Borzalmas káosz Lengyelországban, elviselhetetlen helyzet szélén az ország

Bartlomiej Sienkiewicz lengyel kulturális és örökségvédelmi miniszter a hatályos alkotmányos és törvényi előírásokat felrúgva, a lengyel alkotmánybíróság előzetes figyelmeztetése ellenére egy általános kötelező erejű jogforrásnak nem minősülő parlamenti határozat alapján, azonnali hatállyal felmentette a lengyel közmédia vezérigazgatóit és új – a politikai baloldalnak kedvező – felügyelőbizottságokat alakított ki a „közszolgálatiság helyreállításának” jelszava mentén.

Alkotmányos válság

A balliberális lengyel vezetés ezzel a lépésével egyszerre sértette meg a lengyel Alkotmány 2. cikkét („A Lengyel Köztársaság demokratikus jogállam, amely a társadalmi igazságosság elveit alkalmazza”), 14. cikkét („A Lengyel Köztársaság biztosítja a sajtó és az egyéb média szabadságát”) és 54. cikkét („Mindenki számára garantált a véleménynyilvánítás, valamint az információszerzés és -terjesztés szabadsága”), valamint a lengyel közmédia vezetőinek kinevezését és felmentését rendező, a Nemzeti Médiatanácsról (RMN) szóló törvényt.

Mindemellett súlyosbító körülmény, hogy az önmagában véve is alkotmány- és jogellenes döntést a hatalom a rendőrség igénybevételével, fizikai erőszakkal, illetve az azzal való fenyegetéssel igyekszik kikényszeríteni (amint azt kezdetben Gyurcsány Ferenc is tette 2006 elején, amely később példátlan terrorrá eszkalálódott).

Ugyanakkor nem a közszolgálati tájékoztatás az egyetlen terület, ahol a Tusk vezette balliberális koalíció az alkotmányos kereteket semmibe véve, és a törvényhozás útját megkerülve, jogszabálynak nem minősülő parlamenti határozattal kívánja keresztül vinni önkényes akaratát. A lengyel parlament alsóházának (szejm) baloldali többsége ugyancsak határozatban szólította fel lemondásra a bíróságok függetlensége felett őrködő Igazságszolgáltatási Tanács (KRS) bíró tagjait, akiknek elsődleges feladata a kinevezésre jelölt bírák előzetes véleményezése.

A demokratikus jogrend és alkotmányos működés ilyen jellegű, szisztematikus felszámolásának tervével és logikájával már a magyar választópolgárok is találkozhattak, hiszen a lengyel példa a hazai ellenzék 2022-es kampányígéreteivel éles párhuzamot mutat.

Ismert, hogy a magyar politikai baloldal és annak holdudvara már több mint 10 éve azon dolgozik, hogy egy esetleges választási győzelem esetén – szubjektív igazságérzetükre hivatkozva – miként tudják alkotmányos puccsal „helyreállítani a jogállamot”.

Ezen gondolatok és jövőbeni törekvések a 2022-es választási kampány időszakában manifesztálódtak, amikor több ismert baloldali jogász „Demokráciát és jogállami alkotmányosságot!” címmel közölt közös publikációt a Népszava hasábjain, amelyben részletesen levezették, hogyan valósítanák meg a hatalom kizárólagos megszerzésére irányuló illegitim és antidemokratikus terveiket.

A koncepció szerint egy új, baloldali többségű Országgyűlésnek az első ülésnapján át kell vennie az Alkotmánybíróság jogkörét, majd – a Lengyelországban most tapasztaltakhoz hasonlóan – egy országgyűlési határozattal és a szükséges választói legitimáció hiányában, egyszerű többséggel érvénytelennek / semmisnek kell nyilvánítania az egész jogrendszer alapját képező Alaptörvényt, illetve a rendszerváltás óta érvényben lévő kétharmados törvényeket.

A baloldali jogászok által „alkotmányos jogállami rendszerváltásnak” nevezett, ám valójában az alkotmányos rend jogellenes megdöntését célzó elgondolást azonnal magukévá tették az ellenzéki térfél politikai szereplői.

Márki-Zay Péter kinevezte közjogi stábjának élére Fleck Zoltánt a javaslat egyik kidolgozóját, a Soros György alapítványa által létrehozott Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (EKINT) igazgatóját. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke az „alkotmányos keretek szétfeszítéséről” beszélt, míg felesége, egyben pártja akkori miniszterelnök-jelöltje, Dobrev Klára úgy fogalmazott, hogy az Alaptörvényt „egy csuklómozdulattal kell a kukába hajítani”.

A közmédia rendszere ellen irányuló baloldali nyomásgyakorlási és beavatkozási kísérletek Magyarországon is visszatérőek.

S bár a közhatalmi pozíciók eltérőek, mégis ami a törvényességet illeti, a közmédiát érintő aktuális lengyel folyamatok éles párhuzamot mutatnak a magyar ellenzéki képviselők közszolgálati médiát befolyásolni törekvő 2018 decemberi akciójával is, amikor baloldali politikusok egy csoportja mentelmi jogával visszaélve, jogellenesen és fizikai erőszakot alkalmazva hatolt be az MTVA székházába, ahol fenyegetőleg fellépve, verbálisan és a személyiségi jogokat semmibe véve félemlítették meg a közmédia munkatársait, valamint akadályozták a közérdekű üzem rendeltetésszerű működését. Minden jel arra mutat tehát, hogy a baloldal – legyen akár kormányon, akár ellenzékben – az erőszak alkalmazásától sem riad vissza annak érdekében, hogy uralma alá vonja a közszolgálati médiát.

Ennek kapcsán érdemes megemlíteni, hogy Donald Tusk a jelenlegi helyzetben a mentelmi jogtól való megfosztással fenyegetett meg minden olyan jobboldali képviselőt, aki a kormányzati intézkedések hatására parlamenti ellenőrzés és adatgyűjtés címén – erőszakmentes és törvényes – ügyeletet teljesít a közszolgálati televízió és az állami hírügynökség székházaiban.

A lengyel baloldal szólásszabadság-felfogása emellett a Momentum korábbi elnökének, Fekete-Győr Andrásnak a nézeteivel is hasonlóságot mutat, aki miniszterelnöksége esetére ígéretet tett arra, hogy politikai alapon fogja eltiltani hivatásuktól azokat a médiában dolgozó szakembereket, akik számára nem tetsző véleményeket fogalmaznak meg munkájuk során.

Annak ellenére, hogy Brüsszel korábban élesen bírálta Lengyelországot a jogállami elvek megsértése miatt, most, amikor tényleges és közvetlen támadás érte a lengyel alkotmányos rendet és demokráciát, a médiapluralizmust, továbbá több alkotmányos alapjogot is, az uniós intézményrendszer mélyen hallgat.

Vera Jourová hallgat

Az események időpontjában éppen Lengyelországban tartózkodó értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos, Vera Jourová a közmédia jelenlegi helyzetét érintő kérdésre mindössze akként reagált, hogy „adott pillanatban nem tud erről nyilatkozni”.

A konzervatív lengyel vezetés idején az unió intézményei és tisztségviselő nem voltak ilyen megengedők, sőt – feladva a tisztségük ellátásával együtt járó függetlenség követelményét -, előszeretettel asszisztáltak a Donald Tusk vezette balliberális ellenzék és a Soros Györgyhöz köthető szervezetek összefogásaként megvalósított politikai nyomásgyakorlásokhoz.

Ez volt tapasztalható többek között a 2019-es igazságügyi reform, az abortusztilalom, vagy a lengyel politikába való külső befolyásolás korlátozása érdekében hozott – alkotmányos és törvényes keretek között elfogadott – jogszabályok kapcsán egyaránt.

Ezekben az ügyekben a különböző uniós testületek és tisztségviselők – olykor jogi köntösbe bújtatott politikai dokumentumok kíséretében – rendre elítélték a konzervatív lengyel kormányt, mondván, az demokratikus jogokat sért, ellehetetleníti és fenyegeti az ellenzéki pártokat, valamint szembe megy az uniós normákkal.

A kettős mérce okai nyilvánvalóak: éppen az antidemokratikus lépéseket megvalósító, valamint az azok eredményeként állami pozíciókba kerülő, a nemzetközi baloldalhoz köthető szereplők a garanciái az uniós birodalmi törekvések lengyelországi meghonosításának. Nem véletlen, hogy a korábban a Soros György által alapított Báthory Alapítvány szakértőjeként dolgozó új igazságügyi miniszter, Adam Bodnar már kézbesítette is a nemzeti bíróságoknak az uniós intézmények kötelezően tiszteletben tartandó döntéseinek listáját.

Hasonló okokra vezethető vissza az uniós bürokraták beleegyezése a magyar baloldal alkotmányos puccsot megvalósítani szándékozó terveihez. Ezt maga Fleck Zoltán ismerte el, amikor a 444-nek adott interjújában elmondta, hogy tájékoztatásukat követően az Európai Parlament baloldali politikai formációi, valamint a brüsszeli tisztségviselők – köztük a két jogállami kérdésekben illetékes biztos, Vera Jourová és Didier Reynders – sem emeltek kifogást az alkotmányellenes és antidemokratikus lépések ellen.

Ugyanakkor a lengyel alkotmányos és közjogi rend antidemokratikus leépítése a baloldal hatalomra kerülése után nemcsak az Európai Unió működését beárnyékoló kettős mércére világít rá, hanem egyben arra is figyelmeztet, hogy a „jogállam tiszta érvényesüléséről történő lemondást” célul kitűző ígéretek mögött – legyenek azok akármennyire is összeegyeztethetetlenek a demokratikus elvekkel – valódi cselekvési és megvalósítási szándék rejlik. Az ilyen típusú törvénytelen és alkotmányellenes hatalomgyakorlásnak pedig nem lehet más eredménye csak belpolitikai válság, polgárháborús állapot és anarchia.

Sorosék régóta meg akarják buktatni a nekik nem tetsző kormányokat

Mindannyiunk retinájába mélyen beleégett a kép, amikor Hadházy Ákos a köztelevízió székházának padlóján, hiányos öltözékben fetreng, miközben a körülötte lévő „politikusok”, a liberális médiamunkásokkal karöltve az hirdették magukról, hogy ők a sajtó és a szólásszabadságért küzdenek. Akkor, a külső személélő számára úgy tűnhetett, hogy mindez egy spontán, alulról szerveződő, nem központi irányítású, nem más által megrendelt, és előre megírt forgatókönyv szerinti történetfolyam kicsúcsosodása.

Ám az elmúlt időszakokban, más országokban lezajló hasonló események láttán arra a következtetésre jutottak, hogy

az, amit Szél Berniék, Tordai Bencéék és Hadházyék műveltek, az bizony egy megrendelt és megrendezett olcsó színjáték volt.Az alábbiakban bemutatták, hogy hasonló kormányellenes atrocitásokra került sor azokban az államokban, amelyek elutasítják a Soros-tervet, akik nem akarnak migránsokat befogadni, és ahol rendszerint jobboldali, függetlenségpárti kormányok vannak hatalmon.

A jobboldali kormányok ellen szövetkezett Soros hálózata

A magyarországi eseményekkel majdhogynem egyidejűleg Szerbiában, Olaszországban, Ausztriában és Lengyelországban is a demokratikusan megválasztott kormányok ellen tüntetések szerveződtek.

A forgatókönyv mindenhol ugyanazt a sémát követte: a liberális média felhergeli a tömegeket, nulla társadalmi támogatottságú politikusok, csoportok pedig megpróbálnak a tömeg élére állni, és hetekig tartó erőszakos incidensekkel nyomás alatt tartani a kormányokat. Várva, hogy valaki rosszat lépjen.
Az itthoni eseményeket ismerjük: a külföldi tőke, és a multinacionális vállalkozások, bankok érdekeit kiszolgáló ellenzéket egyszer csak öntudatra ébresztették; és rájöttek, hogy politikai érdekeiket úgy tudják projektálni, ha elhitetik magukról azt, hogy ők a keményen dolgozó kisemberek oldalán állnak, így a baloldali média segítségével megalkották a „rabszolgatörvény” mítoszát, majd elkezdték hosszas menetelésüket a parlamenti obstrukciótól egészen a cirkuszi bohóckodásig, amely Kunhalmi Ágnes nevezetes videójában, Hadházy Ákos már említett fetrengésében, és Szél Bernadett őrjöngésében csúcsosodott ki. Ám arról sem érdemes megfeledkezni, hogy a Kossuth téren összegyűlt maroknyi szélsőséges (liberális és a jobbikos vegyesen) rendbontásba és utcai erőszakba kezdett. Rendőröket dobáltak, kukákat gyújtogattak és közintézményeket rongáltak meg. A rend őreinek szakmaiságán, a kormánypárti politikusok visszafogottságán, és termesztésen a kormányt támogató többség józan eszén múlt, hogy nem süllyed anarchiába az ország.

A nemzetközi média címlapon hozza a Soros által megrendelt balhékat

A szerb és a magyar kormány ellen szervezett megmozdulásokról a leglelkesebben a nemzetközi média számolt be. A finn tévéhíradók mellett a legnagyobb brit lap, a The Guardian is címlapon hozta, mind a budapesti, mind a belgrádi eseményeket.

A Reuters hírügynökség is több anyagban foglalkozott a „civil” megmozdulásokkal, de a Soros György tulajdonában is álló New York Times még videókat is közölt Hadházy Ákos tévészékházas pankrációjáról.

A Wall Street Journal, a Bloomberg, a Reuters, és a Le Figaro pedig helyszíni tudósítókat küldött Budapestre és Belgrádba, ahonnan elfogultan és részrehajlóan tudósítottak. Most is ez zajlik Lengyelországban.

A Tűzfalcsoport szerint az alább leírt események véletlenszerűségét kár lenne erőltetni, a fenti, spontánnak hazudott tüntetések egy előre megírt forgatókönyvet követtek. Civilek vagy ellenzéki liberális politikusok, a helyi liberális médiával és Soros által pénzelt nemzetközi szervezetekkel karöltve (Amnesty International, Human Rights Watch – hogy csak a legegyértelműbbeket említsük) feltüzelik saját kicsiny, de erőszakos táborukat, majd a szólás és a sajtószabadságra, esetleg a liberális demokráciára hivatkozva erőszakkal megpróbálnak behatolni állami intézményekbe. Arra számítanak, hogy a rendvédelmi szervek ezt megakadályozzák, így erőszakos eseményekre is sor kerülhet, mely radikalizálja saját táborukat, illetve kiszélesíti a tüntetések társadalmi támogatottságát. Magyarán, az erőszak kiprovokálásával még több embert tudnak kivinni az utcára, akik még erőszakosabbak lesznek, így a végén egy maroknyi, külföldről pénzelt és idegen érdekeket szem előtt tartó ellenzéki, polgárháború közeli hangulatot tud teremteni, amely a fennálló államrend megbontására képes. Így akartak Budapestből és Belgrádból Maidant csinálni.

Úgy vélik, az EP-kampányban is hasonló provokációkra kell számítani hiszen ennek már bizonyos előjelei láthatóak, az ellenzék mellett működő fél-legitim szervezetek folyamatosan provokálják a kormánypárti szavazókat, a rendőröket és a politikusokat!

Origo

Kiemelt képen: Donald Tusk / Fotó: Twitter