Ahhoz, hogy feltámadj, először meg kell halnod! Anélkül nem megy! – avagy Mi lesz veled William Wallace?

Néhány gondolat a skót népszavazás margójára

Ha valaki nem ért a joghoz, gazdasághoz, politikához, történelemhez, úgy egyáltalán nagy általánosságban semmihez sem, már ami a skótokat illeti, vagy velük kapcsolatos, de látta a „Rettenthetetlen” című hálivúdi eksönmúvit Mel Gibson főszereplésével, tudja, hogy itten bizony szélhámosság történt, mégpedig a javából.

Itt van ez a szoknyát (kilt-et) hordó nyakas északi népség, aki soha nem mulasztja el megjegyezni, mi több, kikérni magának, hogy ők nem angolok, ők nem britek, ők skótok! Nem tudom én, hány százévente egyszer adódik ilyen lehetőségük és akkor ők – na vajon milyen eredmény jön ki? – természetesen maradnak! Igaz, hogy nagy küzdelemben, 10% különbséggel(?!), de mégis csak maradnak a Brit Birodalom ölelő karjaiban. A Birodaloméban, mely fölött sosem nyugszik le a nap! A Birodaloméban, melynek barátai nincsenek, csak érdekei!

Ilyen van?

Gyerekek, ne szórakozzunk már egymással! Főként akkor ne, amikor megint hülyének néznek bennünket!

Hát persze, hogy van! Vedd már észre, itt csak ilyen van!

Mint már megannyi alkalommal, természetesen most sem lepődünk meg. Legalábbis mi magyarok, egészen biztosan nem. A forgatókönyv túlontúl ismerős számunkra, hiszen többször is eljátszották már velünk.

Az „utca embereként” aposztrofált ún. kisember, ezúttal is, mint már annyiszor, most sem szeretett volna mást, mint visszakapni azt, ami az övé, a hazáját! A több száz esztendeje idegen uralom alatt, ha nem is sínylődő (sőt, nagyon is jó módú), de mondjuk úgy, idegen fennhatóság alatt létező országát, nemzetét. Nem másért, mint azon okból kifolyólag, mert öntudatos népeknek megvan az a „rossz” szokásuk, hogy nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tűrik az idegen béklyót, mivel olthatatlan a vágyuk a szabadság iránt. Természetesen ezúttal nem az SZDSZ-féle sajátos szabadságértelmezésről beszélünk, hanem valami egészen másról. Nem a kevés kivételezett kirekesztő számára végtelen szabadosságot biztosító központilag, hatalmi szóval, törvény erejével előírt és fenntartott „korlátlanul azt tehetek, amit akarok” típusú, már-már zsarnokságra hajazó létezésmodellről. Itt valami egészen másról van szó.

Nemzeti önrendelkezésről, meg effélékről.

Hibaszázalékként azonban ez az a pont, ahol az ilyen és ehhez hasonló szempontok, tényezők, mint apró homokszemek kerülnek bele a birodalmi struktúrák eleddig olajozottan működő hatalmi gépezetének fogaskerekei közé. Az éppen aktuálisan regnáló Birodalom – vagyis a gyarmatai felett központi hatalomgyakorlással (általában idegen országból, vagy a sárgolyó túloldaláról) dirigáló gazdasági, politikai, vagy katonai potenciállal bíró hatalmi berendezkedés – mindezt nem tűri, nem tűrheti el. Most sem történt ez másképpen.

A módszerek talán eltérők, árnyalatnyi különbségek fellelhetők, de a „cél szentesíti az eszközt” alapon, a végeredmény mindig ugyanaz!

Régebben még könnyebben öltek, ma már inkább kifinomultabb módszereket használnak. Legalábbis az olyan kultúr-vidékeken, mint Európa. Csak végszükség esetén, ha már minden kötél szakad, alkalmaznak olyan megoldásokat, mint Jörg Hajder esetében. Ráadásul a rizikó is meglehetősen nagy, gondoljunk csak a Volkswagenre! Meglehetősen nehézkes, de legalábbis borsos ára lehet egy multinacionális mammutkonszern elhallgattatásának. Vagy legalábbis meggyőzni őket arról, szó nélkül nyeljék le, hogy az általuk gyártott, a világ egyik legbiztonságosabbnak ítélt személygépkocsijában nem lehet túlélni egy kutyaközönséges balesetet.

Ja, hogy nem kutyaközönséges baleset történt, hanem nagy valószínűség szerint rakétatámadás?! Az persze egészen más!

A törvény, az ember által kreált írott jog betűje sokkal hatékonyabb, kevésbé feltűnő módon, ugyanakkor – a hatalom, a Birodalom számára – sokkal nagyobb számban, sokkal nagyobb haszonnal szedi az áldozatait. Azaz, sokkal kifizetődőbb!

Visszatérve a skót felföldre! Ezúttal is, mint már annyiszor, most is jó előre megszólaltak a változás ellen ágáló szirénhangok. Érdekes módon ezúttal is a médiában. Újságokban, tévécsatornákon. Ugrik az uniós tagság, ugrik a „jó öreg” angol font, záros határidőn belül saját pénzt kell forgalomba hozni, arra meg nem lesz pénzük, és hasonlók. A legérzékenyebb pont pedig az Északi-tengerben lévő olajkincs kiaknázásának tulajdonjoga.

A saját pénz bevezetésétől valamiért irtóznak, mint ördög a tömjénfüsttől.

Megint ugyanaz köszön vissza, mint már annyiszor!

Úgy tűnik, minden marad a régiben.

Marad a mindent pénzzé tévő, mindent kizárólag anyagiakban mérő szemléletmód, mintha a szabadság valamiféle adható vehető portéka lenne. A régiségben áras népek szemléletének hítták az ilyesmit. Azon népek körében dívott ez a fajta gondolkodásmód, melyeket bölcs eleink az Aranybulla 24. paragrafusában fontosabb hivatalok viselésétől eltiltottak. Asszem ez jelzésértékű, egyszersmind önmagáért beszél!

Úgy tűnik, minden marad a régiben.

Marad a beetetés módszertana, az összeomlással való fenyegetés! Az, hogy ennek érdekében milyen módszertant, milyen metodikát választanak, teljesen mindegy, technikai részletkérdés csupán. A végeredmény számít, más nem.

Emlékszünk ugye? Az uniós csatlakozásunk előtti kampányban az ellenhangok nem kaptak publicitást a fősodrású médiában, sem támogatást a kormánytól. Nem úgy, mint más, nálunk szerencsésebb fejlődési múlttal bíró (lásd skandináv) országokban.

Úgy tűnik, minden marad a régiben.

Marad a „cél szentesíti az eszközt” elv gátlástalan alkalmazása a kívánt cél mindenáron történő elérésének érdekében. Talán emlékszünk még, az ukrán helyzet kapcsán Orbán Viktor miniszterelnök úr beszélt nemrégiben arról, mennyire helyes lépés volt a részünkről, hogy csatlakoztunk a NATO-hoz. És ez még akkor is így van, ha tudjuk, látványosan megcsúfolva a demokráciaként – többségi(?) népuralom – ismert politikai berendezkedést és létezésmodellt, 25%-osra vitték le az érvényességi küszöböt. Vagyis a döntés látható kisebbség eredményeként született meg!

Nincs ez másként ezúttal, a skót függetlenség esetében sem!

Rendben van gyerekek, játszhatunk demokráciát, de eszetekbe se jusson, még csak gondolati szinten sem, hogy itt bármiféle komoly, érdemi változás történjen a fennálló status quoban. Elvégre nem azért dolgoztak több száz éven keresztül a szabadkőművesek, valamint csatolt részeik a nemzetállamok kényszeregyesítésén (Európai Unió), hogy most holmi szoknyás népség beleköpjön a levesükbe!

Jó előre, gondosan eltervezve kényszerpályára lökték Európa országait. Főként azokat, melyek – méretükből, lakosságuk számarányából, vagy egyéb más, mondjuk, gazdasági potenciáljukból kifolyólag kisebb befolyással bírnak az öreg kontinens sorsásnak alakítására. Legjobb példa erre talán éppen Magyarország. Tíz esztendeje csatlakoztunk a nagyságos és fényességes Európai Portához, de ez a történelmi távlatokban mérve igen rövid idő is elég volt ahhoz, hogy a fenyegetés, a fenyegetettség immáron realitássá váljon: eszünkbe ne jusson, még csak gondolati szinten se, hogy a kilépés gondolatával játszadozzunk, mert abba beledöglenénk! Apró kis fogaskereke vagyunk a rendszernek, de immáron a rendszer részei vagyunk, vagyis megszűnt mindenfajta önállóságunk, immáron nem mi döntünk, hanem a rendszer dirigál nekünk. Úgy táncolunk, ahogy az fütyül. Vagyis gúzsba kötve! Meg is szólalnak azon nyomban a szirénhangok! Az export több mint 80%-a az Unióba irányul! A fejlesztések több mint 80%-a uniós pénz stb. Ha csak ezt a két dolgot említjük meg, már akkor az a kép rajzolódik ki előttünk, a „Nagy Testvér” nélkül levegőt venni sem tudunk, azt is mondhatnánk, halálra vagyunk ítélve.

A világ bizonyos, kevésbé civilizált részein még a „hagyományos” – reguláris hadseregek általi – hatalom- és uralomgyakorlás, befolyással való üzérkedés dívik, míg más, fejlettebb régiókban banki, informatikai, de legfőképpen politika-hatalmi hálózatokon keresztül tartanak eleddig láthatatlan, mostanra azonban egyre inkább nyilvánvalóan láthatóvá váló rabláncon egész nemzeteket. Most a skótok vették maguknak a fáradságot és – talán az egész világ okulására(?), de – megrázták, megcsörgették láncaikat.

A világ bizonyos, kevésbé civilizált részein, ahol még a reguláris hadseregek általi – hatalom- és uralomgyakorlás, befolyással való üzérkedés dívik – bármennyire is furcsának tűnik, de – sokkal szerencsésebb helyzetben vannak, mint mi. Ők legalább látják, tudják, felismerik, ki az ellenség, kire kell lőni. Mi nem.

A több száz évente egyszer adódó, és természetesen elszalasztott, vagy inkább elszalasztatott lehetőséget, a skót népszavazást már csak egy módon lehetne felül (vagy inkább alul(?) múlni. Ha a katalánok is kezdeményeznék a függetlenségükről szóló referendumot, meg is tartanák, majd legnagyobb természetességgel a skótokhoz hasonlóan, ők is szeretnének Spanyolhon része maradni.

Most jut eszembe! Még ezt is lehetne überelni! Ha a skótokhoz hasonlóan legalább annyira állhatatos székelyek is az urnák elé járulhatnának, leszavaznának és ők is – természetesen minden (vagy bármi) áron, de – továbbra is nagy Románia részei szeretnének maradni.

Úgy tűnik nem csak kis hazánkban, de az ún. euro-atlanti hatalmi berendezkedés más vidékein is a jogot, mint a lakosság igazságérzetének érdekében mozgósítható egyetlen és utolsó eszközt, nemcsak kivették, de egyenesen kiverték az emberek kezéből. Putyin tud valamit? Itt, ha el akarsz érni valami érdemlegeset, fegyverhez kell nyúlnod? Másként ez nem megy?

A rebellió, vagy a Vona Gábor féle értelmezésben, ribillió (ugye érezzük a két szó közötti nagyon finom, árnyalatnyi különbséget?), szóval a lázadozgatások, a renitens hangok csendes, kulturált körülmények közötti végleges (a szó nagyon fontos, rögtön látjuk, milyen nagy jelentőséggel bír!) elhallgattatása végett az Európai Uniónak kifejezetten érdekében áll az efféle, semmilyen érdemleges változást nem hozó, senki által nem ellenőrizhető végeredményű referendumok lebonyolítása.

Hogy mennyire így van ez, álljon itt tanúbizonyságul David Cameron, brit miniszterelnöknek a skót referendumra való reagálása. Az Origo híréből idézünk.

„Cameron szerint ezt most egy életre lerendezték

David Cameron brit miniszterelnök azonban már a népszavazási eredmény péntek reggeli bejelentése után határozottan kizárta a referendum belátható időn belüli megismétlését. A Downing Street-i kormányfői hivatal előtt felolvasott nyilatkozatában Cameron kijelentette: a mostani népszavazás a skóciai függetlenség kérdését „egy nemzedéknyi, talán egy egész életnyi időre rendezte”, és nincs mód az ismétlésre.”

Magyarul: eztán kuss legyen!

A nagyságos és fényességes Európai Porta légkondicionált irodáiban gubbasztó eurokraták pedig elégedetten hátradőlhetnek bársonyfotöjeikben, miközben kiadnak egy kommünikét, mely szerint nincs itt semmi hiba, a különböző légből kapott híresztelések ellenére minden a legnagyobb rendben, töretlenül haladunk előre (no, nem a lenini úton, az egy másik unió volt, kérem tisztelettel, hanem) a kapitalizmus és a piacgazdaság útján! Az emberek többsége pedig igenis szereti az Uniót, a demokrácia hazáját, ahol természetesen kíváncsiak a véleményükre, hiszen ezúttal is megkérdezték őket. Az eredmény meg, nahát, az ugye önmagáért beszél.

Ez az egész hatalmi berendezkedés, sajátosan ördögi, sátáni megtestesülésével, a nemzetállamokat kényszertársulással gúzsba kötő Európai Unióval együtt halálra van ítélve. A kilátások nem túl rózsásak. Önállóan úgy tűnik, életképtelenek vagyunk, ezért, ha valamilyen csoda folytán kilépnénk ebből a rendszerből, abba nagy valószínűség szerint belerokkannánk, de az is lehet, hogy végzetes lenne a magyar nemzet számára. Ha kivárjuk a pillanatot, amikor saját súlyánál fogva omlik össze a rendszer, maga alá temet bennünket, s akkor ez jelenti számunkra a véget.

Ahhoz, hogy feltámadj, először meg kell halnod! Anélkül nem megy!

Jézus tudta ezt!

Most már mi is, és a skótok is tudjuk!

Isten áldja Magyarországot!

Isten áldja Skóciát!

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

1 öntudatos pécsi polgár

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)