„Alattomos zsidók, képmutató keresztények”…
„Óh, Allah, add meg a győzelmet, a becsületet és a hatalmat a mi testvéreinknek, a dzsihádistáknak Jemenben, Szíriában, Irakban, és a világon mindenütt, hogy diadalt arathassanak az alattomos zsidókon, és a rosszindulatú, megbízhatatlan, képmutató keresztényeken!” – buzdított 2016. szeptember 4-én, 800.000 pogány előtt a Főimám, Abdul Rahman Al-Sudais Mekkában.
A liberális, és feltehetően értelmi fogyatékos uniós vezetőktől, és az Európát nem kedvelő és nem is értő pápától azonban azt halljuk, hogy szegény szerencsétlen menekülteket be kell fogadni, hogy nem vallási háborúról van szó, hanem a háborús övezetekből idemenekültekről (akik vissza-visszamennek nyaralni oda, ahonnan elüldözték őket…).
A főimám szavait és az uniós árulók véleményét összevetve teljes a káosz, és nyugodtan mondhatjuk, hogy Európának hamarosan vége lesz. Az európai ember amúgy is lusta, mint a dög, nem fogja fel a veszélyt, bízik az őt eláruló államban, és mindössze néhány trágár kifejezéssel harcol a fotelban az interneten a megszállók ellen, illetve ír egy-egy mondatot, a muszlimok által elkövetett erőszakról, gyilkosságról szóló hír alá.
A magyar megoldás még valamilyen kapaszkodót jelenthet a magyar nemzet és a visegrádi négyek számára, ám ezt is rengetegen támadják külső és belső ellenségeink. Az ember legszívesebben azt mondaná, hogy megérdemlik ezek a hazaáruló károgók a muszlimokat, azt, hogy végigtizedeljék Európát, és a mi kiváló aberrálisainkat is ezek a vadállatokhoz hasonlítható egyedek. Hiszen ennyi értetlenség és aljas vádaskodás, ennyi ostoba ellenérv még nem hangzott el egy olyan helyzetben, ahol tényleg élet-halál kérdéséről beszélünk. A nem létező demokrácia alapján minden elmebeteg pártot alapít, hazát árul jó pénzért és hangoztatja a saját botorságait, miközben fogalma sincs arról, hogy mekkora veszély leselkedik a nemzetre, Európára és mindenre, amit hosszú évszázadok alatt értékként tiszteltünk és tartottunk számon. A magyarországi ellenzék mindösszesen két dolgot tart szem előtt: – saját anyagi előnyét és a hataloméhségét. Azt, hogy hatalomra kerülve mennyit tudna lopni, sőt hivatalosan keresni.
Magyarországon kétféle magyarellenes erő működik kétféle érv és indok alapján. Az egyik az anyagi hasznot lesők ócska gyülekezete, a másik a liberális magyar gyűlölők és a zsidóság egy rétege. Említhetnénk a két tábort együtt, de vannak olyan különbségek, amelyek miatt nem lehet egy kalap alá venni a magyar érdekeket, a magyarságot zsigerből gyűlölőket és a hatalomvágytól égő, pénzért saját anyjukat is eladni képes liberális ellenzéket. A halovány harmadik nemzetellenes társaság a Vona féle Jobbik, amely mindhárom magyarellenes verziót magában hordja. A legaljasabb politizálás az, amit a mai Jobbik véghezvisz, mert nemzeti színekbe bugyolálva árulja el a nemzeti ügyet és veti oda – a kétkedés magvainak elszórásával – a muszlimok elé áldozatnak a magyarságot. S mindezt teszi a hatalomért és a pénzért, miközben tudjuk, hogy Vona a muszlimokat tartja – nyilvánosan bevallottan – utolsó reménységének. Mint egykor Szálasi a németeket…. Ebben (is) ismétlődni látjuk a történelmet.
A képlet pedig teljesen világos, félreérthetetlen és félremagyarázhatatlan. Mégis a HÍR TV-től az ATV-ig, minden televíziós csatorna igyekszik olyan „vendégeket” meghívni, akik a népszavazási kedvet elveszik, akik kétségek közé taszítják a nézőt, akik Orbán-gyűlöletüket habzó szájjal fejtik ki a kamerák előtt. Pedig ezek mind, egytől egyig hazaárulók… aljas és undorító férgek, akik nemzetünket és hazánkat megsemmisíteni akaró ellenségink malmára hajtják a vizet. Elég volna csak a főimám szavait elolvasni, és normális ember attól kezdve nem Orbán Viktor iránti gyűlöletét ordítozná ki a kamerák előtt, hanem arra szólítaná fel az ország lakosságát, hogy menjen el szavazni. Azonban az emberi aljasság, a hatalomvágy, a pénzéhség a liberális, szocialista és jobbikos politikusokban sokkal nagyobb, mint a felelősségérzet.
A kettős mérce is alkalmazandó ennél a hazaáruló söpredéknél. Mert képzeljük csak el, ha bármelyik ellenzéki szarjankó gyerekét verte volna el a cigánybanda a belvárosban, vagy teszem azt az ATV műsorvezetőjét verte volna meg valaki az áruház parkolójában, mekkora botrány kerekedett volna belőle… Hány amerikai és nyugati lap írta volna meg, hogy Orbán fasiszta diktatúrájában verik az ellenzéket… Ma, amikor Bayer Zsolt fiát verte és rugdosta meg a cigánycsürhe, s G. Fodor Gábort érte támadás Óbudán, a liberális, szoci sajtó a kezét dörzsölgetve, összekacsintva hallgat. Mert a liberális sajtó munkatársaiban sem erkölcsi érzék, sem emberség nincs. Szar trógerek azok, akik nem háborognak lapjuk hasábjain e két merénylet miatt. Ma már sajnálom, hogy magam is megfeddtem egy cikkben G. Fodor Gábort, amikor az egyik ellenzéki politikus feleségének meglehetősen érdekes múltjáról írt… Megkövetem! Nem kellett volna. G. Fodornak akkor is igaza volt. Hiszen azt az erkölcsi mélységet mutatta meg, amelyben 96 éve tobzódik ez a hazaáruló ócska söpredék. E két eset utáni liberális-szocialista sajtócsend is ezt mutatja… ezt igazolja.
Nem könnyű tehát a hazát megvédeni ma, amikor a belső ellenállás, hazaárulás és lélektelen aljasság a legmélyebb szintre csúszott. Soha ennyi szemét nem élt Magyarországon, mint ma, soha ilyen aljas gazemberek nem lehettek a politikai palettán, mint napjainkban, mert akkor még kötél járt a hazaárulásért. Ma ezerszer nagyobb a bűn, hiszen 500 éve nem volt ekkora veszélyben az ország… S a kötelező kvótát sem vonta vissza a Sátán három, uniós helytartója.
Azonban két dologban töretlenül hiszek: – Az egyik, hogy végül e sok aljas áruló alul marad, és a népszavazás győz. A másik, hogy eljön az idő, amikor nem kell a pc miatt két lovat egy fenékkel megülnünk (mindenkinek megfelelnünk), és végre bíróság elé állíthatjuk a mai hazaárulókat és a 2006-os vérengzés elrendelőit végrehajtóit és azokat a bírákat, akik akkor a politika utasítására ismét a Rákosi rendszert idézve, aljas módon a szemüket vesztett, meglőtt, megkínzott emberek ellen ítéltek. Mert a nemzet végre fel akar egyenesedni és ez sikerül is neki…
A magyarokat gyűlölő zsidók és liberálisok is be kell, hogy lássák: a keresztény, harcolni képes magyarság nélkül ők sem élik túl a muszlim megszállást – ahogy a főimám ezt felvázolta Mekkában. Tehát nem kellene hőzöngeni, hazudozni, hanem az együttműködést kéne keresni, mert műsképpen mind meghalunk. És még csak vagonok sem kellenek hozzá… helyben fejeznek majd le – hallgatva a főimámra.
A főimám cáfolhatatlan beszédének fent idézett részletét nyomtassuk ki a plakátokra… Harsogjuk a rádiókban és a TV-kben, posztoljuk a neten… Mert ő és hívei komolyan gondolják, amit mondott… Európának pedig komolyan kellene vennie… a Vatikántól Brüsszelig…
Ahogyan mi komolyan vesszük. És győzünk! Mert győznünk kell a lélektelen és aljas, hazaáruló ellenzék minden erőfeszítésével szemben… Csak ne feledkezzünk el imádkozni:
„Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!” Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Amen.”
Stoffán György
http://stoffangyorgy.blogspot.com/
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Ha elolvassuk, hogy kik azok a jezsuiták, akkor „megértjük” a pápát. Ő is a globális világot szolgálja, (mint tudjuk).
A népszavazás kérdésére nem lehet válaszolni, (mint tudjuk), ez a szavazás nem űgydöntő népszavazás. Nem akarok senkit lebeszélni, de semmi értelme. A szavazás értelme csak a kormány szempontjából van. Megerősíti hatalmát.
Sokan, legalább az ország 90%-ka nem szeretné a betelelepülőket.
A tegnapi szöges csőbomba szerintem; megrendezett, megfélemlítés.
Mélyen elgondolkodtató írás.
Valóban Európa kivéreztetése folyik, ezt minden egészséges életösztönnel bíró embernek látnia kell, kellene. Sokan látják is, bár ugyanakkor sokan nem jutnak a hivatalos sajtóban sulykoltakon kívül valódi, vagy fogalmazzak úgy, hogy igazabb információhoz. Nem beszélnek idegen nyelveket, nem olvassák a világban megjelenő alternatív portálokat, a Facebook-on is többnyire csak a ‘Barbie rózsaszín’ csoportok tagjai, nem hiszik el jóhiszeműségükben, hogy mindez, ami a világban történik, igaz lehet. Saját kis zárt világukban élve nem értik és nem látják át a politikai játszmák zűrzavarát, visszarettennek attól, hogy akár egy aláírás erejéig is, de véleményt mondjanak az egész társadalmat érintő kérdésekről.
A világot alapjaiban rontotta meg a globális, és szinte kimutathatatlan hazugságokat sugalló média, a digitális trükkök a hírek tálalásában, és a sunyi pszichológiai hatásokkal manipuláló reklámözön. . .
Magyarországon pedig generációk nőttek fel egy máig hatóan mérgező és a lelkeket beteggé tévő kommunista ideológiában, ami a globalizációval együtt olyan pusztító elegyet alkot, amely megbénítja a társadalom meglehetősen nagy részének természetes életösztönét, lelki immunrendszerét.
A népszavazásra én természetesen el fogok menni, és NEMMEL szavazok majd, akkor is, ha a feltett kérdésről az a véleményem, hogy másként kellett volna fogalmazni, valahogy ilyenképpen; „Akarja e, hogy az Európai Unió a nép megkérdezése nélkül Magyarországra telepíthessen illegális bevándorlókat?”, illetve; „ Akarja e, hogy az országgyűlés az alkotmányban rögzítse azt, hogy a nemzet megkérdezése nélkül, ne lehessen Magyarország etnikai, kulturális egységét idegenek erőszakos betelepítésével megváltoztatni?”
Nyilvánvaló, hogy minden, ami idehaza és Európában, világszinten történik egy óriási politikai játszma része
Bocsánat, de szeretnék pontosítani.Ön azt írja:
Akarja e, hogy az Európai Unió a nép ,,megkérdezése” nélkül
Pontosabb volna a ,, akarata” szót használni, mert a megkérdezés független az eredménytől. Mindegy hogy igen vagy nem a válasz. A kérdés feltevésével eleget tennének a feltételnek. Sokan gondolhatják, ne legyünk szőrszál hasogatók. De igen! Legyünk!
Természetesen az „Akarata” a megfelelő szó, de mivel a cikk nyomán támadt gondolataimat fogalmaztam meg nagy hirtelen, és mert valakinek a megkérdezése valamiről, számomra egyértelmű az illető véleményének, akaratának firtatásával, így írtam, ahogy írtam. Ha persze nekem kellett volna a népszavszáshoz megfogalmazni a kérdést, alposan átgondoltam volna, hogy miként is tegyem azt.
Ha a döntési pozícióban lennék, valószínű, más és hatékonyabb utat választanék a migráció ellen, pl. alaptörvényt módosítanék. . .
.
Igaza van, egy nagy horderejű kérdésben pedig helye van a pontos és, akár szőrszálhasogató megfogalmazásnak
Tisztelt Stoffán György !
Általában egyet szoktam érteni önnel, most is a cikk jó részében egyezik a véleményünk de nem mindenben!
Idézem a cikke azon részét amiben nem értek egyet önnel:
„A képlet pedig teljesen világos, félreérthetetlen és félremagyarázhatatlan. Mégis a HÍR TV-től az ATV-ig, minden televíziós csatorna igyekszik olyan „vendégeket” meghívni, akik a népszavazási kedvet elveszik, akik kétségek közé taszítják a nézőt, akik Orbán-gyűlöletüket habzó szájjal fejtik ki a kamerák előtt. Pedig ezek mind, egytől egyig hazaárulók”……………..
Ebben igaza lenne, ha a népszavazás arról szólna, hogy akarunk e kontinens foglaló felhergelt csürhét engedni az országba IGEN vagy NEM. A magyar embereknek lehessen bele szólása, hogy kikkel akar egy városban egy környéken élni.
De itt messze nem erről van szó!
Itt a kérdés az, hogy a zsidok és cigányok által elfoglalt parlamentnek szabad utat engedünk e törvénytelen pénzéhes tobzódásukban. Mert miközben több milliárd Forintért megy a népszavazási kampány, (aminek jó része a ki írók zsebében landol) suttyomban jó pénzért árulják https://kuruc.info/j/480/egyeb/afr1692201.jpg
a letelepedési engedélyeket Afrikában, tárgyalásokat folytatnak Ukrajnában, hogy földönfutó ukránokat hozzanak az országból elüldözött magyarok helyére, hogy a multinacionális vállatoknak továbbra is legyen rabszolgájuk, és fogyasztójuk. Tehát nem Kárpát aljai magyarok hazatelepítéséről, hanem az ukrán emberekről akik hajlandóak lesznek minimálbér alatti összegekért is dolgozni, csak hogy szabadulhassanak a zsidok által pénzelt polgárháborús övezetből.
Ez a népszavazás arról szól, hogy a jelenlegi kormánynak parlamentnek ki állít-e a magyar nép egy olyan biankó csekket amire azt „vesz” meg amit csak akar a bevándorlásra hivatkozva. Miközben a migránsokat a legnagyobb lelki nyugalommal engedik be az ország területére. Persze nem a zöldhatáron hanem első osztályú repülőgép utasokként, és még csak az sem baj ha gyilkosok, bűnözők, vagy maffiózók, hiszen már előre megkapták a birka magyar néptől az engedélyt a népszavazással.
https://kuruc.info/r/2/164149/
Szóval Stoffán úr kik is itt a hazaárulók???
Így teljes a cikk!!
MAXIMÁLISAN egyetértek ervai úrral, minden lényeges elemet leírt.
Tiszteletem, mind azoknak akik nem akarnak ártani senkinek!
Úgy legyen ötösöm a lottón, ahogy tudom, hogy ez a szavazás nem szavazás – mind amikor mondja a haszonleső annak a mátkának, hogy szeretem – hát persze szereti azt az örökséget vagyont amivel a frigy által jut majd ha feleségül veszi törvényesen!
Mind – kivétel nélkül akik népüket nemzetüket azzal ámítják, hogy nem kívánatosak a menekülök – un. migránsok Európa területére – hamisan osszák feléjük a mondani valójukat! Mert lényegtelen, hogy megfélemlítéssel vagy haszon biztos reményében teszik ezt maguknak és környezetüknek a végeredményen nem változtat! Közös céljuk a keveredett Európa népesség, amely lebutított értelem szintjével a fehér faj megszűnésével szolgálja kenyéradó és megfélemlítő gazdáinak akaratát!
Mi ez ha nem nyílt hadüzenet?
Ez a „népszavazás” nem arról szól, hogy a magyar nemzet akar-e egyáltalán bevándorlókat! Eddig nem sokszor értettem egyet Stoffán úrral, de most sok olyan gondolatot osztott meg,ami szerintem sokunkat foglalkoztat.
A Haza védelme NEM „népszavazás” kérdése!!! Ki az a barom, aki ne tudná, hogy mindenki aki az ország földjének elfoglalását tűzi célul, az ellenség! (Na persze, erre azért ott a válasz: a kellőképp agymosottak, az értelmi fogyatékosok és a hazaárulók!). Nekünk, magyaroknak történelmünk folyamán már volt némi tapasztalatunk a muszlim világgal!
Nem! Nem kell a bevándorlás! A magyar nemzetet kell megerősíteni! Még Ratkó Anna is tisztességesebb volt ebben a kérdésben! Fel sem merült benne és az akkori politikusokban, hogy betelepítés kell és a magyarság meggyengítése! Sem pénzért sem ingyen.
Most a politikusok a tűzzel játszanak! Pénzért a jómódú betelepülők állampolgárságot kaphatnak! Ők a legveszélyesebbek: van pénzük, hatalmuk, befolyásuk. Meg tudnak és meg is fognak ágyazni a sajátjaiknak, ehhez kétség nem fér! Ők már a belső ellenség.
Az illegális szó jelentése: törvénytelen. Még Kádár is a helyén kezelte ezt a dolgot! Illegális határátlépés: két felszólítás, ha nem áll meg a kliens, akkor tűz! Ha megállt, akkor letartóztatás, hosszú és nehéz vallatás, miért jött,mit akar, mi a célja?. Miről kell „népszavazni”. Van törvény vagy nincs? Hogyan van az, hogy az egyik törvénytelent börtönbe juttatjuk a másikat meg babusgatjuk?
Lassan ezer bizonyíték van arra, hogy baj lesz, nagyon nagy baj a „bevándorlásból”! Nem kellenek ehhez a főimám szavai sem. (A hülyébbeknek pedig mindegy mit mond, fel sem fogják az őszinte szavak értelmét…) Európa lakosságának igen nagy része már felébredt: nem más ez, mint háború, egyenlőre puska nélkül! Európa leigázása. A politikusok – akiket jórészt külső hatalmak segítettek pozícióba – Európa szerte a nemzeteik ellen (és a józan ész ellen) harcolnak, körömszakadtáig. Egyre nyilvánvalóbban látszik a szakadék a nemzetek és a politika, politikusok közt. Egyre nyilvánvalóbb, hogy egy bizonyos programot hajtanak végre a háttérben, ami egy maréknyi csoportnak kedvező, százmillióknak pedig a vég kezdete. A hírközlő szervek és a média már az ellenség kezébe került. Mindenütt ködösítés és eltitkolás, hazudozás, a „polkorrekt” beszéd. Sehol a hazafiságra nevelés.
Nem kell eltűrni a kötelező és a nem kötelező betelepítést sem. Ez ellen kell fellépni és kimondani: nagyon nagy baj van,mert pár hazaáruló politikus már beeresztette a kapun az ellenséget! Addig kell tenni valamit,amíg lehet. Különben úgy járunk,mint a nézelődő törökökkel Budavára! Egy puskalövés nélkül át akarjuk adni hazánkat idegeneknek?
NEM!!! A Hazát meg kell védeni! Ha a politikusok nem ezt akarják, akkor tőlük is! A Haza nem eladó!
Az ifjabb generáció már nem tud bánni a fegyverrel sem – mert pár éve néhány hazaáruló megszüntette a katonai kiképzést. A muszlimok kapnak fegyveres kiképzést, talán csak egy jelre várnak. Fel kell ébredni és kiképzőközpontokat létrehozni, hogy képesek legyünk a védekezésre, ne feltett kezekkel várjuk a lefejezést!
Aki pedig fel akar egy kicsit töltekezni nemzeti érzéssel, annak javaslom ezt a honlapot:
http://www.igazsagok-gazsagok.info/
Nagy Péter
A kvótában 100000 ingyenélőről van kb szó,ezt összehasonlítani a letelepedési kötvénnyel érkező 2000-el,butaság.Márcsak azért is,mert a migránsokat el kell tartani az adónkból,emezek meg eltartják magukat.A múgy a nyomulós erdélyi rokonokkal is tele már a tököm,még a végén mid itt köt ki a jobb nyugdíj miatt!
A cikkel teljesen egyet lehet érteni,a szókimondása pedig külön elismerést érdemel.
Egyetértek a Kiábrándult nevű hozzászólóval, hogy el kell menni a népszavazásra és nemmel szavazni, még akkor is , ha nem tiszta és korrekt a kérdés feltevése, mert a legnagyobb veszélyt a migrók betelepítése jelenti a hazánkra nézve tekintet nélkül nemre, pártállásra, bőrszínre stb.
Nagyon tévednek azok a magyarellenes árulók akik azt hiszik,hogy az árulásukért kegyelmet kapnak a migránsoktól amennyiben sikerülne a nyakunkra telepíteni őket az európai nemzetek árulóinak.
H.B.
„A hazaárulás az adott állam biztonsága ellen saját állampolgára(i) által elkövetett bűncselekmény.”
Nincs mit hozzá fűzni. Mindenre kiterjedő, mélyen a problémák gyökeréig lenyúló gondolat és vélemény, ami a húsba vágó öngúnyig, a hazug és álszent megoldási átverésig le mer menni. Ami hiányzik? Remélem, bízom és hiszem, hogy csak innen. A kiút, az önvédelem hathatós megrebegtetése. Remélem, hiszem és bízom, csak most, csak innen hiányzik.
Többek között egyvalamit elfelejtenek a viktor mellett érvelők, a kamu népszavazást meg döntse el mindenki a lelkiismerete szerint. Mert tudással nem bírhat e témában,mert amit a média sugároz,az beszélő viszonyba sincs az igazsággal. A hatalomnak nem lehetősége megvédeni az országot, Népet,hanem kötelessége. Ehhez a felhatalmazást(?) megkapta választáskor(?). ő (direkt) nem a Magyarságot félti,hanem a bennük lévő üzlete,profitot. Ha szorulna a hurok az ország körül is,úgy lepattanna „kiskutyáival együtt,mint annak a rendje. Hányszor árulta el,hagyta cserben a Magyar Népet,akár 89-ben,2006-ban, vagy a devizás ügyben. De lehetne sorolni napestig. Az ország jelenlegi állapota tükrözi a hatalmon lévők tudását,erkölcsi színvonalát, és az „ellenzékét egyaránt. Ezzel a politikai garnitúrával csak a bukás borítékolható. De kinek a bukása? Az övék biztos nem.
„Alattomos zsidók képmutató keresztények”
Amikor egy magyar(?) politikus a fején deklivel parádézik, melletted érvel,de ellened tesz, amikor tódulnak a templomba ünnepek(?) alkalmával,előtte és utána kifosztja embertársait, béréből, keresetéből, házából, munkahelyéből, ezt minek lehetne nevezni? Amikor bűnözőket tüntet ki a hatalom és mellettük érvel,azt csak alattomos, képmutató bűnözőknek lehet nevezni.
T magyarok mar regen szeretem volna egy reszletesseb irast kozze tenni de sajnos hely es ido miatt mindeg elmaradt, most megprobalom. Elosszor is nem azt szeretnem leirni amit ti hallani szeretnetek hanam az en gondolataimat ezen temakrol.Nem vagyok bisztos hogy sokotok tudja-e mit is irogat a feher europarol pl ugyan is nem minden muszlim bevandorlo fekete vagy sotetboru, akkor mit is ertesz te elszinesitett europarol ugyanakkor viszont mas orszagog fekete lakoi mar kepviselik a Magyar szinesboru tarsadalmat, de mi is a problema ezekkel az emberekkel ugy hallatszik mint ha ezek az emberek muveletlenebbek lenenek mint az atlagos Magyarok muveltsege nem sertegetni akarom hazank nepet mert nevem ellenere en is Magyar vagyok es ott is jartam iskolaban sot ott is szulettem es nottem fel SZegeden. de sajnos kozottunk is van sotet sot fekete agyu barom boven, tehat tudas hianyaban nincs joga senkinek mas emberek sertegetesere cask azert mert a bore szine nem feher.Es most lapozzunk eggyet A bevandorlast is sokfele keppen hajthato verge es tobbszor a szukseg vezerli mint nalunk 1241-42 utan mikor kozel 1 million embert kellett potolni hogy a gazdasagunk ne szenvedjen munkaskez hianyt, az mar eggy masik problema hogy ezt mikkeppen hajtottak verge a mi okor meltosagaink.Mert jottek zsidok, szaszok, svabok, ciganyok, es totok s sokan masok akik kaptak kivaltsagokat teruletett es ez nem let volna baj de a Magyar paraszt es kezmuves miert nem ennyire ostobak lettunk volna mi Magyarok, nem hiszem amit a gazdasagban tudni kellett az a Magyar jobban tudta mint barmelyik nep a foldon, talan a kezmuves iparban voltak jaratossabbak, lehet de ez nem let volna szabad megtortennie, hogy a sajat hazajaban a Magyar lobban elvolt nyomva mint az idegen, es most eljutottam arra a pontra amirol szolni szerettem volna. Sajnos a mostani emigracio is ezt hozzna a Magyarnep szamara ujra cask vendegek lehetnenk a sajat hazankban kessobb pedig megturtek az idegenek altal. Es ez volt orokossen visszatero problem es az mais ezert van feszultsegek a ma mar evszazadok ota nalunk velunk eggyut elo nepek kozott. T Magyarok nem a bevandorlassal van a problema hisz nekunk akkar 15-20 million emberre lenne szuksegunk, hogy megfelelo felvasarlo ero legyen ha lenne iparuk es mezogazdasagunk ezek hatamogott, hogy biztositott legyen a folyamatos termeles es felhasznalat. De a mi vezetoinket, nem az vezerelte es vezerelne most sem, hogy mit es hogyan tegye hanem a sajat gazdagodasat tekintene elsosorban, vezetoink ma is koruptak aljas politikai erdekekkel szoritanak haterben a sajat fajtajukat az idegenekkel szemben es fokozatossan taplalnak a gyuloletett az idegen es a Magyarok kozott mint tettek evszazadokon keresztul, Sajnos ehhez ertenek ertettek es talan ehhez fognak erteni most is. Ami pedig a jarvany illetve a betegsegek bejutasat az orszagunkban, ez elkerulhetettlen az emigracio nelkul is hiszen evente sok million vendeg erkezik hozzank a lehetoseg adott nem szukseges az emigracio. MInd ez csak kifogas es ostoba feltetelezes es kibuvo a valodi problema megoldasa ellol.
Tanulságos és igaz.Olvassák el, érdemes.
http://www.hungarianrealnews.com/news.php?readmore=447
Ki az a konyhakendős-dagadt-kreténfejű-pápaszemes-szőrmók a cikk elején?