Az Index nyilvánosságra hozta a Tisza Párt teljes adócsomag-tervezetét
Az Index a birtokába került úgynevezett Magyarország 2027–2035 gazdasági konvergenciaprogram ismeretében arról írt, hogy a Tisza Párt több száz oldalas gazdasági tervezete radikálisabb átalakítást vázolhat fel a magyar közteherviselésben, mint bárki az elmúlt évtizedben. A portál hétfőn a program teljes tartalmát nyilvánosságra hozta.
Az Index hétfői cikkében egyebek között arra emlékeztetett, hogy nagy port kavart az a szakpolitikai tanulmánygyűjtemény, amely a Tisza Párt számára készült gazdaságpolitikai terveket tartalmazza. A portál információi szerint – mint arról korábban már beszámoltak – a program Dálnoki Áron vezetésével és mások mellett Lengyel László és Felcsuti Péter részvételével készült, ugyanakkor felidézték, hogy ők nyilatkozatukban tagadták, hogy részt vettek volna a programírásban.
Az Index a cikkben arról is írt, hogy a dokumentum a jelenlegi közteherviselési rendszer teljes átírását javasolja: jelentős adó- és járulékemelésekkel teremtene elő évente 1300 milliárd forint többletbevételt, az ennek tartalmaként bevezetendő progresszív SZJA-kulcsok, a családi kedvezmények megvágása és a vagyonadó bevezetése széles társadalmi rétegek nettó jövedelmét csökkentené.
Emellett a vagyonokra, a tőkejövedelmekre, a vállalkozásokra és a fogyasztási cikkekre kivetett új terhek – mint az Index cikkében fogalmaztak – új adófilozófia alapjait jelölik ki, miközben a TB-rendszert is privatizálnák.
A lap szerint a program egészében olyan gazdaságpolitikai modellt rajzol fel, amely a szociális szempontokat a versenyképesség elé helyezi, jelentős kockázatokat vállalva a magyar gazdaság fenntarthatósága szempontjából.
Az Index cikkében tételesen felsorolja a tervezet több olyan intézkedését, amely alapjaiban írná át a magyar adórendszer eddig ismert logikáját:
- a családi és társasági adókedvezmények teljes eltörlése vagy radikális visszavágása
- a társasági és tőkejövedelmek progresszív adóztatása, amely a magán- és vállalati befektetésekre is új terheket rakna
- 32 százalékra emelt, európai összevetésben is extrém magas általános forgalmi adó, kiegészítve az alkoholra és dohányra kivetett új különadókkal
- új, szolidaritási elvre épülő nyugdíj- és egészségügyi járulékrendszer, amely több ponton a jelenlegi befizetési struktúrák teljes újragondolását igényelné
Az Index szerint már az 500 millió forintos vagyonra kivetnék a vagyonadót
Az Index a cikkben felidézi, hogy a tervezet vállalati szférát és a vagyonosabb középosztályt érintő részében jelentek meg azok az új adónemek, amelyek a nagyobb cégek vezetőit és a jelentősebb magánvagyonnal rendelkezőket is célba vennék. A dokumentum vagyonadót és egy speciális különadót is felvázol, amelyek együttesen csaknem ezermilliárd forintos pluszbevételt céloznak meg.
Az Index által ismertetett anyag szerint a vagyonadó önmagában 700 milliárd forintos adóemelést jelentene és az minden belföldi, valamint uniós vagyonra kiterjedne, ha annak értéke meghaladja az 500 millió forintot. Érintett lenne az ingatlan, az értékpapír, az üzletrész, a 800 ezer forint feletti műtárgy, valamint minden olyan luxuscikk, amely 32 százalékos áfakulcs alá tartozik. Az adó mértéke évi 6,5 százalék, alapja pedig a vagyon aktuális értéke és az azon keletkező értéknövekmény lenne a Tisza Párt gazdasági tervezete szerint.
A lap cikke szerint ehhez jönne még egy másik, kevésbé körülhatárolt, ám annál szélesebb merítésű különadó, amely egy olyan, további mintegy 250 milliárd forintos adóemelést céloz, amely minden, harmadik országban tartott vagyonra vonatkozna, mértéke pedig ebben az esetben is 6,5 százalék lenne.
A tervezet a pénzügyi szektor és a kisvállalkozások felé is éles fordulatot jelez. A biztosítóknak éves profitjuk 20 százalékát kellene kötelezően befizetniük egy úgynevezett szolidaritási alapba – közölte az Index a birtokába került dokumentumra hivatkozva.
Az Index a dokumentumok alapján azt írta, még nagyobb horderejű változások érkeznének a KKV-szektorba. A lap a birtokába jutott tervezet alapján közölte, hogy a Tisza Párt számára készült tervezet gyakorlatilag felszámolná a teljes kisadózói és egyszerűsített adózási rendszert, összesen mintegy 90 milliárd forintos adóemelést eredményezve.
A dokumentum a következő intézkedéseket is tartalmazza:
- az EKHO és a KIVA megszüntetése
- az Induló Mikrovállalkozások Tételes Adójának bevezetése, amelyet az első két üzleti évben lehetne választani
- 5 százalékos egészségügyi fenntartási és közegészségügyi járulék
- 2,5 százalékos úgynevezett nyugdíj-szolidaritási járulék, amely a jelenlegi nyugdíjrendszert egészítené ki, a dokumentum szerint a generációk közötti szolidaritás erősítése érdekében
- másfél százalékos szakképzési hozzájárulás, amely a szakképzés támogatására szolgálna, de egyben a munkaadók költségeit is tovább emelné
két százalékos szolidaritási egészségügyi járulék, amely egy második egészségügyi jellegű teherként jelenne meg, a rendszer fenntarthatóságára hivatkozva - egy százalékos bérgarancia-alaphoz való hozzájárulás, amelynek célja a munkavállalók védelme csődhelyzet esetén, ám a járulék a bérköltségeket tovább növelné
- másfél százalékos gyermekvédelmi hozzájárulás
Az Index beszámolt arról is, hogy cikkük megjelenése után a Tisza Párt azt közölte, „minden mondatuk hazugság. Nem létezik ilyen dokumentum, a Tisza Pártnak nem voltak és nincsenek ilyen tervei.” Kiemelték, hogy Magyar Péter pártelnök „nevetséges hazugságnak és egy nem létező dokumentumnak” nevezte a tervezetet, amelyet az Index az egyik tanulmány szerzőjétől kapott. A lap emiatt úgy döntött, hogy a gyűjteményt teljes egészében közzéteszi, ezek három részben IDE, IDE és IDE kattintva érhetőek el.
Index, hirado.hu
Kiemelt kép: Magyar Péter és Tarr Zoltán, a Tisza párt vezetője és helyettese (Fotó: MTI/Purger Tamás)
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű




![Kiemelt kép: Izrael a háború kezdete óta több gázai templomot is célba vett, köztük a görög ortodox Szent Porphyrius templomot, amely a világ harmadik legrégebbi temploma. [Getty]](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2025/11/kereszteny-templom-Gazaban.jpg)







