Benyújtották a háromgyermekes anyák szja-mentességét kezdeményező törvényjavaslatot
Benyújtották a háromgyermekes anyák személyijövedelemadó-mentességéről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek fideszes és KDNP-s képviselők pénteken.
Az Országgyűlés honlapjára is felkerült indítvány szerint a háromgyermekes anyák munkából származó jövedelmeikre idén október 1-jétől érvényesíthetnék az adómenteséget.
A kedvezmény független az anya életkorától.
A javaslat alapján három gyermeket nevelő anyának minősül az a nő, aki vér szerinti vagy örökbefogadott gyermekei után családi pótlékot kap vagy korábban 12 éven át jogosult volt erre a juttatásra, illetve az is, akinek jogosultsága a gyermek elhunyta miatt szűnt meg.
A kormánypárti képviselők által jegyzett előterjesztésben azt írták:
az szja-mentesség bevezetésének elsődleges célja a gyermekes családok anyagi támogatása, az anyák megbecsülése és terheik csökkentése életkortól függetlenül.
Fontos, hogy a gyermeket vállalók semmiképpen se kerüljenek hátrányba azokkal szemben, akik nem vállalnak gyermeket. Az intézkedés közvetetten a nők gyermekvállalását is ösztönözheti – áll a törvényjavaslatban.
Az indoklásban az előterjesztők jelezték, hogy a három gyermeket nevelő anyák szja-menteségét a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezményének jelenleg hatályos feltételeivel megegyezően vezetik be.
Kiemelt kép: illusztráció
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű




![Kiemelt kép: Izrael a háború kezdete óta több gázai templomot is célba vett, köztük a görög ortodox Szent Porphyrius templomot, amely a világ harmadik legrégebbi temploma. [Getty]](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2025/11/kereszteny-templom-Gazaban.jpg)







