Akkó’ meg mér is?! – avagy Nincs, és nem is lehet annak ellenére!

Magam is jó ideje foglalatoskodom azzal a nemes, ám gyakorta igen nehéz feladattal, melynek fontosságát a miniszterelnök úr is hangsúlyozta legutóbbi tusnádfürdői beszédében, nevezetesen a közlés, a dolgok egyszerűsített megmagyarázása anélkül, hogy beleesnénk a leegyszerűsítés végzetes hibájába. Úgy tűnik, a narancsos párt házatáján jócskán megnőtt a reakcióidő, jókora késéssel esett le hangos csörömpölések közepette az a bizonyos sokat emlegetett tantusz.

A nyolc szűk esztendő talán rávilágított arra, hogy a posztkommunista utódpárt több más mellett annak is köszönhette sikereit, hogy – a lánc csak olyan erős, mint benne a leggyengébb láncszem, vezérelvnek megfelelően – mindig a lehető legegyszerűbben közölte mondanivalóját oly módon, amit a kétkezi melós is megértett. Kijelölte az ellent, aszonta arra köll anyázni, a többi meg ment, mint a karikacsapás. Ja, és soha nem feledkezett meg az elvtársairól, még akkor sem, amikor lebuktak. Általában mindig azonnal, és készpénzben fizettek, míg nagynevű fülkeforradalmi riválisaikra ez sosem volt jellemző, a „szegény az eklézsia” jelmondat szellemében a kampányban tüsténkedőkről hamarost meg is feledkeztek, csak a csókosok jutottak tovább a következő fordulóba.

No, mármost e kis történelmi bevezető után telepedjünk le a tévékészülékek elé úgy este tíz után, átkapcsolva a Hír Tv műsorára. Mert hát azt azért ugye senki sem gondolja komolyan, hogy normális ember nyáron, verőfényes napsütésben ahelyett, hogy valamilyen víz közelében múlatná az időt, hiányos öltözetű honleányainkban gyönyörködve, délelőtt inkább a tévé előtt gubbasztva issza manna helyett a nagyságos vezérlőfejedelem szavait. Maradt tehát az ismétlés.

Megmondom az őszintét, egyáltalán nem rokonszenvezem a Szabad Nép jogutódjának szellemiségével – gyengébbek és fiatalabbak kedvéért szebb napokon „a legnagyobb példányszámú hazai napilap” címet magának vindikáló Népszabadságról van szó –, de bizony nekem is az a gondolat jutott először eszembe, amit a tusnádfürdői beszédről szóló cikkük címének adtak: „Orbán megágyazott a megszorításoknak Tusnádfürdőn?”

Lelki szemeim előtt már fel is sejlett a kisautóra kiküldött havi törlesztőrészlet, melyben a Kerékvasbank újabb rekordot döntve (x>75 000), már-már szinte finanszírozhatatlan magasságokba rugaszkodik el a kezdeti 37 ezer forintos összegtől, de ebben a pillanatban elhessegettem magamtól ezt a képtelen gondolatot, mondván, itt azért még nem tartunk!

Ejnye, ejnye, már megint ez fránya déja vu érzés.

Nem is az izgatott igazán, hogy most megint jól odamondott annak a nyavalyás Brüsszelnek, kiverve ezzel az összes létező és nem létező biztosítékot. Ezt már megszoktuk. Utána bizonnyal a minden közgazdasági tankönyv elengedhetetlen részét képező láthatatlan keynes-i kezek kisvártatva úgy is kezelésbe veszik majd a forint játszi könnyedséggel kezelésbe vehető, mesterséges módon így-úgy megfabrikált árfolyamát, és azonnal gyün majd a visszarendeződés, a „mi tulajdonképpen nem is úgy gondoltuk”, a „félre tetszettek érteni bennünket”, „kérünk engedélyt meghunyászkodni” típusú, minden marad a régiben, mink csak sétálgattunk egyet a nagy büdös semmiért, úgy két-három-négyszázezren című színes, szélesvásznú, egész estés, kollektív néphülyítéssel egybekötött parasztvakítás.

Nem ez volt az, ami engem igazán elgondolkodtatott, hanem a Jó Isten! Az ugyanis a langyosakat kiköpi! Márpedig aki egyszerre fúj hideget és meleget, az bizony langyos!

Ahogy a beszédet hallgattam, rögtön gondoltam, hogy nem úszom meg ennyivel a dolgot, ezúttal is muszáj lesz a billentyűzet elé ülnöm.

És lőn.

Próbálok precíz ember lenni, megkerestem a teljes beszéd írott változatát. Hová is fordulna máshová először az ember, mint a legkézenfekvőbb forráshoz, nosza, irány a miniszterelnök úr weboldala, a www.orbanviktor.hu!

Hajrá Magyarország! Hajrá Magyarok!

Gondoltam, spóroljuk az időt, nézzük rögtön a legfontosabb részt! Tudják mi volt az első szó, amire rákerestem? Nem? Ne fáradjanak, úgysem fogják kitalálni! Elárulom: az uborkának. (Utána még próbálkoztam a kunkorodnia szóval, de ez sem jött be.) A második szó a csirkeketrecek volt. A végére maradtak a disznók. (Ezt mindenki úgy érti, ahogy akarja.) Tudom, hogy ez így elsőre kissé zavarosnak tűnik, de rögtön meg fogják érteni.

A dolog azért érdekes, mert a kormányfő weboldalán ez a cím áll:

Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde

Nos, ezeket a kulcsszavakat többszöri nekifutásra sem találtam meg. Nézzük akkor a beszéd legfontosabb részét, mely valamilyen általunk ismeretlen okból kifolyólag rejtélyes módon kimaradt a beszéd írásos változatából (de a videófelvételek szerencsére megőrizték számunkra!):

„Arról beszélnek, hogy az államok ne avatkozzanak be a gazdaságba, miközben egyébként Brüsszelből azt is előírják, hogy az uborkának merre kell kunkorodnia. Továbbra is védik azt az elvet, hogy a piac működésébe nem szabad beavatkozni, mert majd a piac szabályozza saját magát, holott se 1929-ben nem, se 2008-ban nem volt erre képes. Továbbra is a piac mindenhatóságának elve mellett eltűrik, hogy rászabaduljon az európai életre a hitelezők, a spekulánsok, közönséges szélhámosok, sikkasztók köztörvényes világa, és tönkretegye a reálgazdaságot.

Summa summárum, tisztelt hölgyeim és uraim, azt akartam ezzel a leegyszerűsített, de bonyolult összefüggés-rendszerrel világossá tenni, hogy Nyugat-Európa ma egy ördögi körben vergődik, amelyből nem találja a kiutat.

Lassacskán ki kell mondanunk – lehet, hogy kicsit korán van, és ezért majd jól megköveznek bennünket, de lassacskán ki kell mondani –, hogy az európai válság lényegében Brüsszel válsága. És Brüsszel az elsődleges akadálya annak, hogy megtaláljuk a megoldásokat a nemzetgazdasági bajok megoldására. Kezelésére, bocsánat.

Nos, tisztelt hölgyeim és uraim! Nagyon közérthetően. Brüsszelben azzal töltenek el – erről Tőkés püspök úr, képviselőtársunk, sokat mesélhetne – azzal töltenek el értékes napokat és heteket, hogy a csirkeketrecek méretét módosítsák. Előírják, hogy a disznóknak játékot kell betenni az ólakba, és a libák lelki állapota az egy fontos európai politikai kérdés. Miközben egyébként százezrek veszítik el a munkahelyüket, omlik össze a pénzünk, és minden nap érezzük, hogy nehezebb és nehezbb lesz megélni.

Nos, ha ezek az abszurditások nem tűnnek el az európai politikai életből, esélyünk sincs arra, hogy a valódi, komoly kérdésekre megtaláljuk a válaszokat.”

Nagyon fontos, hogy ne ragadjanak el bennünket az indulatok, és próbáljuk objektíven szemlélni a valóságot, mint ahogyan mi is ezt tesszük most.

A mindenkori magyar kormányfő, akinek a hivatalos titulusa „felelős magyar miniszterelnök” az egyik legfőbb közjogi méltóság. A titulusban felhívom mindenki figyelmét arra, hogy a „felelős” szó áll legelől, megelőzi a „magyar” szót is, ez az én értelmezésemben azt jelenti, hogy a mindenkori magyar miniszterelnök elsősorban a magyaroknak felelős a tetteivel, cselekedeteivel!

Miért fontos ez? Mi a jelentősége ennek?

Gondoljunk bele a helyzetbe! Nem egy kétszázötvenedik senki, egy sehonnanról szalajtott bitang ember, aki ha kell, halni nem mer, hanem az éppen felelős magyar miniszterelnök, az ország egyik, ha nem a legfőbb közjogi méltósága, valamint legnagyobb hatalommal és befolyással bíró embere közli velünk, mit közli(!) vágja bele egyenest a pofánkba, hogy „kedves barátaim”, egy istentelen, embertelen és lélektelen, de azt legalábbis biztosan tudjuk róla, hogy kereszténygyűlölő rendszernek vagyunk a tagjai, ahol titeket, embereket emberszámba sem vesznek! Bizony így van ez, hiszen a ti sorsotoknál, jóléteteknél, lelki békéteknél még az is fontosabb, hogy játékot vessenek a disznók elé, a libák lelki állapotáról már nem is beszélve, ami – bármilyen hihetetlennek is tűnik így elsőre, de – egy fontos európai politikai kérdés.

Ha most azt hisszük, hogy ezt már nem lehet alulmúlni, ennél lejjebb aztán már végképp nincs, akkor nagyon tévedünk! Az éppen aktuális felelős magyar miniszterelnök arról győzköd bennünket, szerencsétlen duplán, a rendszerváltás és az uniós csatlakozás kárvallotjait, hogy azért nem olyan rossz ez, különben is, ha belülről sikerül megváltoztatni ésatöbbi, ésatöbbi, ésatöbbi. Mondhatnánk: még mindig ez a legkisebb rossz.

És senki sem teszi fel a kérdést, hogy amikor a rosszból, már a legkisebből is elegünk van, na akkor, miért nem jöhet végre a jó? Mikor lehet már nemcsak a kisebbik rosszra, hanem a jóra is szavazni? Mikor lehet a kisebbik rossz helyett a jóra is szavazni?

Annak ellenére, hogy ez a rendszer ezer sebből vérzik, annak ellenére, hogy ez a válság a nyugat válsága, Brüsszel válsága…

NEM, MINISZTERELNÖK ÚR! NEEEEEM!

Egy olyan rendszerben, ahol még az állat is előbbre való az embernél, nincs annak ellenére, nem lehet annak ellenére! Ezt értsük meg már végre!

Ha ezek az abszurditások hosszú évek, évtizedek alatt nem tűntek el, eztán mitől tűnnének el? Hiszen ők, a magukfajták, érdekeltek ennek a rendszernek a fenntartásában, ellenérdekeltek ennek a rendszernek a felszámolásában.

Többször is idéztem már e helyt, de újra megteszem, mert égbekiáltóan fontos felkiáltójel kell legyen mindannyiunk számára Barroso Dr. Halász Józsefnek küldött válasza:

„Barroso úr 2008. októberében azt üzente a Szent Korona Értékrendre épülő Európai Konföderációról szóló szerződéstervezettel kapcsolatban, hogy „a középkori és vallásos Szent Korona a legveszélyesebb szélsőség az európai civilizációra”.

Tudják mi a legnagyobb baj ebben az egészben? Mi az, ami engem a legjobban idegesít? Nézem a televíziót, Bayer Zsoca Bogár proffal és Boros Imrével kerülgeti a forró kását, Zsoca barátunknál időnként el is szakad a cérna, s ha az anyázásig nem is jut el, de a fekália bizony felemlegetésre kerül olykor-olykor.

Utóbb maga a miniszterelnök szembesít bennünket a kérlelhetetlen valósággal, és mégsem akad egyetlen riporter sem, aki odaslattyogna végre valamelyikhez és egyenest nekiszegezné a kérdést, hogy „Akkó’ meg mér is?!” Mi a rossebér’ is vagyunk még benne mindig egy olyan rendszerben, ahol emberszámba sem vesznek bennünket?! Mi a rossebér’ is vagyunk még tagjai egy olyan rendszernek, ahol gyűlölnek bennünket, keresztényeket? Mi a rossebér’ is vagyunk még mindig tagok egy olyan rendszerben, ahol keresztre akarnak feszíteni bennünket?!

Nincs vesztegetni való időnk! A keresztről leszállni ugyanis nem mód nélküli múlatság, ahogy a költő mondja, az bizony (isten)embert próbáló feladat, közönséges földi halandónak nem is igen sikerült még eddig! Ne várjuk meg, amíg hazánk után bennünket, a még életben maradt lakóit is keresztre juttatják!

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu!

Nemzeti InternetFigyelő