KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az MNG már a várható katasztrófahelyzetre készül

MNG logoA gárdisták már készülnek arra, ami előre látható. A lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt hamarosan áradások és árvizek, egyes területen belvizek keserítik majd meg az amúgy is kivéreztetett nemzetünket életét. Hogy az állami szervek mennyire lesznek urai a majdan kialakuló helyzetnek, azt hogyan tudnak majd a rászorulókon segíteni, a védekezést koordinálni, egyelőre nem tudjuk. Azt viszont igen, hogy mindig a legkiszolgáltatottabbak kerülnek a legtragikusabb helyzetbe. Segíteni akkor kell, amikor baj van, azonnal és ott, de előtte erre fel is kell készülni. 

A Magyar Nemzeti Gárda tagjai összefogásra szólítanak fel és már szervezik csoportjaikat, hogy szükség esetén indulhassanak.

Felhívásuk itt olvasható:

Az utóbbi évek tapasztalatai (árvizek, vörösiszap, múlt heti hókatasztrófa) arra a lépésre késztették az ötletgazdákat, hogy az alább részletezett tervezetet életre hívják:

A katasztrófahelyzetek után civil érdeklődőktől (szomszéd, munkatárs, rokon) gyakran kapják gárdistáink azt a visszajelzést, hogy „ha tudtam volna róla, akkor mentem volna”.

A feltételes mód kiiktatása érdekében arra kérek és szólítok fel minden gárdistát, pártolót és tetteinkkel szimpatizáló magyar embert, hogy keressen saját környezetében olyan tenni akaró ismerőst, aki természeti és ipari katasztrófák esetén hajlandó bajba került embertársainak segíteni!

Fenti tevékenysége, vállalása a Gárda mindennapjai felé nem kötelezi semmire, ellenben katasztrófahelyzetben – a Gárda kapcsolatait és szervezetét használva – szervezetten vesz részt, a riadóláncon kapott jelzés ellenében.

A Gárda mind előzetesen, mind konkrét helyzetekben a feladatok ellátása érdekében 2-3 havi gyakorisággal képzéseket szervez az önkéntesek körében, melyek során hivatásos tűzoltók, katasztrófavédelmi szakértők, és orvosok készítik fel őket a szokatlan körülményekre.

Kérem nemzettestvéreimet, a napokon-heteken belül várható árvizek fenyegető árnyékában, hogy vegye fő feladatának a civil, politikamentes, magyar összefogás létrehozását!

Jelentkezni névvel, telefonszámmal, emailcímmel, tartózkodási címmel (megye, város) az alábbi email címen lehet: gyorssegely@freemail.hu

Veres Gábor

 MNG Országos Sajtószolgálat

Nemzeti InternetFigyelő

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!