Ál-keresztények, hatalommániások, bunkók – Pusztaszabolcs ma
Úgy látszik, hogy a hatalomvágy és bunkóság olyan gonosszá alakítja az embereket minden politikai oldalon, amilyenné semmi más nem tudná alakítani. Pusztaszabolcs jó példája ennek. Öt éve, amikor a ma ellenzékbe került korábbi városvezetés egyik képviselője kereszténysértő, gúnyos mémet jelentetett meg a közösségi oldalán, akkor a mai városvezetés (akkori ellenzékiek, a plébános és egy ismert katolikus újságíró vezetésével) magát kereszténynek titulálva követelte a gúnyolódó lemondását. Ennek érdekében egyébként, más, országosan elismert újságírókat is képesek voltak hazugságokkal megvezetni. A lemondás végül meg is történt. Most, Pusztaszabolcson visszanyalt az a bizonyos fagyi: A hatalomra került nemzeti, keresztény, templomi szolgálatot is ellátó városi polgármester egy súlyos, a lakosságot is sértő személyiségi jogi ügyben sem volt képes kiállni az emberi jogok mellett, amely a városka köztiszteletben álló, lelkiismeretes és mindenki által szeretett háziorvosa ellen irányult.
Horváth Zoltán fideszes képviselő személyében, jó hírnevében és személyiségi jogaiban és egy orvosetikai kérdésben, aljasul megtámadta a háziorvost, dr. Egyed Pétert, a bosszúhadjáratuk következő lépéseként. Dr. Egyed Péter egyébként, a korábbi városvezetés alpolgármestere volt, és néhány kérdésben más a véleménye, mint a mai városvezetésnek, és ennek, mivel képviselőként ott ült eddig a testületben hangot is adott.
Horváth Zoltán (Fidesz-KDNP) képviselő és polgármestere, Tüke László (Fidesz-KDNP) (plébániai segítő, aki igeliturgiát tart és prédikál a szeretetről), megalázták dr. Egyed Pétert, és Tüke polgármester a megalázott háziorvos kérése ellenére, megtagadta az ügy rendezését, ahogy a jegyző sem reagált tisztességesen.
Így, Pusztaszabolcs is felvette azt a szemtelen tempót, amelyet országosan igyekszik gyakorolni a Fidesz néhány vezető politikusa. Egy ilyen kisváros esetében ez nem szerencsés akkor sem, ha állítólag maga a plébános a vezére ennek a bosszúhadjáratnak.
A választóknak most lett elegük néhány hónap után, az állítólag választási csalással győző új városvezetésből. Sajnos, ez a magatartás nem csak a Fidesz megmaradt tagjait távolítja el a kormánypárttól, de a katolikus egyházat is lejáratja, ami a mai világpolitikai viszonyok között súlyos károkat okoz az egyháznak.
A pusztaszabolcsi eseményekről a megalázott háziorvos az alábbit posztolta ki az internetre. A város vezetése és Horváth Zoltán nem nyilatkozott. (Ez utóbbi tisztségviselőtől a város lakossága elvárja a lemondást, amint elvárta az öt évvel ezelőtti botrányos ügyben is Csíky Szilárd lemondását.) A város lakossága péntek este tiltakozó nagygyűlést hívott össze az Önkormányzat elé, ahová a város vezetése a lakosság ellen komoly rendőri erőt mozgósított…
Pinkovics Emília
Íme, dr. Egyed Péter bejegyzése a súlyos törvénytelenségről:
– „Mikor fogja azt eldönteni, hogy politikai, vagy szexuális alapon diszkriminálja azokat az embereket, akik Ön alá tartoznak, az Ön orvoslása alá?” – tette fel nekem a kérdést Horváth Zoltán (Fidesz-KDNP), Pusztaszabolcs Város Képviselője, a Pusztaszabolcsi Polgári Egyesület Elnöke a 2025.02.26-án megtartott Pusztaszabolcsi Nyílt Testületi Ülésen.
Mint ahogy azt az eddigi testületi üléseken már megszokhattuk, a provokációkból és a személyeskedésből most sem volt hiány! Mindez persze megtörténhet, hiszen Tüke László (Fidesz KDNP) polgármester és csapata kezében van a „hatalom” és nem tűrik, ha valaki más véleményen van, mint ők. Valójában felkészültem minderre, hiszen számos jelzést kaptam a személyem elleni több frontos, összehangolt támadásról, de lássuk, mi is történt Pusztaszabolcson:
Sajnos vannak olyan emberek, kiknek erkölcsi-, és egyéb értelembe véve is minden belefér, nem foglalkozva a következményekkel, így a személyemet és olykor szakmai hivatásomat is számos támadás érte, amit természetesen nem hagyhattam szó nélkül. Azokat, akik velem szemben sértő, vagy esetleg fenyegető magatartást tanúsítottak megkértem, hogy jelentkezzenek át másik családorvoshoz, mivel úgy gondolom, hogy az orvos-beteg kapcsolat egyik legalapvetőbb feltétele a kölcsönös bizalom.
Mondanom sem kell, hogy az érintett személyek mindegyike Tüke László ámokfutásához közvetlenül, vagy közvetett módon asszisztálva érték el azt, hogy az orvos-beteg bizalmi kapcsolat megszakadt. Véleményem szerint tilos bárkit olyan helyzetbe hozni, hogy az adott illető emiatt egy orvossal szemben sértéseket fogalmazzon meg, illetve a vele történő együttműködési kötelezettséget megszegje, így súlyos felelősség terheli a kialakult helyzetért Tüke Lászlót és az általa képviselt politikai- és erkölcsi értékrendet is!
Tudniuk kell, hogy az egészségügyi dolgozókat épp úgy megilletik a törvényben szabályozott jogok, mit az általuk ellátott betegeket, és fokozott védelemben részesíti őket a törvény, hiszen munkájuk végzése során közfeladatot ellátó személynek minősülnek, így az orvosi ellátás teljes egészében megtagadható, ha
– a beteg együttműködési kötelezettségét súlyosan megsérti, vagy éppen
– az orvossal szemben a beteg sértő vagy fenyegető magatartást tanúsít.
A legutóbbi testületi ülésen a Velencei Szakorvosi Rendelőintézet támogatására vonatkozó napirendi pontnál volt mersze Tüke Lászlónak egy volt páciensemnek címzett, a fenti tárgyban írt magánlevelemből felolvasnia, majd olyan sértő kérdésnek álcázott provokációt megfogalmaznia, hogy a körzetemből általam kijelentett pácienseket is fogadja-e a Szakrendelő ellátás céljából?!
Miután jeleztem, hogy az orvos-szakmai döntéseimhez az Önkormányzatnak semmi köze, tényként közli állítását a jegyzőkönyvbe: „nem mehetnek ezen betegek a Szakrendelőbe.”
A kérdésére és az általa tett hazug kijelentés visszautasítására, ennek cáfolására esélyem sem volt, mert Tüke László „egyébként” már nem adott szót!
Ezt követte Horváth Zoltán képviselő számomra visszataszító és erkölcstelen, a fentiekben már idézett megjegyzése, kérdése, amely nem bizonyít mást, mint a személyemet és hivatásomat érintő alávaló becsületsértést:
„Mikor fogom azt eldönteni, hogy politikai, vagy bármilyen más diszkriminációt, ne adj Isten szexuális, vagy akármi alapján én diszkriminálom azokat az embereket, akik én alám tartoznak, az én orvoslásom alá, és hogy gondolom ezt?! Mit képzelek én, hogy diszkriminálom a pácienseimet!” Az igazság kinyilvánítására tett törekvésem közben Tüke László azonnal 8 perc szünetet rendelt el.
Miután erre már nem tudtam másképp reagálni, kértem a jegyző urat, hogy tegyen rendet, de Ő közölte, hogy nem Ő vezeti az ülést, ekkor kértem, hogy valaki, akinek van itt esze, tegyen rendet… majd inkább elhagytam a termet.
Velem együtt számos, normál értékrenddel bíró, jó érzésű pusztaszabolcsi is otthagyta a nyílt testületi ülést! Volt olyan, aki sírva fakadt és közölte:
„Mit képzelnek ezek az emberek”, és persze volt, olyan is, aki gúnyosan tapsolt.
A szünet után kértem a testület összes tagját, azaz javaslattal éltem, hogy véleményezzék a hallottakat, amiket Horváth képviselő az irányomban megfogalmazott, hogy mindenki név szerint mondja bele a jegyzőkönyvbe, hogy ezzel a rágalmazással egyet tud-e érteni, vagy elhatárolódik tőle.
– Elfogadhatatlannak tartom, hogy egy konzervatív, nemzeti, keresztény pártcsalád mögé megbújhatnak ilyen méltatlan viselkedéssel bíró személyek, akik versenyt űznek az emberek megalázásából, megsemmisítéséből!
Tüke László véleménye szerint minden képviselő saját maga vállal felelősséget az általa elmondottakért, és a viselkedéséért, akkor is, ha ez indulatkezelési problémákkal jár, mutat rám, miközben az egész város arról beszél, hogy ő küzd súlyosan ezzel a problémával hosszú évek óta (lásd mikor az asztalra felugrott, és naplóval ütötte tanítványát)!
Tüke László is érezte Horváth Zoltán képviselő kérdésének súlyosságát, illetve felmérte, hogy amennyiben lehetőséget ad kérésemnek, akkor komoly erkölcsi dilemmába kerülhetnek, így mindenféle mondvacsinált indokokkal kibújt a döntés felelőssége alól, nem szavaztatta meg a javaslatomat, tehát: – Tüke ismét bebizonyította, hogy képtelen felelősséget vállalni a szavaiért és a tetteiért! A testületi ülés végén ismét szót kértem, ahol Tüke László közölte, hogy amennyiben nem a testületi üléshez kapcsolódó, vagy személyeskedő, amit mondani szeretnék, akkor meg fogja vonni tőlem a szót!
A testületi üléshez kapcsolódóan közöltem, hogy úgy gondolom, hogy Pusztaszabolcs jelenlegi testületi munkája
– az én értékrendemmel nem fér össze,
– ilyen formában nem tudom képviselni az itt élőket,
– lehetetlen érveket és ellenérveket felsorakoztatni ilyen városvezetési többség mellett,
– esélytelen megvédeni a várost és lakóit a galád tettektől, hiszen olyan emberek vannak többségben, akik szavaikkal és tetteikkel látható módon teljesen más célt szolgálnak!
„Vétkesek közt cinkos, aki néma…”
Tüke László együttműködési szándékának állandó hangoztatása csak egy színjáték!
Mi sem bizonyítja jobban ezt, mint az, hogy akik átlátnak rajta, azok nem kívánnak asszisztálni mindehhez, így Horváth Attila és Sztupa József független képviselők is visszaadták a képviselői mandátumukat, ugyanis mi a város, és nem pedig Tüke László és barátai szolgálatára tettük le az eskünket!
Tény, hogy egy jellemfejlődést azért elkönyvelhetünk nekik: – legalább most szemtől szembe történt a sértés, megalázás, nem pedig névtelen levelek, feljelentések, és arcnélküli internetes bejegyzések útján, ahogy mindez az elmúlt években történt!
Tisztelettel:
Dr. Egyed Péter