ez egy rövid, ám annál érthetőbb üzenet, mely így hangzik:

TAKARODJ EL ERRŐL A FÖLDRŐL, MER’ KELL A HELY MÁSNAK! EZT ÉRTSD MEG MÁR VÉGRE TE SZERENCSÉTLEN!

Még csak annyit a végére: miért mindig csak ebből a két levitézlett, egy ország vezetésére teljesen alkalmatlan bandából lehet választani?! Bocsánat, nem is, nem a „lehet” a jó szó, asszem a SZABAD lesz itt a megfelelő kifejezés! Csak belőlük SZABAD választani, minden más meg- és be van tiltva! Ez nagyon fontos, hiszen éppen amerikát, igen, így, szándékosan kisbetűvel írott amerikát csinálnak itten, még pediglen ezerrel. Véleménydiktatúra, kézen fogva a rendőrállammal, a szó legszorosabb értelmében meleg-váltásban. Ez épül most itt a szemünk láttára a fülünk hallatára.

Senkit sem hagyunk az út szélén – mondja a vezénylő tábornok már jó ideje. És valóban. Senkit nem hagynak ott, kitartóan és nagy szorgalmatossággal hajigálják bele az útszéli árokba a kíméletlen versenyben lemaradókat, vagy az abban részt venni nem kívánókat. A politikai lövészárok két oldalán egymásra acsarkodók csak egyetlen dologban tudnak kiegyezni – ugye érzik a szó igazi, valós jelentéstartalmát (?) –, halálra kell kövezni mindenkit, aki sehova sem hajlandó behódolni.

Gerendás úrnak pedig sok sikert kívánok külhonban, ahol bármennyire is igyekszik, bármennyire is elvbarátokra talál majd, ő ott akkor is csak egy megtűrt, másodrendű kívülálló lesz.

Végezetül, mindannyiunk okulására, iránymutatásként álljon itt Álmos nagykirályunk legfontosabb bölcsessége:

„A derekasságot nem a nép nagy száma, hanem a lélek bátorsága szabja meg.”

Viseljük hát mi is derekasan azt, amit reánk szabott és reánk hagyott a Jóisten! Az ide nem valók pedig menjenek Isten hírével!

Jó utat!

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

Nemzeti InternetFigyelő