KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az Országgyűlés elfogadta a terrorellenes nyilatkozatot

Az Országgyűlés 168 igen szavazattal elfogadta a terrorizmus elítéléséről és az áldozatok melletti kiállásról szóló politikai nyilatkozatot. A nyilatkozatra Hadházy Ákos és Novák Előd nemmel szavazott, négyen tartózkodtak, míg a Momentum nem vett részt a szavazáson.

A kormánypárti képviselők által jegyzett nyilatkozatban az Országgyűlés elítéli a Hamász Izrael ellen intézett terrortámadását, és együttérzését fejezi ki azok felé, akik elszenvedték a támadásokat, elveszítették hozzátartozójukat, szeretteiket.

Emellett a parlament szavazott arról is, hogy a magyar építészeti hagyomány előtt tisztelegve december 16-át, Kós Károly születésnapját a magyar építészet napjává nyilvánították.

Magyar Nemzet

Kiemelt kép: Az Országgyűlés (Fotó: Teknős Miklós – Magyar Nemzet)

Ez is érdekelheti:  Le Pen: "Előrehozott elnökválasztásra készülök"

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Az Országgyűlés elfogadta a terrorellenes nyilatkozatot

  1. A törvényjavaslat eleve hibásan lett megfogalmazva. Arról kellett volna szavazni, hogy terrorcselekményeket mindenképpen elítélik függetlenül attól, hogy kik követik el. Itt ugyanis arról szólt a történet, hogy csak a Hamászt kell elítélni, de izrühelt semmi esetre sem, bármennyire is brutálisak és aránytalanok a megtorló csapásai.

Itt várjuk hozzászólását!