Berlinben nem lesz már se nő, se férfi: jön a nemsemleges korszak
Újabb hullámban támad a radikális gender-ideológia Németországban: ugyan még nem kötelező, de a tanév végétől már kérhető a nemsemleges bizonyítvány Berlinben. Az Oktatási Hivatal büszke az „innovációra”.
Az idei nyártól nemsemleges bizonyítványok adhatók ki Berlinben, erősítette meg a helyi sajtó. Mint írják, az Oktatási Hivatal közlése szerint a hamarosan véget érő első félév végén kiosztott bizonyítványok lesznek az utolsók, amelyek még mind tartalmazzák a nemre utaló személyes névmásokat (a német nyelvben a sie és az er), a tanév végére azonban már megváltozik a helyzet.
A hivatal levélben tájékoztatta az oktatási intézmények vezetőit arról, hogy a jövőben minden egyes diákjuk esetében fel kell mérniük, milyen megszólítást tartanak komfortosnak és annak megfelelően kell megalkotni a bizonyítványokat.
Ha a diákok kérik, továbbra is alkalmazhatók a már jól bevált formulák, aki azonban más neműnek tartja magát, mint biológiai neme, az iskola a hivatalos dokumentum kiállításakor köteles azt tekintetbe venni és tiszteletben tartani. A változásban elsősorban az a szakasz érintett, amelyben a bizonyítvány igazolja, hogy a tanuló a „következő osztályba léphet”. Ebben a szakaszban mostantól kihagyják a személyes névmás helyét, így azt követően, hogy a tanárok felmérték, ki milyen neműnek gondolja magát, az intézmény a kívánságnak megfelelő névmás alkalmazásával állítja ki a bizonyítványt.
A hivatal által küldött levélben egyenesen az a kitétel szerepel, miszerint
kerülni szükséges a nemi hovatartozással kapcsolatos személyes névmásokat és megfogalmazásokat”.
A fentiekkel kapcsolatos, szintén friss fejlemény, hogy a berlini oktatási intézményekben dolgozó tanároknak a jövőben jobban kell figyelniük a diákok kapcsolódó elvárásaira és azoknak megfelelően kell megszólítaniuk őket.
Az Oktatási Hivatal szerint mindez olyan „innováció”, amely a közélet számos egyéb területén már bevett szokás és jól vizsgázott.
Mandiner
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű




![Kiemelt kép: Izrael a háború kezdete óta több gázai templomot is célba vett, köztük a görög ortodox Szent Porphyrius templomot, amely a világ harmadik legrégebbi temploma. [Getty]](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2025/11/kereszteny-templom-Gazaban.jpg)







