KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt kép: Honvédelmi Minisztérium

Az MH visszautasítja, hogy drónjai megsértették Ukrajna légterét

A Magyar Honvédség (MH) visszautasítja azt az állítást, hogy drónjai megsértették Ukrajna légterét – írta a Honvéd Vezérkar a honvedelem.hu oldalon megjelent közleményében szombaton.

Úgy fogalmaztak, hogy a Magyar Honvédség és a Belügyminisztérium szorosan, a nap 24 órájában, forró drót jelleggel együttműködik az ukrán társszervekkel. Ha bármely fél határ menti repülést hajt végre, erről kölcsönösen értesítik egymást. Ebből adódóan elő sem fordulhat olyan, hogy bejelentés nélkül történik határ menti repülés.

Az ukrán vezérkar által a közösségi médiában közölt képek nem tartalmaznak szakmai részleteket, nincs rajtuk semmilyen repülési adat, mint a sebesség, vagy a magasság – tették hozzá.

Hangsúlyozták, hogy 2025. szeptember 26-án semmilyen repülési tevékenységet nem folytatott sem a Belügyminisztérium, sem a Magyar Honvédség a képeken hivatkozott területeken.

A közlemény két térképrészletet is tartalmaz. Azt írták, hogy az egyik képen egy, az államhatárt feltételezetten kétszer is megsértő légijármű útvonala látható a magyarországi Tiszaszentmárton és az ukrajnai Szalóka között. A térségben a Tisza folyó egyértelmű tájékozódási referencia a repülést vagy drónozást végző szakszemélyzet számára. 2025. szeptember 26-án semmilyen repülési tevékenységet nem folytattak ott a magyar szervek – írták.

A második képen egy Ungvár közelében állítólag szintén szeptember 26-án végrehajtott repülési útvonal látható. Kizárt annak lehetősége, hogy bárki Magyarország területéről kiindulva észrevétlenül berepüljön minimum 20 kilométerre a közös államhatártól Ukrajna mélységbe. A Magyar Honvédségnek nincs is tudomása ilyen repülésről.

Emlékeztettek arra is, hogy a magyar rendvédelmi szervek rendszeresen ellenőrzik a magyar-ukrán államhatárt a magyar oldalon, amely egyben a NATO és az Európai Unió külső határa. A határvédelemhez szükséges járőrözésről az ukrán fél folyamatosan tájékoztatást kap – olvasható az vezérkar közleményben.

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!