KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Bayer Zsolt: Nekem nem szóltak

Amit ma demokráciának csúfolnak és számonkérnek, rettenet csupán.

„Nekem nem szóltak, nekünk nem szóltak. Nem mondták meg, hogy minden másképpen lesz. Fukuyamát ezért nem hibáztatom. Nem akkor ment el az esze, mikor megírta a történelem végét, akkor csak naiv volt, mint mi. És neki sem szóltak. Azután pedig alkalmazkodott. Nem bírt szembenézni saját hajdanvolt illúzióival és tévedéseivel, helyette elfogadta az elfogadhatatlant, és kérlelhetetlenül képviseli a semmit, a romlást.

Huntingtonnak sem szóltak valószínűleg, mégis neki lett igaza. Nekünk nem mondták meg, hogy ennek is vége lesz. S hogy majd széthullik minden.

Pedig most hullik szét. Ó, ha tudtuk volna! Ha tudtuk volna, mondjuk azon az éjszakán, 1988. március 30-án, amikor tele voltunk hittel, illúziókkal, bizonyossággal, és mondtuk a semmit sem tudók kikezdhetetlen önbizalmával, hogy »csak ami nincs, annak van bokra, csak ami lesz, az virág, ami van, széthull darabokra«.

Hittük, az az utolsó széthullás, és hamarosan elérkezik a történelem vége. Nem mondták meg, hogy mindig minden széthullik darabokra. A nagy és győzhetetlen és erős és gazdag és igazságos és szabad világ is széthullik. De legalább úgy hullana szét, ahogy férfihoz méltó. Vagy ha Európa gyönyörű nő, ki bika bőrébe bújt Zeusz hátán érkezik, hát akkor úgy, ahogy szép és erős és méltóságos asszonyhoz illenék. De nem úgy. Taknyos, buta kamaszként, elgonoszodott vénasszonyként hullik szét, méltósága maradéka ott úszik az önfeladás és árulás óceánjában.

Minden másképpen van. Semmi sem az, ami néhány évtizede volt, ami akkor kikezdhetetlen igazság volt, ma üldözendő rossz. Nincsen többé nemzet és nemzeti büszkeség. Nincsen többé igazság, demokrácia, amit ma demokráciának csúfolnak és számonkérnek, rettenet csupán. A minap Londonban egy egyszerű angol melós, a hiányzó fogával, a meccsek és a sör iránti olthatatlan angol rajongásával kinézett az ablakán, és azt látta, hogy körben, minden szomszédja ablakában és házán palesztin zászló lengedez.

Ez is érdekelheti:  Vége Karácsony Gergely kihallgatásának, rabosították a főpolgármestert

Körülnézett és úgy érezte, nem jól van ez így. S odaült a számítógépe elé – ó, mai agóra! –, és leírta mindezt a Facebookjára. Hangot adott azon véleményének, miszerint nincsen az úgy jól, hogy minden házon palesztin zászló van az ő szomszédságában. Utána valószínűleg elégedetten hátradőlt, kinyitott egy sört, és elmerengett a maga egyszerű módján a világ állapotáról. Hát sokáig nem merengett, az biztos. Ugyanis kisvártatva bekopogott hozzá a rendőrség, két elszánt tekintetű angol rendőr, bilincsbe verték a saját lakásában, letartóztatták és elvitték. 2023, Anglia, London…

A teljes írás a Magyar Nemzet oldalán olvasható.

 Kiemelt képen: illusztráció / egy izraeli katona távcsövel, őrjárat közben a Golán-fennsíkon lévő Ghajar városában 2023. július 6-án. / Fotó: © Jalaa Marey / AFP

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!