Orbán „radikális” lépése az EU szétesését, majd egy még teljesebb integrációt (diktatúrát) készített elő.

Erre lehet következtetni a nyugati civilizáció paradigmájának módosítását és nem paradigmaváltást jelentő intézkedésekből: „stratégiai partnerség” multinacionális cégekkel, Tirolle (közgazdasági Nobel-emlékdíjas) Parento-javítást jelentő profit-megosztási játékelméleti tételét alkalmazva, és most a migránsokkal kapcsolatos EU szabályok felrúgása. (A többi „radikális” lépés csak játék – pl. közműdíjak emelése-csökkentése.)  

2003-ban már látható volt ez a végkifejlet. Arra törekedtem, hogy a tények ismertetésével (az akkori Európai Alkotmány-tervezet és az ősi civilizáció Szent Korona Értékrenddel közvetített társadalomszervezési rendszerének – általánosságban: a föderatív és konföderatív paradigma – összevetésével) felhívjam a figyelmet az EU-csatlakozás nemzetvesztő következményére.

Amikor a megbukott Európai Alkotmány átváltozott Lisszaboni Szerződéssé, 2007-ben, az ennek megerősítésével megbízott Magyar Országgyűlés minden tagjának elküldtem az októberi jegyzőkönyv alapján elkészített szövegegyesítést (ami szóról szóra azonos a 2008-ban nyilvánosságra hozott Lisszaboni Szerződéssel), kiemelve azokat a cikkeket, amelyek a föderatív szemlélet (nemzetek feletti érdekérvényesítés) elfogadhatatlanságát bizonyítja. Ennek hatása „elenyészőnek” mondható, hiszen csak öten szavaztak nem-mel és csak tizenegynéhányan tartózkodtak. Két ember köszönte meg figyelemfelhívásomat: Ángyán József és Hoffmann Rózsa.

A 2008 óta tartó társadalmi és gazdasági válság kötelezővé tette az államok közötti kapcsolat újragondolását.Erre tettem javaslatot az ebben az évben megjelent, „Az új Világtörténelmi korszak paradigmája a Szent Korona”c. jogszabály-tervezet gyűjteményemben szereplő „Európai Konföderációról szóló szerződéstervezetben”. A kötetet karácsonyi üdvözletében Tőkés László „történelmi jelentőségű alapműnek” minősítette.

2011-ben Morvai Krisztina felkért egy föderációt és konföderációt összehasonlító tanulmány készítésére, amelyet két kötetben hoztam nyilvánosságra. Ezekben az eurostat és az eurobarometer adatai alapján bizonyítottam, hogy a föderalista szemléletből nem kér Európa lakónak többsége, és a megfogalmazott megoldások mindegyike a konföderatív paradigma egy-egy elemét tartalmazza.

A Jobbik „EU alapszerződés felülvizsgálati” felvetése után Orbán kikényszerítette azt, a migránsok visszatoloncolásának megtiltásával, hiszen az kemény EU-s alapelveket sért.

Vagyis az EU szétesésének következményei „a kamrában vannak”.

Az EU szétesése minden eddiginél nagyobb kiszolgáltatottságba sodorja az európai országokat. Ez a megoldás csak a samuelsoni mátrix irányítóinak (a titkos háttérszervezetnek) az érdekeit szolgálja, változatlanul hagyva a föderáció alaptételének érvényesülését: a nemzetek és államok feletti érdekérvényesítést.

 

Eddig egyetlen előrejelzésemnek sem volt érdemi támogatottsága, ezért várhatóan ennek az írásnak sem lesz hatása, amit – tizenkettedik könyvem megírását félbeszakítva – itt hozok nyilvánosságra. Így annak tudatában készítem el, hogy csak magyarság-tudatom és lelkiismeretem követelésének teszek ezzel eleget.  

_______________________________________

 

A megoldás nem a szétesés, hanem az európai államok szövetségi formájának átalakítása föderatív szövetségi államról (unióról) konföderatív államszövetségre, ami az államok és nemzetek érdekeinek összehangolásán alapul.

A Lisszaboni Szerződés – hátrányos következmények megszűntetését célzó – felülvizsgálata törvényszerűen akoordináció (konföderalizmus) paradigmájának előretörését és ennek következtében az integráció(föderalizmus) hatásának csökkenését eredményezi.

A kérdés az, hogy a hátrányos következmények megoldása milyen változtatással történik, vagyis

történik-e paradigmaváltás (rendszerváltás) vagy csupán paradigma-módosítás (rendszer-reform) lesz a felülvizsgálat eredménye.

1. A jelenlegi hatalom érdeke szerint a hátrányos következményeket úgy kell megszűntetni, hogy az azokat kiváltó okot meghagyják, és csupán azok érvényesítésénél kivételként határozzák meg a következmény megszűntetését.

Tekintettel arra, hogy az EU alapszerződés felülvizsgálatát felvető mindkét párt (FIDESZ-KDMP és Jobbik) liberális-kapitalista gazdaságpolitikát támogat (aminek a következménye a diktatúrát kiszolgáló társadalomszervezési rendszer) a felülvizsgálat célja természetszerűen a paradigma-módosítás és nem a paradigmaváltás lesz.

2. Ahhoz, hogy ne ismétlődhessenek meg a hátrányos következmények és újak se jelentkezzenek, a felülvizsgálatnak az EU alapelveire (a hátrányos következményeket kiváltó okokra) kell kiterjednie. Ennek eredménye csak paradigmaváltás lehet, ami a hatalom – és a felülvizsgálatot indítványozó pártok – érdekeivel ellentétes, mert a rendszer individuális (megosztottságban, elválasztottságban élő) alapját cseréli fel a közszabadsággal, így a pártelit és a rendszer haszonélvezőinek kiváltságos helyzete megszűnik.

     Nézzük sorra a Lisszaboni Szerződés[1] felülvizsgálatra szoruló és hatálytalanítandó cikkeit!

a./   A négy liberális alapelv[2]

 

– A tőke szabad áramlása kivásárolhatóvá tesz minden nemzeti értéket. A kínálat monopolizálásával függővé teszi a teljes lakosság igény-kielégítését. Az „EU-s feltételek” biztosítása miatt felvett hitelek az anyagi kifosztás mellett az erkölcsi és egzisztenciális ellehetetlenülést is maguk után vonják.

 

A tőke fogalmi körébe tartozik a befektetői- és banktőke mellett a termőföld[3] (ezt vette át a magyar földtörvény[4]), valamint a „láthatatlan kéz” eszközeként az „emberi tőke”[5].

 

– Az áru és a szolgáltatás szabad áramlásával az egészségre ártalmas, de – a diszkriminatív támogatás miatt – olcsó idegen áru beáramoltatásával megfolytja a magyar termelőket és szolgáltatásokat.

 

– A személyek szabad áramlása (letelepedés szabadság) az egyenlőtlen feltételek következtében gazdasági emigrációba kényszeríti az embereket, ezzel terelve a gyökértelenség felé a magyarságot, amely – ezel a tendenciával – saját hazájában kisebbségbe szorul.

 

b./   A négy liberális alapelv hatása a következők szerint érvényesül a Lisszaboni Szerződésben (a legjellemzőbbekre hivatkozom a jegyzetben):

–    A négy liberális alapelv érvényesülését a kizárólagos hatáskörbe utalt területekkel biztosítja az EU[6].

 

–    A nemzeti termékek védelmének elvesztése (LSZM 34[7]., LSZM 35[8]., LSZM 63[9]., LSZM 64. LSZM101[10]., LSZM 106., LSZM 107[11]., LSZM 120., LSZM 121. cikk)

A fenti rendelkezések a tagállamok gazdaságát teljesen kiszolgáltatottá teszik egy „közös érdek”-nek, amit egyszerűsíteni lehet a „tőke kiszolgálására” kifejezéssel. Még azt a lehetőséget is elveszik a tagállamoktól, hogy az ország érdekének olyan minimális érvényt szerezzen, hogy saját termelését az EU-n belül versenyképessé tegye belső támogatási rendszerrel. Ezen túl az EU-n kívüli országokkal létesített gazdasági kapcsolatokban sincs a tagállamoknak önállósága, hiszen „harmadik országokba irányuló vagy onnan származó tőkemozgásra vonatkozó intézkedéseket európai törvény vagy kerettörvény állapítja meg”.

 

–    Nemzeti gazdasági rendszer önállóságának elvesztése (LSZM 26., LSZM 27. cikk)

Az EU belső piaca áruvá degradálja az embert, megszünteti a természetes önigazgatás feltételeit, kizárja a társadalmi csoportok jogok gyakorlásán és kötelezettségek teljesítésén alapuló természetes érdeksorrendiségét. Lehetővé teszi az értékjel (tőke) tranzitműködését a tagállamok bármelyikében, ezzel a tagállamok lakosságát állandó létbizonytalanságban tartva. Ezzel a tagországok teljes kiszolgáltatottsága valósul meg.

 

–    A pénzügyi rendelkezés, a pénzkibocsátási jog, a pénzügyi szabályozási lehetőség és a pénzkibocsátási jog elvesztése (LSZM 127., LSZM 282[12]., LSZM 283., LSZM 284. és 295[13]. cikk)

A pénzügyi rendelkezés elvesztése meggátolja a tagországokat – és az EU egészét – abban, hogy az értékteremtés reális mérőjévé – és ez által a jogok és kötelezettségek összhangjának eszközévé – váljon a pénz, vagyis a nemzeti vagyon személyhez és területhez kapcsolódó növekedésének felhasználását teszi lehetetlenné.

Miután az Európai Központi Bank teljes hatáskört kap a tagállamok monetáris ügyeinek intézésére és „a szabad versenyen alapuló nyitott piacgazdaság elvével összhangban tevékenykedik”, a tagállamok elveszítik azt a lehetőségüket, hogy a költségvetésen keresztül kompenzálni tudják mindazokat a hátrányokat, amelyek részben szociális, részben társadalmi szinten csak a tagországot érintik. Jellemző, hogy a Lisszaboni Szerződés minden lakosságot érintő jog gyakorlásában „joga van” és „tiszteletben kell tartani” kitételeket használ. Ezek gyakorlati alkalmazásának feltételeitől fosztja meg a Lisszaboni Szerződés a tagországokat úgy, hogy maga nem tekinti ezeket „közös érdek”-nek.

 

A pénzkibocsátási jog elvesztése a tagállamokat attól a lehetőségtől fosztja meg, hogy a nemzeti vagyon növekedésének mértékéhez igazítsa a jogok gyakorlásának feltételeit, vagyis az előállított értékek határozzák meg az előállítás mértékében a lakosság igényeinek kielégítését.

 

A pénzügyi szabályozási lehetőség elvételével a Lisszaboni Szerződés megfosztja a tagállamok országgyűlését attól, hogy költségvetését az ország sajátosságainak megfelelő súlypont-meghatározással állapítsa meg. Ezzel a tagországok teljes társadalmi és gazdasági rendszere nem a tagország, hanem egy „egységes érdek”-nek megfelelően fejlődik.

 

–    Kereskedelempolitika befolyásolása (LSZM 106., LSZM 207[14]. cikk)

     Ebben a rendelkezésben ismét az objektivitás (sőt, mindkét fogalommal kapcsolatban a definíció) hiányajelenti azt, amiért az esélyegyenlőtlenséget valósítja meg a kereskedelempolitikában alkalmazott védintézkedés. A belső piacra vonatkozó kereskedelempolitika önmagában is hátrányos, különösen a kiváltságokat nem élvező tagállamokra, ezzel az intézkedéssel viszont az ellehetetlenítés eszköze, arra az esetre, ha más ürüggyel védintézkedést érvényesíteni nem lehet.

–    Vám, mint gazdaságszabályozó eszköz elvesztése (LSZM 26. és LSZM 28[15]. cikk)

Ezzel az intézkedéssel a tagállamok elveszítik azt a lehetőségüket, hogy az ország által termelt termékek országon belüli fogyasztása – az ezzel járó egészségügyi és gazdaságossági garanciákkal együtt -meghatározóvá váljék. Ugyanakkor ez az intézkedés megfosztja a tagországokat attól, hogytermékfölöslegeik külföldi értékesítésével értékarányosan tudják kielégíteni a külföldi termékek felhasználását.

 

–    Az önálló – költségvetés alapjául szolgáló – adópolitika elvesztése (LSZM 110[16]., 111 és 112. cikk)

A tőke tranzitáramlását azzal lehetne egy minimális mértékben ellensúlyozni, ha a tagországban előállított termékekkel azonos külföldi termék árát – az erre kirótt adóval – irányítani lehetne. Az így elért költségvetési többletbevétel szolgálhatna a versenyképesség növelésére. Ezt a Lisszaboni Szerződés több rendeletével is tiltja, ezzel hátrányos helyzetbe hozva azokat a tagállamokat, amelyek „megvédett támogatási rendszerrel” vagy versenyképes termelési feltételekkel nem rendelkeznek.

 

–    Az eltéréssel rendelkező államok gazdasági korlátozása (LSZM 139[17]. és LSZM 143[18]. cikkek)

–    A fizetésképtelen államok gazdasági korlátozása (LSZM 144[19]. cikk)

    

A gazdasági jellegű védintézkedések arra szolgálnak, hogy egy tagország – gyakorlatilag bármi okból előálló – gazdasági válsághelyzete ne terjedjen át a többi tagországra. Ezzel komolyan megkérdőjeleződik a szolidaritás elvének betartása, továbbá ezek a rendelkezések módot adnak arra, hogy a csatlakozáskor hátrányos helyzetben lévő tagországok gazdaságilag ellehetetlenüljenek.

 

–    Önálló külügyi- és hadügyi politika elvesztése (LSzA 18.[20] cikk)

 

–    Belbiztonság elvesztése (LSzM 88[21]. és LSzM 89[22]. cikk)

 

A Lisszaboni Szerződés cikkeiben meghatározott „közös” kül- és biztonságpolitikával a tagállamok egyik legfontosabb szuverenitási jogát veszi el. Így – a kereskedelmi és monetáris ügyek integrálása („hatáskör-átadása”) hatásával együtt – Magyarország (miként a többi tagország) gyakorlatilag megszűnik.

Ez által a tagországok „közös érdekévé” lehet tenni olyan intézkedéseket, amelyek az egyes tagországok érdekeit más tagországok, illetve harmadik ország jogos érdekeivel szemben érvényesíti. A tagállamoknak ez az önmaga-ellen fordítása kihat a tagállamok és azok államalapító nemzeteinek jellegzetességeinek elvesztésére, hagyományos társadalmi és gazdasági struktúrájának feladására, vagyis a tagállamok számára szuverenitásuk legelemibb érvényesítési lehetőségének gyakorlását hiúsítja meg.

Ennek részleteit fejti ki a Lisszaboni Szerződés az LSZM 2., LSZA 18., 24., LSZA 42. LSZM 42., az LSZM 222., az LSZM 71., LSZM 196., LSZA 26., LSZA 31., LSZA 36., LSZA 45., LSZM 227. cikkekben.

Azt, hogy ez a közös kül- és biztonságpolitika mit jelent, tapasztaljuk a NATO tagságunkból eredő kötelezettségünk és a velünk szemben támasztott elvárások teljesítésével: részeseivé válunk a „megelőző csapás”-nak álcázott, nyílt terrorista hadműveleteknek.

Azzal, hogy részt veszünk az Afganisztán és Irak elleni – mindmáig bizonyítatlan okból (WTC támadás, iraki nukleáris fegyverek) indított – agresszióban, azoknak a népeknek tesszük természetes ellenségeivé a magyarságot, akik a történelem során soha nem viselkedtek velünk szemben ellenségesen, nem úgy, mint azok, akikkel szövetségessé válva részt veszünk az ellenük folytatott terrorizmusban.

Azon túl, hogy a LSZM 85. és LSZM 88. cikkekben megfogalmazott „közös biztonságpolitika” meggátolja a tagállamok saját hagyományai és normarendszere szerinti bűnmegelőzést és bűnüldözést, lehetővé tesz olyan intézkedéseket – akár a tagország érdekeivel szemben is -, amelyek az „uniós politika alá tartozó közös érdeket sértőnek” minősítenek az adott ország érdekeit védő cselekedetet, illetve jogkövetkezmény nélkül hagynak az adott ország hagyományos normarendszere szerinti elítélendő tetteket. Ezért a jogkövető magatartás nem erkölcsi, hanem érdekszférába kerül, ezzel gyakorlatilag alap nélkülivé válik, ezért megszűnik a tagországok belbiztonsága.

 

–    Önálló jogalkotás elvesztése (LSzM 288[23]. és LSzM 299[24]. cikk)

–    Önálló igazságszolgáltatás elvesztése (LSzA 19[25]. és LSzM 86[26]. cikk)

 

–    Önrendelkezés elvesztése (LSzA 5[27]. és LSzM 7[28]. cikk)

Ha elolvassuk a kizárólagos hatáskörbe tartozó területek felsorolását (LSzM 3. cikk) és a jogalkotási alapelveket (LSzM 299. cikk), egyértelmű, hogy a szubszidiaritás nem érvényesülhet az EU-ban.

A szubszidiaritás hiánya eredményezi azt, hogy az EU alapjaként meghatározott másik két intézmény, a demokrácia és a szolidaritás sem működik.

–    Szociális juttatások korlátozása (LSZM 9[29]., LSZM 146[30]., LSZM 151[31]. és LSZM 153. cikkek)

A szociális biztonságnak ezek a látszat-biztosítékai az LSZM 146. CIKK (2) bekezdése miatt válnak megvalósíthatatlanná. Ugyanis a tagországok költségvetési hiányai lehetetlenné teszik a szociális biztonságot az önálló forrásból finanszírozni.

–    Pozitív diszkrimináció érvényesül – a Lisszaboni Szerződés szerint legalább öt évig – Franciaország (LSZM349[32]. cikk) és Németország [LSZM 107[33]. cikk) és LSZM 98[34]. cikk] vonatkozásában. Ezek a rendelkezések mindennél jobban bizonyítják azt, hogy a Lisszaboni Szerződésében a demokratikus alapelvek érvényesítése nem meghatározó szempont. Ezek a rendeletek átvezetnek – az ugyancsak a szocializmusból ismert fogalom – az „egyenlőbbek” kiváltáságaihoz, ami általánosan a „védzáradékokban” és a „védintézkedésekben” fogalmazódnak meg. Nem egy országról van szó, hanem egy elvtelenségről, amit úgy is lehet fogalmazni, hogy az előbb belépők „szerzett jogainak” továbbélése a később belépők hátrányára.

A négy liberális alapelv és hatása megszűntetésével

=   a hatalomgyakorlás az államalapító és államalkotó nemzetek kizárólagos joga lenne,

=   a termőföld visszakerülne természetes jogi státuszába, vagyis az állam egyetemes tulajdonába és az államalapító és államalkotó nemzetek tagjainak kizárólagos birtokába,

=   elveszítenék kiváltságaikat a nyugati civilizáció gazdasági alapját jelentő kínálat-monopóliumot létrehozó multinacionális szervezetek[35],

=   a kínálat által manipulált kereslet helyébe az igények és lehetőségek összhangja lépne.

A megjelölt cikkek felülvizsgálat utáni hatálytalanítására nem képes egyik felülvizsgálatot kezdeményező párt sem (a többi parlamenti párttal együtt), mert az a pártelit és a rendszer haszonélvezői (vagyis a magyar társadalom 12 %-a[36]) kiváltságainak megszűnését jelentené.

Az EU szétesése, vagy a paradigma-módosítás (vagyis a Lisszaboni Szerződés felülvizsgálatával a hátrányos következmények megszűntetése az azokat kiváltó ok változatlanul hagyása mellett) Magyarország és Európa számára nem jelent megoldást sem a jelenlegi sem (a túlkínálat miatt törvényszerűen bekövetkező) ezutáni válságokra.

Magyarországon ma a Jobbik rendelkezik azzal a társadalmi támogatottsággal, amely alkalmas a paradigmaváltásra. A Jobbik vezetése viszont eltért attól az iránytól, amelyet alakulásakor kijelölt önmaga számára.

A Jobbik-tagok kezében van a magyarság sorsa. Ha képesek úgy megőrizni a támogatottságot, hogy a jelenlegi politikai irányvonalukat visszaállítják a radikális rendszerváltásra (akár vezetőiket és parlamenti frakciójukat szélnek eresztve), akkor teljesítik történelmi kötelességüket, ha nem, akkor elárulják mindazokat az embereket, akik bizalma kormányváltó erővé emelte őket.

 

Tudom, az évezredes lélek- és agymosás passzív (elszenvedő) szabadságba kényszerítette a magyarság jelentős részét. Önsajnálattal, hamis lelkiismeret-altatással nem tudjuk sorsunkat jobbá tenni, csak lehetőségeink felmérésével és annak tetté emelésével, vagyis cselekvő (aktív) szabadsággal leszünk képesek nemzetünket, Európát és a világot megmenteni.

Ehhez kérem Mindannyiunkra a Magyarok Istenének erőt, megvilágosodást és kitartást adó kegyelmét.

Rajtad, rajtam, mindannyiónkon múlik, hogy így legyen.

Kelt Szegeden, 2015. Áldás havának 24. napján.

Halász József

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)