Óriási földrengés rázta meg Kamcsatkát, cunamiriadó Japánban és Hawaiin
    

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Akár távozhat is a Facebook Európából

Az amerikai technológiai óriások, mint a Meta, az Amazon, vagy az Apple, sőt még a Microsoft is elhagyhatják az EU-t, ha a digitális szolgáltatási törvényt (DSA) nem módosítják – nyilatkozta a Brussels Signalnak egy republikánus kongresszusi küldöttség – írja a Magyar Nemzet.

A problémájuk abból adódik, hogy az EU olyan digitális cenzúrát léptetett érvénybe, amely szerintük korlátozza a szabadságjogokat. Ebben természetesen teljesen igazuk is van, csak az a szörnyű, hogy éppen az a Meta (Facebook) kiabál, amely tökéletesen cenzúrázza a szabad vélemények megjelenítését, holmi saját irányelveire hivatkozva a felületein azokkal szemben, akik más értékrendet képviselnek a Meta (Facebook) szélsőliberális álláspontjához képest. Tehát az kiabál, aki ugyanúgy, ugyanazokkal a módszerekkel „focizik”, amivel éppen őt magát sújtják, most pedig nagyon szeretnék, ha az EU módosítana az álláspontján.

Annak a küldöttségnek, amely ebből a kérdésből kifolyólag érkezett az EU-ba egyeztetni a DSA-ról, tagja Jim Jordan, az USA republikánus képviselőházi Igazságügyi bizottságának elnöke is, aki határozottan kijelentette, hogy a DSA ellentétes az Egyesült Államok alkotmányában rögzített szólásszabadság védelmével.

Úgy gondoljuk, hogy ez cenzúra, és ellene vagyunk. A nyugati civilizáció egyik védjegye a vita képessége. Ha nem tudod vita útján rendezni a vitákat, az alternatíva ijesztő 

– fogalmazott a bizottsági elnök és hozzátette, hogy ezt a törvényt lényegében

a politikai tisztviselőkkel szembeni kritika és a szakpolitikáról szóló valódi vita elhallgattatására használják.

Nos, lássuk be, valóban nagyon kényelmetlen és mindenképpen egy birodalmi rend kiépítésére felhasznált törvény az EU digitális „szabályozó” rendszere (DSA), ugyanakkor nem győzöm hangsúlyozni, hogy lényegében az a mérhetetlen tudatrombolás, mely elsősorban a Facebook szolgáltatásához kapcsolható, párját ritkítja például Magyarországon.

Hazánkban ugyanis roppant sunyi, alattomos módon vezették be, illetve ismertetették meg a Facebook nevű agyfertőző közösségi médiumot, mely ma már szinte kizárólag, de legalábbis nagyobb részt erkölcsromboló liberális, és keresztényellenes tartalmakat tol szó szerint akár a gyanútlan olvasójának a szemei elé attól függetlenül, hogy a felhasználó azt a tartalmat meg sem „rendelte”.

Ez is érdekelheti:  Nyugdíjasokat toboroz az ukrán hadsereg

És, hogy miért írtam, hogy sunyi, alattomos módon szoktatták rá a magyarokat a Facebook használatára?

Nos, emlékezzünk csak vissza! A 2010-es évek elején a nagy mobilszolgáltatók, amelyek között magyar érdekeltség már nem volt – hiszen még a Westel 900-at is arra kényszerítették, hogy felvásárolja a Deutche Telekom, a Pannn GSM-ről már nem is beszélve -, sorra vezették be azokat a mobil díjcsomagokat, amelyekben benne volt a Facebook szolgáltatás, amelyért nem kellett adatforgalmat fizetni, vagyis teljesen ingyenesen lehetett igénybe venni, egyéb internetes előfizetés nélkül.

Hosszú évekig tartott ez a folyamat, amely megágyazott a Facebook országos elterjedésének Magyarországon. Így aztán Kádár népét átformálták a Facebook népévé. És, mivel olyan ez mint a dohányzás, hát sok millióan képtelenek lemondani róla, de ami még rosszabb, kizárólag ennek a közösségi platformnak a hírei által – amit sok esetben a felhasználó akarata nélkül elé tolnak – jutnak információkhoz a függőségben szenvedők, melyek elsősorban szélsőliberális, agyfertőző, az alapvető erkölcsi normákkal ellentétes, sőt mondjuk ki bátran, kifejezetten népbutító, és végtelenül primitív. A felhasználó pedig – tisztelet a kivételnek – rá sem jön, mennyire rászedték, pláne úgy, hogy a hülyítést ma már pénzért kapja, azaz fizet is érte, sőt a felhasználók többsége kizárólag már csak erről a platformról „tájékozódik”, ami igencsak lesújtó.

Őszintén szólva, én nem sértődnék meg, ha a Meta a Facebookjával és a többi szolgáltatásával együtt eltűnne Európából, bár nagyon kicsiny esélyét látom egy ilyen fordulat bekövetkeztének, hiszen mind az EU háttérhatalom által kitartott vezetőinek, mind ezeknek az úgynevezett szolgáltatóknak kölcsönösen szükségük van egymásra, mert alapvető céljaik bizony közösek.

 

Szépe Áron

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!