Az utcán összeesett és meghalt egy 38 éves budaörsi rendőr
Gyászol a Budaörsi Rendőrkapitányság, mivel az előző hét végén az utcán összeesett és meghalt egy 38 éves kollégájuk.
„Elhunyt Rózsás Péter r.zls. [rendőrzászlós] nyomozó, a sors csak 38 évet adott neki. A mindig vidám kolléga a családjához indult haza tegnap este, de már nem érkezett meg” – jelentették be a biatorbágyi-herceghalmi polgárőrség közösségi oldalán.
Közlésük szerint a 38 éves rendőr „az utcán lett rosszul és hiába volt a gyors orvosi ellátás, már nem lehetett rajta segíteni.”
„A bejelentést követően minden szolgálatban lévő rendőr, polgárőr azonnal helyszínre indult, hátha tudnak valamit még tenni. Fátyolos szemmel, szótlanul segítettek a mentőszolgálat munkatársainak, imádkozva a csodáért. de a csoda nem érkezett Péter a helyszínen elhunyt”
– fogalmaztak.
A bejegyzésben azt is hozzátették:
„Péter nagyon szerette a munkáját, igazi rendőr volt. Hivatása volt a másokon segíteni. Hozzánk kapcsolódóan, több biatorbágyi bűncselekmény felderítésében is komoly szerepe volt. ”
„Most már az égi rendőrséget segíti, de biztosan mosolyogva tekint vissza ránk és már fentről segíti a munkánkat. Nyugodj békében Péter, nem fogunk elfelejteni. Ezúton is szeretnénk részvétünk kifejezni a családjának” – írták a bejegyzésben.
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű













