Az én Nagyhetem és Húsvétom, az ostoba magyar belháború árnyékában

Készülődünk… A keresztény világ legnagyobb ünnepére övezzük fel magunkat gondolatban, lélekben, gyakorlatban, hiszen ehhez a csodaszép ünnephez szebbnél szebb népszokások társultak az évezredek során. A Nagyhét, a Húsvét, a zenét, az irodalmat, a nemzetet, a lelkeket köti össze, hiszen a megújulás lehetősége, a krisztusi szeretet nagyszerűsége rejlik ebben a tavaszi újjászületésben. A győzelem, a Feltámadás isteni nagyszerűsége és nagylelkűsége! Persze, csak azoknak a számára, akik látni, érezni tudni akarják Istent, akik megélik a Húsvét ünnepét és az azt megelőző hetek nagy lehetőségét, a bűnbánatot, a magunkba fordulást és az átértékelést, a lelki megerősödést Krisztus szeretete által.

Az idei Nagyhét kezdetén, Virágvasárnap szomorú képet mutat Magyarország. A zavargások, az ellenségeskedés, a tüntetések számháborúja és az értelmetlen gyűlölködés tartja lázban a társadalmat a békés készülődés helyett. Ostoba szólamok, politikai pengeváltások, egymás megalázásának a versenye zajlik, ami elfed, ködösít egy másik készülődést, amely az európai társadalmak igába hajtására irányul, és amit a nép, a társadalom nem érzékel, mert lefoglalja a pártok melletti és pártok elleni hőzöngés, az istentelenség átka. A nagy kohóban, az Európai Unióban eközben minden belügyi szerv felfegyverkezik a nép ellen. Az uniós országok rendőrségei szép csendben, milliárdokért bevásárolnak ilyen-olyan rendfenntartó eszközöket, a gázsprétől a tomfáig, de erről nem szól a fáma, csak rövid hírekben olvashatunk a nemzetközi sajtóban egy-egy ország efféle beszerzéseiről. Az ukránok, várhatóan a napokban már meg is szavazzák, hogy az új eszközöket civilek ellen is bevethetik, azaz a tömegbe lőhetnek is, ha arra szükség lesz…

Valami készül tehát a világban, amit ez a mindenütt tapasztalható vagy ilyen, vagy olyan politikai tüntetéssorozat is igazol. Sehol nem lehet rend, nem lehet békés ünnep, mert a sátáni, láthatatlan vezetés a felfordulásban, a békétlenségben, a háborús hangulatban érzi jól magát, s tervei szerint megszabadul a fölösleges tömegektől… Az ostoba társadalmak pedig a pártokban látják a biztonságot, a béke megteremtését vagy a háború folytatásának az áldásait. Mert a társadalmak is zavarodottá váltak, és minden politikai oldal csúcsra járatja a primitív gyűlölködést. Miközben a parancsok mindenki számára ugyanabból a „központból” érkeznek.

Békét és megnyugvást senki és semmi nem tud biztosítani – hit nélkül, Isten nélkül. A hitet is megtámadták, hiszen a nagy keresztény birodalomban, Lengyelországban is a kereszténység ellen fordult a kormány és a rendőrség. Papokat vernek, megzavarják a misét, üldözik a templomba járót. Ausztria figyelmét pedig az angol hírszerzés figyelmeztette a húsvéti terrorcselekmények eshetőségére, amely bárhol bekövetkezhet, mint írják, kulturális, sport vagy vallási események ellen. Tehát, a Feltámadás ünnepe sem lehet nyugodt és békés Európában.

Az ember csak abból tanul, ami vele történik. Hiába a figyelmeztetés, a várható események felvázolás, a társadalom vak és süket. A politika, idehaza is kizárta minden oldalon a keresztény magyarság és a magyar kereszténység ősi, megtartó erejű szellemiségét, nem említi a Húsvétot, nem hívja fel a társadalmat a lelki béke és a nyugalom megteremtésére, de a harcos, gyűlölködés a kereszténynek mondott jobboldalon is érzékelhető.

Hová vezet ez az út? Mi lesz ennek a politikai belháborúnak a vége? Mi lesz a rengeteg hazudozás eredménye? A magyarországi magyar társadalom súlyos kereszthordozása, megostorozása és megfeszíttetése! Nem is lehet más! Hiszen elhagyta a hitét, lebutította az elmúlt nyolcvan év, a kapzsiság és a hataloméhség jellemzi az összes politikai oldalt és politikust, és mindenkit, akinek a nemzet szolgálata volna a feladata, összeadta magát a láthatatlan hatalommal, pénzért, jólétért, amelyben csak a szolgálat és a nemzet jövője nem számít. Nem számít Isten, nem számít a Golgota, és nem számít a Feltámadás sem!

Így telik a Nagyhét, s így telik el a Húsvét szent ünnepe is. A sonkazabáláson és a pénzszerző locsoláson kívül, immár semmi nem emlékezteti a társadalom többségét az ünnepre. Csupán kicsiny keresztény közösségek őrzik meg a lélek békéjét, s vesznek részt örömmel a Feltámadási szertartáson, istentiszteleten… mintegy mag, amely majd a politika és az emberi butaság által lepusztított világ után újra felépít egy normális világot. Mert ezek a kis keresztény közösségek ebben a hatalmas és ostoba káoszban, ebben az anarchiában is győztesek maradnak. Hiszen nincs más út a békéhez, az igazsághoz és az élethez, mint a Feltámadt Üdvözítő, aki a szeretetet hagyta ránk, s aki a Feltámadással bizonyította, hogy a szeretet még a halált is legyőzi.

A Nagyhéten, számomra minden Jeruzsálemmé alakul. A körülöttem lévő szánalmas világban elkísérem a Mestert az Olajfák tövéhez, Pilátus udvarába, a Golgotára vezető úton is ott leszek Vele, és végigszenvedem a haláltusát Jézussal… és ott leszek Vele a Feltámadás örömében is. Mert reménykedem abban és imádkozom azért, hogy ez a világ is lerázza magáról Júdás árulásának terhét, s az öngyilkosság sátáni megszállottságát és Jézussal, Jézus által feltámadjon…

 

Stoffán György

 

Nemzeti Napló – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)