Bogár László: A fejedelem

Bár a rendszerváltás rendszere már hosszabb ideje létezik, mint akár a Horthy Miklós, akár a Kádár János nevéhez kapcsolt rendszerek, mégis magáról a rendszerről „mint olyanról” meg sem nyílt a beszédtér.

Ha elüt a villamos, a rendszer nélkülem is tovább üzemelne. E meglehetősen szokatlan mondattal kezdte mondandóját a miniszterelnök, amikor interjút adott egy, a kormánnyal nem feltétlenül rokonszenvező portálnak. Szimbolikus üzenete van már annak is, hogy ez az interjú egyáltalán megtörténhetett, de annak még inkább, amit Orbán Viktor a rendszer lényegéről e mondattal kifejez. Érdemes tehát eltöprengeni azon, hogy vajon a beszélgetés mélyebb rétegei miről is szólnak valójában.

Az első, vagy talán inkább „nulladik” szintű kérdés az, hogy miféle rendszerről beszélünk. Ferenc József császár uralkodásának utolsó szakasza, vagyis a kiegyezés rendszere, a Horthy-rendszer vagy a Kádár-rendszer fogalmát illetően is csak egy felületes és egyszerű kronológiára épülő konszenzus van arról, ezek a személyek szimbolizálták a magyarság egy korszakának társadalmi, gazdasági, politikai berendezkedését, ám a „rendszerváltás rendszere” mint fogalom sincs definiálva, így látszólag nem értelmezhető a „személy” sem, aki a rendszer „emblémája” lehetne.

Bár a rendszerváltás rendszere már hosszabb ideje létezik, mint akár a Horthy Miklós, akár a Kádár János nevéhez kapcsolt rendszerek, mégis magáról a rendszerről „mint olyanról” meg sem nyílt az a beszédtér, ami az „anyázás-technikai” felszíntől elegánsan elemelkedve tenne a kölcsönös szitkozódásnál némileg színvonalasabb kísérletet a rendszer lényegének a megfogalmazására és annak a magyarság történetébe való beillesztésre. Mindez aligha véletlen, mint ahogy az sem, hogy magáról a rendszerről a rendszerváltás politika-technikailag és „piro-technikailag” látványosított operett díszleteinek idején (Nagy Imre temetése, köztársaság kikiáltása, első szabad választás) sem volt semmiféle valóságos vita. Ami történt, az csupán annyi volt, hogy létrehozták egy procedurális „demokrácia” működésének jogtechnikai építményét, vagyis a liberális demokrácia és szabad piacgazdaság intézményi feltételeit. Evidenciának tekintve, hogy ez a „történelem vége” és ennél jobb rendszer elképzelhetetlen.

Ám az, hogy ez a rendszer, vagyis a „rendszerváltás rendszere” miként határozza majd meg a magyarság sorsát a következő évtizedek során, szóval hogy a „szabadság és jólét” minden párt általa beígért közhelyei mögött milyen hatalomgazdasági összefüggések húzódnak meg, és főként, hogy ez a „váltás” geopolitikai értelemben milyen világhatalmi átrendeződés következményeként megy végbe és mit hoz majd magával, az azonkívül, hogy az uniós- és NATO-tagságunk „automatikusan” örök időkre biztosítja majd azt, hogy mindig a „jó” oldalon legyünk, mint kérdés sem létezett. Nem meglepő módon a szabad választás után alig félévvel egy „csinált” polgárháborús helyzet, a taxis blokád már jelezte, hogy a „szabadság és jólét” idilli víziója talán mégsem egészen adekvát ábrázolása a magyar társadalom valós helyzetének s pláne jövőjének.

Ma már tudjuk, hogy a rendszerváltás világháborús dimenziójú károkat okozott a magyar társadalomnak, a nemzeti vagyon nagyjából a felére csökkent, ráadásul a demokratikus „átláthatóság” nagyobb dicsőségére máig sincs nemzeti vagyonleltár, és ahogy ez kinéz, a jövőben sem lesz. Igen „beszédes” az a „csend”, amit a rendszerváltás uralmi elitjei pártállástól függetlenül tanúsítanak azzal kapcsolatban, hogy vajon miként „teljesítene” a rendszerváltás rendszere, ha anyagi, fizikai (népesség, egészség), lelki, erkölcsi, szellemi értelemben komplex mérleget vonnánk az imént említett „elődeivel”. A Horthy Miklós és Kádár János után bekövetkező rendszerváltás rendszerének „konszolidálására” eddig négy személy kapott lehetőséget: Antall József, Horn Gyula, Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor. Az Orbán Viktor előtti három személy nagyon eltérő okokból és eltérő módon ugyan, de egyaránt képtelen volt a lényeg megértésére, és legfőképpen arra, hogy pártjukat egy olyan „nemzeti nagykoalícióvá” formálják, mint amilyenné Orbán Viktor tette a Fideszt, így a rendszerváltás rendszerének „emblémája” most már visszafordíthatatlanul ő marad.

Ám van egy „kis” bökkenő, és ez az, hogy most egy olyan mélységű világrendszerváltás kezdődött el, aminek tektonikus energiái sokkal nagyobbak és veszélyesebbek, mint amelyek a rendszerváltás rendszerének kialakulását lehetővé tették a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján. Ráadásul ez most nem Közép-Európa „magánügye”, hanem egész Európáé, ráadásul úgy, hogy e mostani Európa uralmi struktúrái az általános értelmi és erkölcsi lezüllés lejtőjére lökték földrészünket. Akármilyen kellemetlen is ezzel szembesülni, geopolitikai helyzetünk rendkívül kiszolgáltatottá tesz minket.

A most zajló harmadik világháború nyomán létrejövő „háromtest-birodalom” mindhárom eleme (Amerika, Kína és Oroszország) gyenge, kifosztható és befolyási övezetekre tagolt („felosztott”) Európában érdekelt. Vagyis ez a drámai világrendszerváltás most romba dönti a rendszerváltás rendszerét is. Döntő fontosságú lenne megérteni, hogy a tét most nem egyszerűen az, hogy Orbán Viktor megnyeri-e a jövő évi választást, hanem az, hogy miképpen megy végbe az újabb rendszerváltás. Egyetlen biztos pont van, a magyar társadalom általános létfeltételei kikerülhetetlenül romlani fognak, így az új rendszer minden eddigitől eltérő berendezkedést igényel. A „nemzeti nagykoalíció” eddigi rendszerét úgy kell gyökeresen átalakítani, hogy a lényeg ugyanaz maradjon. A helyzet pont fordított, mint ahogy az interjúban fogalmazott, a rendszer radikálisan megváltozik, amihez éppen az ő személye nélkülözhetetlen.

A szerző közgazdász

Magyar Hírlap

 

Kiemelt képen: Bogár László / Fotó: Tóth Gábor, vasarnap.hu