Az LMBTQ-lobbi szivárványos zászlókat akart lobogtatni a Nemzet Zászlója rendezvény helyett és helyszínén
No, hát ezek azért nem bírnak magukkal. Van pénzük, meg pofaszakálluk is ahhoz, hogy beletapossanak a magyarokban és nemzeti jelképeinkbe. Legalábbis ezt szerették volna tenni, méghozzá éppen akkor és éppen ott, amikorra és ahova a Nemzet Zászlója rendezvény szervezői már jóval korábban bejelentették az eseményt.
Nyugodtan értékelhetjük ezt a mozzanatot provokációnak a magyar nemzet ellen, hiszen négy szervezet nevében nyújtotta be az Amnesty International Magyarország képviseletében Hüvös Ágnes a „Felvonulás az LMBTQI emberek jogegyenlőségéért” nevű, szintén vonulásos megmozdulásokat a Budapesti Rendőr-főkapitányságra május 24-én.
Nevezzük is meg ezeket a szervezeteket konkrétan, hogy érthető legyen:
Magyar Helsinki Bizottság
Szivárvány Misszió Alapítvány
Háttér Társaság és a Társaság a Szabadságjogokért
Amnesty International Magyarország
Milyen érdekes, hogy a tervezett vonulást pontosan arra az útvonalra és abban az időben tervezték megtartani, mint a már bejelentett, A Nemzet Zászlója az Andrássy úton című rendezvényt.
A Budapest Rendőrfőkapitánya azonban az LMBTQ-lobbi próbálkozását az adott helyszínen történő vonulásukat illetően határozottan megtiltotta.
A Nemzeti InternetFigyelő (NIF) az ügyben megkereste Szilágyi Ákost, a Nemzet Zászlója rendezvény szervezőjét, aki kérdésünkre elmondta, hogy a Nemzet Zászlója rendezvény természetesen a meghirdetettek szerint kerül lebonyolításra, a programban változás nem történt és ennek megfelelően 15:00-órai indulással vonul végig az 1848 méteres zászlót vivők csoportja Budapest főútján az Operától a Hősök teréig.
Szilágyi Ákos arra is felhívta a figyelmet, hogy a rendezők továbbra is várják zászlóvivők jelentkezését, akik előzetesen, ingyenesen regisztrálhatnak a rendezvény hivatalos oldalán, a https://1848.magyartrikolor.hu
Tíz éves a zászló napja – Zászlómenet 2025. június 1. (videó)