Amikor egyik nap még hivatalosan szegénynek számítasz, a másik napon pedig már nem

1. rész

– avagy Amikor egyik nap még normálisnak számítasz, a másik napon pedig már nem. Mert hülyének néznek. A matematika, tehát a számolás csodálatos képessége, kétségkívül nagyon hasznos tudomány

Ezek a fiúk, ó pardon, pontosabban egykori fiatalokból és demokratákból verbuválódott, mára már meglett férfiak, tényleg tudnak valamit. Legfőképpen mindközül is talán Varga Miska az, aki tud valamit. De az is lehet, hogy ő az, aki mindent tud! Bizonyára szép számmal akadnak olyanok, akik emlékeznek még arra, hogy a narancsos tömegpárt regnáló pénzügyére és őre a honpolgárok általi tömeges hűtőszekrény és televízió lecserélésben látta a népgazdaság és a GDP fellendítésének a kulcsát. „Eljön majd az idő, amikor le kell cserélni a hűtőt és a tévét” jeligére, vagy valami hasonló.

No, kérem tisztelettel, örömmel jelenthetem, eljött az idő! Legalábbis nálam. Ráadásul, tetézem a bajt, hiszen személyemben, a fősodrású média és a hivatalos közlésforma által szentnek és sérthetetlennek tartott GDP növelése szempontjából minden bizonnyal a megtestesült ideális állampolgárt találták meg. Nem elég, hogy egyszerre kellene kicserélnem a hűtőszekrényt és a televíziót is, a honi szerény javadalmazási viszonyokat, valamint az ilyenkor szokásos, ún. 0%-os kamatozású akciókat figyelembe véve, mindezt – az ún. deviza-hitelezés tömeges károkozásának tapasztalataiból kiindulva – természetesen forint alapú kölcsönből finanszírozva gondoltam véghezvinni.

Nincs is jobb dolog annál, minthogy praktikus(nak tűnő) alapon eladósodjunk, nem igaz?

Mivel a hűtőszekrény és a televízió ára nem azonos nagyságrend mondjuk egy személygépkocsi, vagy egy ingatlan árával, tényleg kézenfekvőnek tűnt ez a megoldás. Ez még – ahogyan mifelénk mondani szokás – sok szódával, de elmegy.

Ahogyan az kis- vagy nagy magyar rögvalóság történetében már annyiszor, most is megképződött a „ha nem velem történik ilyesmi, nem hiszem el, hogy ilyen van!” című történet. Ráadásul, nem is egyszer. Nézzük meg, hogyan jutottam el abba, a jelenleg regnáló politikai hatalom által ideálisnak és kívánatosnak tartott állapotba, hogy a párt és Varga Miska elvárásainak megfelelően le kelljen cserélnem a hűtőt és a televíziót is! Ráadásul egyszerre!

Amolyan kis modern, urbánus mese következik ráérő unatkozóknak.

1. FELVONÁS

A Nagy Ámerikai Szolgáltatónál

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a Nagy Ámerikai Szolgáltató. Az emblematikusnak beállított hatalomátrendeződési momentumot követően, szinte azonnal itt termett a Nagy Víz túloldaláról a biznisz reményében. Ennyit röviden a Nagy Ámerikai Szolgáltató nacionáléjáról. Én magam nagyon szerettem, és nagyon meg voltam elégedve a Nagy Ámerikai Szolgáltatóval. Aztán – valamilyen érthetetlen és kifürkészhetetlen okból kifolyólag – fogták magukat, és hangos sercegések közepette, kihúzták nálam a gyufát.

Időnként felhívtak telefonon a cég honi központjából, Butapestről, hogy tájékoztassanak a változásokról, újdonságokról, akciókról. Mi az, ami olcsóbb lett, számomra kedvezőbb, meg ilyesmi. Több ismerőssel ellentétben, akik kígyót, békát kiabáltak a Nagy Ámerikai Szolgáltatóra, én voltam a kivétel, aki erősítette a szabályt. Egészen mostanáig.

Gyün a hívás a kutyaszaros világvárosból, hogy hamarosan lejár a hűségidő, mit szeretnék a továbbiakban. Megmondom az őszintét, én ennek a hívásnak nagyon megörültem. Mondtam is mindjárt, hogy váltanék. Felfelé, természetesen, mert hát a szolgáltatónak – és itt most nem csak a Nagy Ámerikai Szolgáltatóról beszélünk, hanem úgy általában a szolgáltatóról, szolgáltasson bármit is –, szóval a Szolgáltatónak ugye az a jó, ha minél többet, minél nagyobbat kérsz, veszel igénybe a szolgáltatásából.

Hiába, no, amerikanizálódunk. Autóból, lakásból, szivarból, női mellekből, meg a jó ég tudja még miből, de a minél nagyobb a jó, sugallja nekünk a csapból is folyó, fogyasztásorientált, és kétségkívül hatékonyan uniformizáló ámerikai létforma. Csak valahogy az ellentételezés, a látványos külsőségekben megnyilvánuló jenki életforma finanszírozását biztosító javadalmazási oldal, na, az valahogy sorra, rendre, de mindig kimarad az elképzelésekből. Ahogy a magyarországi bérek és fizetések láttán mifelénk mondani szokás: „kiröhög a német takarítónő”! És valóban. Ha valaki veszi magának a fáradságot és az európai uniós kereteket figyelembe véve a ténylegesen objektív – azaz a „becsületes színvak” –tematikát követve azonmód átszámolja az itthoni fizukat euróba, lelki szemei előtt azonnal meg is jelenik a hangosan rajtunk röhögő „német” takarítónő, aki nagy valószínűség szerint ténylegesen persze nem német, hanem valamilyen bevándorolt náció tagja, hiszen a németek ilyen alantas munka végzésére nem hajlandók.

Ott tartottunk tehát, megszületett a nagy elhatározás, váltanék. Méghozzá nem is akármire, hanem mindjárt a televízióban orrba-szájba reklámnyomatott viharsebes internet-szolgáltatásukra, csomagkapcsolt változatban. Úgyis állandóan masszíroztak a tévé miatt, lévén az egykori szociális alapcsomagnál eggyel nagyobb kiépítésű analóg csatorna összeállítással bírtam, ami ma már nem létezik a Nagy Ámerikai Szolgáltatónál –, ráadásul, hogy e helyt is tetézzem a bajt –, a tévém is ún. katódsugárcsöves televízió volt. Hátul ott a nagy púp, dög-nehéz (64 kg), baromi sok áramot fogyaszt és nem digitális.

A Varga Miska-féle tematikának ideális, annak tökéletesen megfelelő, Karácsony előtti árubeszerzésben végződő fogyasztói megpróbáltatásaim, valamint elsőre képtelenségnek tűnő helyzetgyakorlatai során ez volt az első olyan momentum, amikor az eddig olajozottan működő marketing gépezet fogaskerekei közé nemhogy apró homokszem, hanem egyenesen valamiféle kisebb szikla került. Ezek azok a pillanatok, amikor amolyan „húbazzzmeg”-jelleggel – az idevágó irodalmi szakkifejezéssel élve – csikorogva megáll az idő. Rögtön azzal szembesülsz, hogy nem kapsz szikrát.

– Az ön által igényelt szolgáltatás Pécsett jelenleg nem elérhető.

– De hát a reklámban…

– Ez a szolgáltatás jelenleg a fővárosban és a nagyobb városokban elérhető.

– Bocsánat, de Pécs megyeszékhely, az ország ötödik legnagyobb városa.

– Az ön által igényelt szolgáltatás Pécsett jelenleg nem elérhető.

Nagyjából valami ilyesféle beszélgetés zajlott le a Nagy Ámerikai Szolgáltató ügyintézője és köztem.

Mit tesz ilyenkor a barbárkapitalizmus kíméletlen versenyszelleműnek hazudott létezésmodelljébe immáron több évtizede betokozódott, az adófizető barom kategóriájába besorolást kapott, jogkövető magatartást tanúsító álom- és állampolgár? Az ember elsőre azt gondolná, rögtön rohan a Fogyasztóvédelmi Hatósághoz, mondván, itt kérem tisztelettel megtévesztették a fogyasztókat. Nos, elsőre talán tényleg ez az a gondolat, ami átsuhan az ember agyán, már amikor újra szikrát kap a megképződött képtelenség után, másodjára azonban, lévén hogy néhány évtizede már tökéletesen betokosodott a barbárkapitalizmus taposómalom jellegű kíméletlenséggel zakatoló üzemmenetébe (ez egy tökéletesre sikeredett képzavar!), szóval ehelyett, másodjára inkább felveszi az üzemi fordulatszámot, és ellátogat a konkurencia weboldalára.

A konkurenciáéra, amely ugyan szintén szolgáltató, ám a Nagy Ámerikai Szolgáltatóval ellentétben se nem nagy, legalábbis jóval kisebb, mint nagynevű vetélytársa, se nem ámerikai.

Itt azzal a ténnyel kellett szembesülnöm, hogy a Nagy Ámerikai Szolgáltatóhoz képest sokkal kisebb másik szolgáltató természetesen szemrebbenés nélkül kínálja a Nagy Ámerikai Szolgáltató által agyonreklámozott, ám számomra egyelőre elérhetetlen szolgáltatást. És ekkor már – szintén természetesen – meg sem lepődünk azon, hogy jóval olcsóbban, mint a Nagy Ámerikai Szolgáltató.

Így elsőre aszondanám, hurrá, éljen a piacgazdaság!

Thank you, for your cooperation! (Köszönjük az együttműködést!) – mondta a T-1000-es, és a nevelőszülők már nem élnek.

Csak, hogy képbe kerüljünk! Már ami a Nagy Ámerikai Szolgáltató ügykezelését illeti.

Pár évvel ezelőtt történt. Betette a lábát, pontosabban a vezetékét ez a kisebbik konkurens szolgáltató a házba. Másnap már itt volt a Nagy Ámerikai Szolgáltató és közölte, mivel a házban a lakók 50%-a plusz 1 fő igénybe veszi a szolgáltatásukat, innentől fogva jár nekünk az ún. „lépcsőházi kedvezmény”. Eddig hírét sem hallottuk olyannak, hogy létezne bármiféle „lépcsőházi kedvezmény”, innentől meg, mintha csak varázsütésre történt vóna, egysző’ csak lett!

Ilyen van? Vedd már észre, itt csak ilyen van!

Mindenesetre, rögtön olcsóbb lett a szolgáltatás a Nagy Ámerikai Szolgáltatónál. Ez azért elég biztató, nem? Igaz, a képet árnyalja kissé, hogy a szolgáltatás a Nagy Ámerikai Szolgáltatónál még így is drágább volt, mint az újonnan érkezett konkurenciánál, no, de hát az elkényelmesedett, eltunyult fogyasztó nem fog utánanézni ennek, inkább örül, hogy a Nagy Ámerikai Szolgáltató csökkentette a szolgáltatás árát.

Zárójel bezárva, megyünk tovább.

Megérkeztünk a második neuralgikus ponthoz. A kedves hangú butapesti telefonos ügyintéző hölggyel abban maradtunk, hogy kapok gondolkodási időt és majd befáradok a pécsi ügyfélszolgálatra.

Befáradtam.

Rögtön el is fáradtam és le is fáradtam.

Amolyan, Huszárral F6-ra lép és rosál jelleggel indítottam. A továbbiakban nem venném igénybe a Nagy Ámerikai Szolgáltató szolgáltatását. Ügyintéző ránéz a monitorra, ott a teljes, a Nagy Ámerikai Szolgáltatónál megtalálható nacionálém, de legfőképpen az, hogy mióta vagyok az ügyfelük. Majdhogynem hangosan felsírt.

Mielőtt még továbbmennénk, idepattintok egy linket.

2012. 08. 29-i keltezéssel jelent meg az Indexen egy nagyon érdekes anyag. A címe: „Kiszivárgott az Apple-dolgozók titkos tankönyve”

A teljes írás itt olvasható:

http://index.hu/tech/2012/08/29/kiszivargott_az_apple-dolgozok_titkos_tankonyve/

Itt betekintést nyerhetünk a fogyasztót legelsősorban is végtelenül hülyének és ostobának néző, s éppen ezért a végletekig manipuláló ámerikai marketing gépezet sajátos világba. Az ügykezelés sajátosan értelmezett és uniformizált, sablonokra, a multi cégek által előre kidolgozott kész helyzetgyakorlatokra épülő okítása úgy tűnik az ámerikai cégeknél bevett gyakorlat.

Mi azonban nem ámerikaiak vagyunk! De ámerikaiakká akarnak formálni benünket!

Ez nem mi vagyunk, ez nem rólunk, de kétségtelenül, nekünk szól, hiszen a mi torkunkon próbálják lenyomni ezt a szart.

De vissza az ügyfélszolgálathoz!

Kérdezi a pofa, hogyan jutottam arra az elhatározásra, hogy évek hosszú sorának gyakorlatát egy röpke pillanat alatt sutba dobnám.

Mondok: először is, a másik szolgáltatónál Pécsett is elérhető a szolgáltatás, ráadásául, sokkal olcsóbban!

Nem úgy van az! – gyütt a válasz.

Az ügyintéző, mintha csak valamilyen láthatatlan katalógusból olvasna fel, ismertette velem az ajánlatukat, mely drágább, a munkám miatt elsődlegesen fontos internet-szolgáltatás sebességében pedig éppen fele volt a konkurens, kisebb szolgáltató ajánlatának.

Miután szóvá tettem, hogy ez az ajánlat még mindig sokkal rosszabb, mint a konkurenciáé, lassabb a net, drágább a havi díj, az ügyintéző azt válaszolta, én nem figyelek oda arra, amit mond.

Elemi szintű, körülbelül az általános iskola első osztályos matematika anyag kategóriájába sorolható problémafelvetéssel álltunk itt szemben, úgy tűnik megoldhatatlan nehézségekbe ütközve. Legegyszerűbben talán úgy lehetne megfogalmazni: „Merre mutat a kacsacsőr? Melyik a nagyobb, és melyik a kisebb érték a kettő közül?

Bevallom őszintén, itt úgy éreztem, kissé megakadtunk. Ez volt az a pont, ahol végképp megfeneklett a párbeszéd.

Az ún. Apple-géniuszok számára írott titkos ügykezelési tankönyvről szóló cikk elolvasása után én tökéletesen megértem, hogy szerencsétlen ügyfélszolgálatos munkatársaknak mindent el kell követniük, hogy megtartsák az ügyfelet, csak hát ugye a matematika az egy egzakt tudomány, úgyis mondhatnánk, a tények és a számok, azok bizony makacs dolgok. No, mármost a hibaszázalék ott jelenik meg, amikor a vásárló, az ügyfél, a fogyasztó is rendelkezik a számolás csodálatos képességével, a számok pedig azt mondják neki, van ettől jobb is, ráadásul olcsóbban. Rögtön fel is teszik a kérdést az álom- és állampolgárnak, ugyan vajon, miért is maradnál akkor a drágábbnál? Tényleg, miért is?

Miután a beszélgetés rögzítésre került, hangot is adtam értetlenségemnek, hogy lehet ennyire rugalmatlan és versenyképtelen a Nagy Ámerikai Szolgáltató.

Utoljára ilyenfajta értetlenséggel a Pécsi Önkormányzat Adóirodájának ügyintézése során találkoztam. Már-már óvodás szintig ment el ott is a diskurzus, amikor az adóügyi előadó arról próbált meggyőzni engem, hogy nem fizethetem be a közterhemet csekken, én meg kötöttem az ebet a karóhoz, hogy már pedig igen. A „de igen-de nem” huzavona néhány forduló után azzal zárult, hogy elővettem az eddig befizetett csekkeket, és ott hirtelen elcsendesedett az én vitapartnerem, beszélgetőtársam, majd kis szünet után csak annyit mormogott a bajsza alatt, hogy „legyen kedves átfáradni velem a kollégámhoz, mert ez nekem is új.”

Ezt a kis intermezzót csak azért tartottam fontosnak megemlíteni, mert bizony vannak olyanok szép számmal, akik gyakorlatilag „szentírásként” kezelnek olyan, a valósággal köszönőviszonyban nem lévő passzusokat, szabályozásokat, melyeket az élet rövid időn belül felülír, vagy olyanok, akik egész egyszerűen nem hajlanók tudomást venni a valóságról.

A történet azonban itt még nem ért véget.

A szolgáltatás lemondása után a Nagy Ámerikai Szolgáltató utánam nyúlt! Messzire elér a keze.

Ismét csak Butapestről gyütt a kedves hangú hölgy telefonja. A kollégától úgy hallotta, hogy némi súrlódás volt közöttünk az ügykezelés során. Mit lehet erre mondani? Legfeljebb csak annyit, hogy elbeszéltünk egymás mellett, mivel nem figyelt arra, amit mondtam, vagy még inkább, nem akarta megérteni azt, amit mondtam.

A félreértések tisztázása és amolyan tesztelés végett, megemlítettem a kedves hangú butapesti hölgynek, hogy mit és mennyiért kínálnak ők, vagyis a Nagy Ámerikai Szolgáltató (és mit nem kínálnak, hiszen náluk egyelőre nem érhető el ez a szolgáltatás a számomra, míg a konkurenciánál igen!), és mit kínál a nem annyira nagy és nem is ámerikai szolgáltató jóval olcsóbbért. A televíziós reklámokból megismert közvetlenséggel rögtön tisztán, jól érthetően meg is kérdeztem a kedves hangú butapesti ügyintéző hölgyet, hogy „Ön melyiket választaná?”

Ha most azt hiszed, hogy kénytelen kelletlen beismerve ő is azt mondta, hogy „természetesen az olcsóbbat”, nos, akkor nagyon tévedsz!

Ha láttad a dinós őrület szériájának legújabb darabját, a Jurassic World című filmet, abban a genetikai labor vezetője Dr. Wu (BD Wong alakította a filmben) mondja ki az egymondatos igazságot mai világunkról:

„Itt semmi sem természetes!”

És valóban. Ebben a világban nem számít semmi, ami azelőtt természetes volt, vagy annak számított, mert annak tartották az emberek. Mit nekünk isteni – ateistáknak: természeti – törvények, melyek öröktől fogva valók és megváltoztathatatlanok, majd gyüvünk mi, emberek és fittyet hányva az isteni tervezés tökéletességének, kitalálunk valami arra hajazót és azt gondoljuk róla, hogy biztosan jobb lesz. Ugyan mitől is?

Ebben a világban a tökéletlen, többféleképpen értelmezhető emberi kreációk felülírnak minden mást, aminek kicsit is köze van, köze lenne a valósághoz. Ezért képződhetett meg az, hogy a kedves hangú butapesti ügyintéző hölgy – gondolom a havi javadalmazás ellentételezéseként, és mert a beszélgetés ismét csak rögzítésre került – szigorúan igazodva az előre betanult marketingszöveghez, az „Ön melyiket választaná?” kérdésre nem azt válaszolta, mintegy magától értetődő módon, hogy „természetesen az olcsóbbat”, hanem csak annyit, ami itten következik:

„Meg kell nézni, hogy mik az igények. Nekem nincsenek ilyen igényeim.” – válaszolta a kedves hangú butapesti ügyintéző hölgy.

Hát nekem meg vannak.

Ez az a pont, ahol gyakorlatilag nincs mit tenni, meghaltunk és a világ menthetetlen! Legalábbis így első nekifutásra annak tűnik. Nézelődsz is, hol a gomb, jeleznél, hogy a következő megállónál te leszállsz, csak hát a dolog nem így működik, erről a buszról nem lehet csak úgy, ukk-mukk-fukk leszállni. Szikra itt is elment szabadságra, de minimum kihagy.

Egy pillanatra még átvillant az agyamon, hogy bedobom a tévéshopból jól ismert frappáns lezárásként alkalmazott „Rendelje meg most!” formulát, de éreztem, hogy ezzel túlfeszíteném a húrt és esetleg az anyázás irányába mozdulnánk el, amit semmiképpen sem akartam.

Lehet, hogy velem van a baj, de az én értelmezésemben ez a piacgazdaság. Hol van az megírva, hogy életed végéig ugyanannak a szolgáltatónak a szolgáltatását kell igénybe venned? Még akkor is, ha az a szolgáltató történetesen a Nagy Ámerikai Szolgáltató? Főként akkor, ha van olcsóbb és jobb is nála? Nem ez folyik még a csapból is minden nap? A piacgazdaság lelke a verseny! No, hát itt a verseny, kezét csókolom! Nem az én hibám, hogy Gólem reakcióidejét tekintve kihívásokkal küszködik! Méghozzá erőteljesen!

Ma már az új, a Nagy Ámerikai Szolgáltatónál jóval kisebb szolgáltatónál vagyok. Az új szolgáltatóhoz sajnos be kellett szereznem egy új televíziókészüléket is, amolyan digitálist, meg lapost. Így kerültem tehát a Varga Miska tematika televízió térfelére.

Eredetileg csak hűtőcsere lett volna, de a Nagy Ámerikai Szolgáltató hangos sercegések közepette lezajló gyufakihúzása a lapostévé beszerzését is felíratta velem a képzeletbeli listámra. Különben is, spórolni kell a villanyszámlán.

Nosza, irány a bolt!

A következő részben megnézzük, milyen az, amikor egyik nap még hivatalosan szegénynek számítasz, a másik napon pedig már nem.

Folyt köv.

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)