Amikor nagyságoséknál kihúzzuk a gyufát – avagy A feltételes mód diszkrét bája. Vagy baja? Vagy netalán agybaja?

Hogyan állítsunk fel fontossági sorrendet? Szigorúan mindig csakis a profit és hatalom, sohasem a közjó érdekeinek megfelelően! – vágnák rá azonnal e költői kérdésre a jelenleg tévesen centrumnak tartott periféria, Brüsszel légkondicionált irodáinak egyikében.

Mindazonáltal itthon már kezdik kapizsgálni a lényeget, nevezetesen, hogy fordítva ülünk a lovon. Idézzünk a Véleményvezér.blog.hu „Tüntet a budapesti elit: fontos, de nem elég” című írásából:

A kormányt igazán fenyegető veszély nem az operaházi tüntetés, hanem a kétszámjegyű állampapírhozam felbukkanása. A szavazókat nem a jogállami kérdések foglalkoztatják, hanem a pénztárcájuk.

Az elmúlt hetek eseményeinek betetőzéseként hétfőn civil szervezetek és ellenzéki pártok tízezreket vittek az utcára, hogy közösen tiltakozzanak az új alaptörvény életbe lépése, illetve az azt ünneplő operaházi rendezvény ellen. A tüntetés apropójának és üzeneteinek a kiválasztása azonban világosan megmutatta a szóban forgó szervezetek korlátait. Az Operaháznál, az alaptörvény ellen, ráadásul egy értelmiségi csoportok által dominált rendezvényen tüntetni ugyanis a választópolgárok döntő többsége számára: úri vircsaft.

Bármennyire szomorú is ezt leírni, de valódi népharagot a jogállam csorbítása, a közmédia elfoglalása vagy éppen az új alaptörvény nem fog kiváltani. Annál inkább az olyan kérdések, melyeket az emberek a saját pénztárcájukon is megérezhetnek: a svájci frank és az euró árfolyama, illetve az új beruházások és munkahelyek hiánya.

 

Fontos kérdések, de rétegtémák

(..) tegnap bebizonyosodott, hogy a magyar baloldal is képes a hatékony utcai politizálásra.

Nem lehet azonban nem észrevenni, hogy mind az értelmes parlamenti munka korlátozásával, mind a közmédia szerkesztési gyakorlatával, mind pedig az alaptörvénnyel szembeni demonstrációk alapvetően a fővárosi elit számára fontos ügyek köré szerveződtek. Ahogy az Index idézi tudósításában: „Ez egy minőségi tüntetés volt – mondja egy saleshouse-os lány a demonstráció után egy kávézóban, a nagy számú középosztálybeli tüntetőre célozva.”

Ezek a témák valóban fontosak, ám régen az MSZP, később pedig a Fidesz is azért válhattak nagy pártokká, mert képesek voltak kilépni ebből a gondolati körből. Megértették, hogy a szavazók döntő többségét elsősorban nem ezek a kérdések foglalkoztatják. Ugyanígy a fővárosi elit is egy fontos réteg, akiknek a véleménye hosszú távon jelentős befolyással lehet a szavazók egészére – de csak akkor, ha a vidéki és a nem az elithez tartozó Magyarország számára fontos témák mentén is tudnak mozgósítani.

Forrás: http://velemenyvezer.blog.hu/2012/01/02/tuntet_a_budapesti_elit_fontos_de_nem_eleg?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2012_01_03&utm_campaign=index

Úgy tűnik Butapesten is kezdenek észbe kapni, a muszáj-létezés napi kínkeservei a politikai hadszíntéren is rákényszerítik a szereplőket arra, hogy felkössék a magyar textilt. A svájci frank elszámolás alapjaira helyezett adósrabszolgaság koncesszióba adott sztrádáin a 400 forint feletti üzemanyagáraknál lassan, de egész biztosan kialakul a modernkori röghöz kötöttség, a vidéki honpolgár kétszer is meggondolja majd, mikor üljön autóba, hogy „felmenjen” a politikacsinálókhoz a fővárosba egy kis könnygáz szagolgatásért vagy a REBISZ által szponzorált paprikaspry-s hangulatkeltésért.

Az emberek nem felejtenek, de az elszabaduló árak és a különböző címeken beszedésre kerülő egyre több sarc arra kényszeríti a politikai paletta szereplőit, hogy átrendezzék fontossági sorrendjüket. Az eddig dívó fordított nyereg stratégia nem működik tovább. De legalábbis úgy, ahogy eddig, egész biztosan nem. Hiába a fővárosban van a legkisebb helyre koncentrálva a legnagyobb számú és legjobb anyagi helyzetű szavazópolgár (és ez még az új határoknál is igaz), mivel a vidék egyre kevésbé tudja eltartani a vírusként szinte mindent magába szívó országos vízfejet, ráadásul – már csak létezéséből adódóan is – teljesen más kérdések foglalkoztatják, mint a butapestieket, muszáj lesz „lemenni” vidékre, úgy tűnik az egykori belvárosi értelmiségi pártocska parlamenti lébecolását biztosító médiakommunikációs receptúra nem működik, nem működtethető tovább. Ez főként az új SZDSZ, az LMP számára kínos, muszáj lesz országos lefedettséget elérni, ha a következő ciklusban mérvadó tényezőként szeretnének részt venni a politikai küzdelmekben. A nagy kérdés persze az, hogy szeretnének-e, vagy folytatják tovább a megélhetési politizálás langymeleg posványát, némiképp átfazonírozott, 2.0-ás kivitelezésben? A választ gondolom mindannyian sejtjük.

Erre tesz majd rá néhány lapáttal Franciscó is, kétség nem férhet hozzá, hiszen nem áll távol tőle az országjáró roadshow műfaja, az új képződmény akkor is üti majd a vasat, amikor már kihűlt. Muszáj lesz most már odafigyelni az eddig rühellt és lenézett vidékre is.

Mindeközben a nemzetközi háttérhatalom erői által játszi könnyedséggel padlóra küldött Gólem próbál feltápászkodni. Az igazi tragikomikum nem is ebben van, hanem abban, ahogyan, amilyen módszerekkel ma padlóra lehet küldeni bárkit és bármit, mert ez mutatja meg igazán, micsoda sátáni, emberi értékeit teljesen elvesztett és meghazudtolt, romlott, gonosz világban élünk.

Gonosz, mert tudatosan árt!

A Portfolio.hu írásából idézünk:

Térdre kényszeríthetnek egy országot akkor is, ha nincs végveszélyben

Bár közvetlen államcsőd szituáció jelenleg nincs Magyarországon, egyre növekszik az ettől való félelem – mutatnak rá hétfői jelentésükben a Raiffeisen Bank budapesti elemzői. A bank szakértői úgy látják, hogy előbb-utóbb lesz megállapodás a nemzetközi szervezetekkel.

A bank közgazdászai friss anyagukban emlékeztetnek arra, hogy a forintot az utolsó pillanatban elfogadott jegybanktörvény lökte a lejtőre. Emellett az elemzők szerint szerepet játszott a forint gyengülésében az a pletyka is, miszerint az Európai Parlamentben vizsgálják Magyarország uniós szavazati jogának megvonását szankcióként. Azóta azonban világossá vált, hogy jelenleg nem reális az ország szavazati jogának felfüggesztése. (…)

 

„Magyarország többé-kevésbé csődben van”

Bírálta a Magyar Nemzeti Bankra (MNB) vonatkozó új törvényt hétfőn Martin Schulz német politikus, az Európai Parlament (EP) szocialista frakciójának vezetője az MTI beszámolója szerint.

Martin Schulz, aki a lengyel néppárti Jerzy Buzek utódjelöltjeként az EP elnöki tisztségének várományosa, az ARD német közszolgálati televíziónak nyilatkozva azt mondta: „Orbán Viktor azon dolgozik, hogy kétharmados parlamenti többségével maga alá gyűrje az államot.”

A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa hozzátette: amennyiben a magyar kormány nem enged a vitatott kérdésekben, nemigen marad kilátás az Európai Uniótól és a Nemzetközi Valutaalaptól remélt hitelre. „Magyarország többé-kevésbé csődben van” – mondta Martin Schulz a dpa német hírügynökség jelentése szerint.

Az államcsődtől való fokozott félelemre utalnak az elmúlt napok véleményei és piaci reakciói is.

Forrás: Portfolio.hu

De vajon kik azok, akik térdre kényszeríthetnek egy országot? Főként akkor, ha még nincs is végveszélyben?

Milyen rendszer az, ahol egy országot akkor is térdre lehet kényszeríteni, ha nincs végveszélyben? Mennyit ér egy ilyen rendszer? Miért nem tudja (vagy akarja) garantálni maga a rendszer, hogy ne lehessen térdre kényszeríteni egy országot? Főként akkor ne, ha az adott ország nincs is végveszélyben? És egyáltalán, kell-e nekünk egy ilyen rendszer? Mondjuk ezeken azért ideje lenne most már elgondolkodni!

Milyen rendszer az, ahol pletykákra adva döntenek egész nemzetek, népek sorsa felett? Hol marad az oly sokszor hangoztatott objektivitás, meg a többiek? Egyáltalán hol vagyunk? A lepcses Mari nénivel meg Kati nénivel ülünk a ház előtti kispadon és pletykálgatunk? Komolyan mondom, megáll az ész!

Már azon is kiakadtam, mint az a bizonyos sokat emlegetett Epeda sezlonyrugó, hogy tőzsde címszó alatt – az Európai Unióhoz hasonlóan – egy teljesen szükségtelen és hihetetlen károkat okozó, szeszélyes hangulatváltozásoknak kitett szerencsejátékra bízzák országok pénzügyeinek alakulását, de a világ nemzetei sorsát pletyka alapon irányító rendszer bizonnyal még ezen is túl tesz! Az emberi hülyeség és ostobaság úgy tűnik tényleg határtalan!

Aztán van itt még valami! Kíváncsi lennék – oldaltól függetlenül – a neves közgazdászok véleményére, hova is lehet besorolni, milyen kategóriába tartozik a „többé-kevésbé csőd” elnevezés? Én eddig úgy tudtam, hogy valaki vagy csődbe ment, vagy nem! Erre most kiderül, hogy létezik a „többé-kevésbé csőd” is! Azt is meg kellene vizsgálni, mit is takar ez a fogalom, és azokban az országokban, ahol van csődtörvény, mit is írnak erről a definícióról ezek a típusú jogszabályok. Egyáltalán létezik a „többé-kevésbé csőd”  fogalma, konkrétan van ilyen jogszabályi hely?

Magyarországot a pofozóbábúnak szánt nyuszika szerepkörébe kényszerítették, mert szólni merészelt. Röviden: kihúztuk a gyufát nagyságoséknál. Miben nyilvánul ez meg? Nagyon egyszerű. Mostanság, kezdve az ominózus médiatörvénytől az új alaptörvényen keresztül a jegybank további sorsával foglalkozó eukonform jogszabályokig, egyre gyakrabban találkozunk olyan jelenségekkel, hogy uniós jogalkotásból átvett dolgok sajátos kombinációban történő alkalmazásáért ránk rivallanak, hogy aztat mán pedig nem lehet! Amikor megkérdezzük, hogy miért is nem, akkor aszongyák: CSAK!!! Hiába mondjuk, dejszen a többieknél is így van, nekünk akkó’ se! Miért? CSAK! Eztet értsétek mán meg, ti szerencsétlenek!

Hú, de kínos!

A tavalyi év utolsó Péntek 8 adásában Szalai Annamária, a Fidesz által a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöki székébe delegált fő hallja kend volt a vendég. Lehet szimpatikus, vagy kevésbé szimpatikus a hölgy, de azt nem lehet elvitatni tőle, hogy felkészültség terén nem áll rosszul, e kintetében nem szorul segítségre, nem kell félteni őt, nagylány már, tud vigyázni magára. Viktor, ön jól választott! 1-es színpad nyílj ki!

Na, szóval! Tényleg kínos a dolog, újból és újból tetten érjük ezt a kurtán furcsa „CSAK”-stratégiát, amikor ez a derék Annamari elmeséli, hogy ezek az euróbérencek úgy esnek a torkunknak, hogy azt sem tudják, miről van szó. Amikor szembesítik őket a saját hazájuk szabályozóival (amit rögtön tegyünk hozzá, nem ismernek), amiket mi is átvettünk, hogy totál eu-kompatíbilisek legyünk, akkor arcukra kiülő gyermeki ártatlansággal csodálkoznak rá a dolgokra. Aztán kinyögik a „csak”-ot. Épp csak azt nem teszik hozzá, azért, mert ti magyarok vagytok! Kertész genetikailag kódolt szolgalelkűségre vonatkozó kijelentését lecsekkolva, ezt így nyiltan egyelőre még nem merték kimondani, kerülni akarták a fokozott zűrzavart. Érzik ők is, hogy kínos a szitu, ki kell rukkolni valami mással, mert ez nem tartható tovább, hát kénytelen kelletlen, muszájból elkezdtek a saját portájuk körül is sepregetni.

Ez tényleg kínos!

Kérdezem én, kell-e nekünk továbbra is egy ilyen, becsületes színvakért kiáltó rendszer, mint az Európai Unió, ahol pletykákon, hazugságokon, meg szeszélyes hangulatváltozásokon alapuló szerencsejátékok kaszinókat megszégyenítő forgandóságával mondanak verdikteket egész nemzetek, népek sorsa felett?

A válasz egyértelmű: NEM!!!

Az ok nagyon egyszerű: szeretnénk életben maradni!

Ez a különutas létezés ugyanakkor meglehetősen kockázatos és veszélyes. A névsor kétségkívül nem impozáns, de nagyon beszédes: Adolf Hitler, Szaddam Husszein, Kadhafi. És most a mi „kedves” vezetőnket is kinézték maguknak. Igaz, kissé nehezebb a dolguk, hiszen mégis csak egy ún. teljes jogú európai uniós tagállamról lenne szó, vagy mifene. Ráadásul Európa kellős közepén! Jogi alapon egyelőre nem találtak fogást, még nem igazolható teljesen hivatalosan (értsd: jogszerűen) hazánk szavazati jogtól való megfosztása, de a think-tankek bizonnyal munkálkodnak már rajta, igyekezet tekintetében nagy valószínűséggel a bizonyos versbéli cimbalmost is megalázóba leküldve.

Hitlerről maga Churchill mondta el, azért kellett kinyúvasztani a disznót (bizony, ezt a szót használta), mert nem akart beállni a sorba, saját pénzt, s ezáltal saját gazdasági rendszert akart üzemeltetni. Husszein is zavart okozott az erőben, Kadhafi pedig az ócska, a semmiből előállított, s ezért semmit nem is érő, fedezet nélküli, állítólag közmegegyezésen alapuló hazugságpénz, a zöld papírdarabok helyett kizárólag aranyért volt hajlandó olajat eladni.

Úgy tűnik a rendszer-kígyó saját farkába harapott. Az egymásba fonódó szervilis hatalomgyakorlás jogi körülbástyázottságának köszönhetően elérkezett a nyílt színvallás ideje. A jelenleg regnáló kormányfő arról beszélt, hogy senkinek nem engednek beleszólást az ország törvényeinek meghozásába, miközben mindannyian tudjuk, hogy az uniós törvénykezés felülbírlja a nemzeti jogalkotást, beleértve az adott nemzet alaptörvényét vagy alkotmányát is.

Nem az a legény, aki adja, hanem az, aki állja. A nagy kérdés az, meddig tartunk ki.

Előző „Gyerünk a moziba be!” című írásomban Andrew Niccol „In Time” című filmjét (magyar címe: Lopott idő) ajánlottam mindazoknak, akik szeretnének megismerkedni a rendszer valódi működésének tényleges mibenlétével. Talán hálivúd falai is kezdenek megremegni, talán ott is elkezdődtek bizonyos változások. A lélektelen behemótok ellen való álhatatos küzdelem és kitartás furfang, valamint lelemény által történő megnyerhető módszeréről is ad nekünk útmutatás az álomgyár, mégpedig rendkívül szórakoztató és látványos formában. Ne felejtsük el, a Jó Isten mindig megtalálja az utat, legyen az a kornak éppen a legjobban megfelelő bármilyen kommunikációs forma is, amely a legtöbb emberhez szól. Hugh Jackman főszereplésével a „Vasököl” című film jól példázza, hogy a kezdeti nehézségek ellenére is el lehet érni sikereket a megszokottól eltérővel. A siker titka csupán az, hogy túléld. És ez még akkor is így van, ha hivatalosan nem téged hoznak ki győztesen, de a szeretet trófeáját te emelheted a magasba.

Emelkedjünk hát végre!

Épp itt van most már az ideje!

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

Nemzeti InternetFigyelő